“A valódi tudás a hitben való fejlődés” – mondta katekézisében a Szentatya

Szerdán délelőtt az általános kihallgatás során XVI. Benedek pápa emlékeztetett rá, hogy az elmúlt hetekben, a húsvéti ünnepek előtt először a 12 Apostolról, majd az Apostolok tanítványairól tartotta katekézisét. Ezután a születő egyház nagy alakjaihoz fűzte gondolatait. Utoljára lyoni Szent Iréneuszról elmélkedett, most pedig Alexandriai Kelemen életművét vázolta fel a híveknek.

A nagy teológus valószínűleg Athénben született a második évszázad közepén. A filozófia iránti nagy érdeklődése révén a hit és az értelem közötti párbeszéd egyik előfutárává vált a keresztény hagyományban. Már fiatalon Alexandriába érkezett, ahol kapcsolatba került Pantenosszal. Számos forrás bizonyítja, hogy pappá szentelték, majd a 202-203-as keresztényüldözés során elhagyta Alexandriát. Kappadókiában halt meg 215 körül. Három nagyobb mű maradt ránk tőle: a Proptreptikosz (Intelem a görögökhöz), a Paidagogosz (A nevelő), valamint a Sztrómateisz (Szőnyegek). Bár nem állt eredetileg szándékában, írásai valóságos trilógiát alkotnak. A Proptreptikosz, mint maga a szó is jelzi, „buzdítás” azokhoz, akik keresik a hitet. Ez az intelem egybeesik egy Személlyel, aki Isten Fia, Jézus Krisztus, aki arra buzdítja az embereket, hogy határozottan induljanak el az Igazság felé vezető úton. Jézus Krisztus maga válik azután Pedagógussá, azaz nevelővé, mégpedig azok számára, akik a keresztség révén Isten gyermekeivé lettek. Végül Jézus Krisztus az a Didaszkalosz, vagyis Mester, aki még mélyebb tanításokat foglal össze utolsó művében, a Sztrómateisz c. írásában, amely görögül annyit jelent, mint „szőnyegek”, vagyis különféle teológiai érvelések nem rendszerezett összefoglalása.

Kelemen katekézise lépésről lépésre elkíséri a katekumenek és a megkereszteltek lelki útját. A hit és az értelem két szárnyán eljutnak az Igazság, vagyis Jézus Krisztus, Isten Igéje megismeréséhez. Csak ennek a személynek az ismerete a valódi gnózis, tudás, mert ő az igazság. Maga a hit építi fel a valódi filozófiát, vagyis a valódi megtérést. A valódi „tudás” tehát a hitben való fejlődés, amelyet Jézus Krisztus éleszt a Vele egységben lévő lélekben. Kelemen a keresztény élet két fokát különbözteti meg. Az első: azok a keresztény hívők, akik a hitet mindennapi módon élik meg, de nyitottak az életszentség felé. A második fokon állnak a „gnósztikusok”, akik már tökéletes lelki életet élnek, de mindenképpen nekik is a hit közös alapjáról kell elindulniuk és hagyniuk kell, hogy útkeresésükben Krisztus vezesse őket. Így jutnak el az Igazság megismerésére, valamint azokhoz az igazságokhoz, amelyeket a hit tartalmaz. Ez az ismeret a lélekben élő valósággá válik – tanítja Kelemen. Nem pusztán elmélet, hanem életerő, olyan szeretetközösség, amely átalakító erővel rendelkezik. Krisztus ismerete nem pusztán egy gondolat, hanem olyan szeretet, amely felnyitja szemünket, amely átalakítja az embert, amely szeretetközösséget teremt a Logosszal, vagyis az isteni Igével, aki igazság és élet. Ebben a szeretetközösségben, amely a tökéletes ismeret és szeretet, a tökéletes keresztény eljut Isten szemlélésére, az Istennel való egyesülésre.

Alexandriai Kelemen végül azt a tanítást is feldolgozza, miszerint az ember legvégső célja az, hogy Istenhez hasonlóvá váljon. Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve, de ez egyben kihívás is – mondta a Pápa. Életünk célja, végső elrendeltetésünk, hogy valóban hasonlóvá váljunk Istenhez. Ez annak köszönhető, hogy az ember a teremtés pillanatában már Istenhez hasonló természetet kapott. Ezért az ember már önmagában véve Isten képmása. Ez lehetővé teszi, hogy megismerjük az isteni valóságot, amelyhez az ember mindenekelőtt hite révén csatlakozik. A megélt hit, az erények gyakorlása révén eljuthat egészen Isten szemléléséig. Kelemen a tökéletesség felé vezető úton nagy jelentőséget tulajdonít az erkölcsi követelményeknek is. Az Istenhez való hasonulás nem érhető el pusztán racionális úton: szükség van hozzá egy Logos, vagyis igazság szerinti életre is. Következésképpen az értelmi megismerést úgy kell kísérniük a jó cselekedeteknek, mint ahogy az árnyék kíséri a testet.

Az „igazi gnósztikusok”-at különösen két erény díszíti: az első a szenvedélyektől való megszabadulás, a másik a szeretet, az igazi szenvedély, amely biztosítja az Istennel való benső egységet. A szeretet adja meg a tökéletes békét, és teszi lehetővé az „igazi gnósztikus” számára, hogy szembenézzen a legnagyobb áldozatokkal, még az életáldozattal is Krisztus követésében. Ez teszi lehetővé, hogy fokról fokra feljebb jusson egészen az erények csúcsáig. Az ókori filozófia etikai ideálja, vagyis a szenvedélymentesség, az apátheia, Kelemennél új értelmet nyer, a szeretettel összekapcsolva az Istenhez való hasonulás szüntelen folyamatában.

A Szentatya ezután emlékeztetett rá, hogy Szent Pál Athénben - Kelemen szülőhelyén –, az Areopágoszon – tett rá kísérletet, hogy párbeszédet folytasson a görög filozófiával. Kezdeményezése nagyrészt kudarcba fulladt. Most Kelemen újból elkezdi ezt a párbeszédet. Mint ahogy II. János Pál írta „Fides et ratio” k. enciklikájában, „Alexandriai Kelemen az evangéliumot "az igaz filozófiának" nevezte, és a filozófiát úgy értelmezte, hogy „pedagógus a keresztény hitre”. Valóban, Kelemen eljutott egészen arra a pontra, hogy azt állította: Isten a görögöknek saját végrendeletükként adta a filozófiát. Számára a görög filozófiai hagyomány csaknem egy szinten állt a zsidók számára adott Törvénnyel. Példát mutathat a mai keresztények, katekéták és teológusok számára is, akiket II. János Pál említett enciklikájában arra buzdított, hogy hangsúlyozzák még jobban az igazság metafizikai dimenzióját, hogy kritikai és igényes párbeszédet folytathassanak korunk filozófiai gondolkodásával.

A Szentatya végül katekézisét Alexandriai Kelemen imájának szavaival fejezte be, fohászkodva a békéért, azért, hogy a Szentlélek nyugalma és a kimondhatatlan Bölcsesség vezetésével, az utolsó napig énekelhessünk hálaéneket az egyetlen Atyának ... a nevelő és mester Fiúnak, a Szentlélekkel együtt. Ámen.