A Szentatya hálaadása a 80 év során kapott kegyelmekért
Egy ősi hagyomány szerint, a mai vasárnapot „Fehér vasárnapnak” hívjuk - kezdte
homíliáját a Szentatya. Ezen a napon a Húsvét vigíliáján megkereszteltek ismét magukra
öltötték fehér ruhájukat, a keresztségben az Úrtól kapott világosság jelképét. Úgy
érezték, hogy mindennapi életükbe be kell vezetniük az ajándékba kapott új fényességet.
Meg akarták őrizni az igazság és a jó lángját, amit az Úr gyújtott fel bennük, hogy
elvigyenek a világba valamit Isten világosságából és jóságából.
II. János
Pál pápakívánságára ezen a vasárnapon emlékezünk meg az Isteni Irgalmasság
ünnepéről: a Pápa azt tartotta, hogy az „irgalmasság” szó magába foglalja korunk számára
a Megváltás teljes misztériumát. II. János Pál két diktatórikus rezsim elnyomását
is megélte. A szegénység, a nélkülözés, az erőszak láttán mélyen megtapasztalta a
sötétség hatalmát, amely ma is alattomosan jelen van világunkban. Ugyanakkor erőteljesen
megismerte Isten jelenlétét is, aki ezekkel az erőkkel szemben teljesen másféle isteni
hatalmát állítja: az irgalmasság erejét. Az irgalmasság az, amely határt szab a rossznak.
Ebben kifejeződik Isten teljesen sajátos természete – szent mivolta, az igazság és
a szeretet ereje.
II. János Pál, két évvel ezelőtt, ennek az ünnepnek a vigíliáján
fejezte be földi életét. Halálával belépett az Isteni Irgalmasság világosságába, amelyről
a halálon túl, és Istentől kiindulva ma teljesen új módon beszél hozzánk. „Bízzatok
az Isteni Irgalmasságban!” – mondja nekünk. Nap, mint nap legyetek Isten irgalmasságának
emberei! Az irgalmasság az a tündöklő ruha, amelyet az Úr nekünk ajándékozott a keresztségben.
Nem hagyhatjuk, hogy ez a fény kialudjon, éppen ellenkezőleg, minden nap növekednie
kell bennünk, hogy így elvigyük a világnak az Istenről szóló örömhírt.
Éppen
ezekkel az isteni irgalmasság fénye által különösen megvilágított napokkal esik egybe
egy számomra jelentős évforduló: 80 éves múltra tekinthetek vissza – mondta
homíliájában XVI. Benedek pápa, majd köszöntötte a szentmisén jelenlévő bíborosokat,
főpásztorokat, a papokat, szerzeteseket és szerzetesnőket, a világi híveket. Tisztelettel
fordult a politikai és diplomáciai élet képviselőihez, majd testvéri szeretettel köszöntötte
I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka személyes küldöttét, Joannisz pergamoi metropolitát.
Annak a reményének adott hangot, hogy megújult lendülettel folytatódik a katolikus-ortodox
teológiai párbeszéd.
Azért gyűltünk össze, hogy visszatekintsünk eddigi életem
hosszú szakaszára. Természetesen a liturgia nem arra szolgál, hogy saját magunkról
beszéljünk, mégis életünk szolgálhat arra, hogy hirdessük Isten irgalmasságát – mondta
a Szentatya, majd így folytatta homíliáját: „Mindig az isteni irgalmasság nagy ajándékának
tartottam, hogy születésemre és újjászületésemre ugyanazon a napon került sor, Húsvét
kezdetének jelében. Egy napon születtem meg családom és Isten családja számára. Hálát
adok Istennek, hogy megtapasztalhattam, mit jelent a „család”, mint jelent az Apa,
így azt a szót, hogy Isten, mint Atya, belülről értettem meg. Az emberi tapasztalat
alapján nyílt meg számomra a lehetőség a nagy és jóságos mennyei Atya felé. Istennel
szemben felelősek vagyunk, ugyanakkor bizalmat ad nekünk, igazságosságát mindig áthatja
az irgalmasság és jóság, amellyel elfogadja gyengeségeinket is, támaszt nyújt, hogy
lassanként megtanuljunk egyenesen járni.
A Pápa megköszönte Istennek, hogy
megtapasztalhatta az anyai jóságot, hálát adott testvéreiért, akik mindig hűségesen
mellette álltak élete során. Hálát adott barátaiért, és főleg azért, hogy élete első
napjától kezdve beléphetett a hívők nagy közösségébe, amelyben szélesre tárul az élet
és halál, az ég és föld közötti határ. Hálát adott, hogy olyan sok mindent megtanulhatott
ebből a közösségből merítve, amely nemcsak az emberi tapasztalatokat foglalja magában,
hanem az örökkévaló isteni Bölcsességet is.
Születés és újjászületés –
földi család és Isten nagy családja –mindezek a sokrétű isteni irgalmasság nagy ajándékai.
A Pápa ezután a papi hivatás ajándékáért adott hálát, felidézve pappá szentelését,
amelyre 1951-ben került sor Szent Péter és Pál ünnepén. A freisingi székesegyház padlóján
feküdve, a szertartás során tudatában volt léte szegénységének a hatalmas feladattal
szemben. Vigasztalást jelentett az Isten szentjeihez, élőkhöz és holtakhoz felhangzó,
oltalmat kérő fohász. Megtapasztalhatta azt is, hogy Jézus nemcsak Úr, hanem valóban
barát is. Jézus Krisztus barátsága azt jelenti, hogy olyan személyekké válunk, akik
megbocsátanak. Jézus Krisztus nekünk is megbocsát, felemel bennünket saját gyengeségünkből,
és arra tanít, hogy bizalmára hűségünkkel válaszoljunk.
Isten irgalmasságának
megnyilvánulásai nap, mint nap elkísérnek bennünket. Elég, ha éber szívvel észrevesszük
őket – mondta a Szentatya, majd így folytatta szentbeszédét: A felelősség megnövekedett
terhével az Úr új segítséget is adott életemben. Ismételten hálás örömmel látom, hogy
milyen nagy azoknak a serege, akik támogatnak engem imáikkal, hitükkel és szeretetükkel
segítenek szolgálatom teljesítésében, akik türelmesek gyengeségeimmel szemben, felismerve
Péter árnyékában Jézus Krisztus világosságát. Ezért a Szentatya köszönetét fejezte
ki az Úrnak és minden hívőnek.
Végül homíliáját Nagy Szent Leó imájának
szavaival zárta. Ezeket a sorokat írta 30 évvel ezelőtt püspökké szentelésének emlékképeire
is:
„Imádkozzatok a jó Istenhez, hogy erősítse meg a hitet, sokszorozza
meg a szeretetet és növelje a békét. Engem, egyszerű szolgáját, tegyen alkalmassá
a feladat elvégzésére és hasznossá a hívek tanításában, és adja meg, hogy szolgálatomat
úgy végezhessem, hogy a kapott idővel együtt, növekedjen odaadásom. Ámen”.