2007-04-13 16:58:10

“A lágerek evangéliuma” – avagy a titkos egyház az elvetemültség poklában


Ismertetjük az Osservatore Romano, a Vatikán politikai-vallási napilapja április 10-i és 11-i számának cikkét.
Livornóban ismét kiadták Roberto Angeli atya könyvét, amelyben az egyházmegye plébánosa a náci koncentrációs táborokban megélt iszonyatos tapasztalatait foglalta össze. A könyv először 1953-ban, majd kibővítve 1964-ben jelent meg, utolsó, posztumusz kiadására 1985-ben került sor. A kötet az egyik legmeghatóbb elbeszélése annak, hogy egy olasz pap hogyan vett részt az antifasiszta ellenállásban. Angeli atya vállalta a deportálást, a lágerek poklát, a megaláztatást, az emberi értékek lábbal tiprását, de azt is, hogy mindvégig következetesen tanúságot tegyen a feltámadás reményéről.
Roberto Angeli 1913-ban született az észak-olaszországi Vicenza közelében. 1936-ban szentelték pappá, 1942-ben livornói plébánosnak nevezték ki. 1943-tól kezdve minden tőle telhetőt megtesz a város zsidó lakosságának megmentése érdekében, az üldözötteknek szállást és hamis okmányokat szerez. Tevékenysége révén hamarosan kapcsolatba kerül az ellenállási mozgalommal, egy ideig az Újjászületés c. földalatti újságot is szerkeszti. A fasizmus és a nácizmus elleni küzdelem számára alapvető keresztény igény volt. Szüntelenül azt hirdette, hogy a kereszténységet nem lehet áruba bocsátani, és következetesen elutasított minden olyan ideológiát, amely elvetette a kereszténységet.
Az ellenállásban való részvétele természetesen nem maradhatott titokban. 1944. május 21-én a Gestapo két fegyveres ügynöke rejtekhelyén tartóztatta le. A firenzei parancsnokságon kegyetlen kihallgatásoknak vetették alá. Olaszországi lágerek után került az osztrák Mathausen koncentrációs táborba, majd 1944 novemberében több száz különböző nemzetiségű pappal együtt Dachauba szállították. „Nem, Dachau nem olyan volt, mint Mathausen – jegyezte fel később. Dachau túltett a poklon.” Angeli atya a 134351-es számot kapta a lágerben, ahol továbbra is szilárdan kitartott hitében. „Az a földalatti egyház mentett meg engem, amely olykor a lágerekben kialakult” – írta. Az a titkos, de élő és figyelmes egyház vigaszt nyújtott számomra, éreztem, hogy pap vagyok, egy értékes és áldott karizma letéteményese, még ott, az elvetemültségnek abban a poklában is. Ez jelentette számomra a túlélés lehetőségét.”
„Hasznos és talán szükséges volt, hogy a terrornak és a halálnak azon a helyén legyenek papok. Nem mutattunk be szentmisét, de reggel, a névsorolvasásnál, amikor a tábor főterén 20 ezer szenvedő ember megkezdte kimondhatatlan fájdalmakkal teli napját, mi azért voltunk ott, hogy megkezdjük szolgálatunkat, mint közvetítők Isten és az emberiség között. A nyüzsgő tábor olyan volt, mint egy nagy paténa, sokkal értékesebb, mint templomaink aranyozott tányérjai. Ez a paténa tele volt a világ rettenetes szenvedéseivel, és mi felemeltük azt az Ég felé, megbocsátásért és békéért könyörögve.”
A dachaui lágerben Angeli atya megtapasztalhatta az ökumenizmus mély élményét is. A táborban több mint 1500 katolikus, protestáns és ortodox egyházi személy volt. Erről az élményéről így írt: „Egyformán szerettük Krisztust és nevében, hogy hűségesek maradjunk hozzá, szembe szálltunk a nácizmussal, egyesítettük szenvedéseinket. Címek és kiváltságok nélkül, az éhség és a hideg szorításában, tetvektől kínozva és félelemben élve, kiszolgáltatva a gyűlöletnek és a kegyetlen brutalitásnak, megtanultuk, hogy felfedezzük a lényeget, ami egyesített bennünket és megtapasztaltuk az elválasztó korlátok törékenységét is.”
Az 1978-ban elhunyt pap a következő szándékkal adta közzé a lágerekben szerzett élményeit: „Remélem, hogy ez a kis könyv segíti majd a fiatalokat abban, hogy elmélkedjenek az élet valódi értékeiről. A szabadság, az igazságosság, a béke szüntelen elkötelezettséget igényelnek, olyan áldozatot, amely alól egyetlen nemzedéket sem lehet felmenteni.”







All the contents on this site are copyrighted ©.