2007-04-13 16:54:08

Az izraeli apostoli nuncius nem vesz részt az idei Shoah-megemlékezésen a XII. Piusz pápát sértő szöveg miatt


Antonio Franco érsek, izraeli apostoli nuncius és palesztinai apostoli delegátus nem lesz jelen április 15-én és 16-án a Yad Vashem Holokauszt múzeumban megrendezendő Shoah emlékünnepségen. A hírt maga a nuncius erősítette meg a SIR olasz katolikus hírügynökségnek, amelyről úgy nyilatkozott, hogy "fájdalmas lemondás" számára. "Levelet írtam a Yad Vashem múzeum igazgatójának - mondta Franco érsek -, amelyben elmagyaráztam neki, hogy már tavaly szóvá tettem kifogásainkat azzal a felirattal kapcsolatban, amely XII. Piusz pápa fényképe alatt olvasható az emlékmúzeumban". A szöveg utal a Pápának a zsidók megölésével kapcsolatos, kétesnek ítélt hozzáállására a Holokauszt idején. "A levelemre adott válaszban, amit ma egyes izraeli lapokban látok - folytatja a nuncius - azt mondják, hogy nem lehet megváltoztatni a történelmi igazságot. A tényeket nem lehet megváltoztatni, de ezeknek a tényeknek sok más történelmi igazsággal ellentétes magyarázatot adtak". "Számomra fájdalmas elmenni a Yad Vashem Intézetbe és látni, hogy így mutatják be XII. Piuszt - vallja Franco érsek -, és ezt tettem szóvá levelemben. Talán el lehetne távolítani a fényképet vagy kicserélni alatta a szöveget. De a Pápát semmiképpen nem lehet olyan emberek között bemutatni, akiknek szégyellniük kell magukat azért, amit a zsidók ellen elkövettek. XII. Piusznak nincs szégyenkeznie valója mindazért, amit a zsidók megmentéséért tett, amit történelmi források is kiemelnek". "A levelemben - pontosít az izraeli nuncius -, amelyhez hasonlót már tavaly is írtam, azt kértem, hogy szenteljenek figyelmet a problémának". Antonio Franco érsek mindazonáltal leszögezi, hogy távolmaradása a megemlékezésről nem a tisztelet hiányát jelenti a tragédia áldozatai és azok emléke előtt. Ez minden vitán felül áll. "A mai újságokat olvasva - teszi hozzá a vatikáni diplomata - kategorikusan visszautasítom azt, hogy a katolikus egyház és a Szentszék mindazzal, amit tett a zsidókért, felelős lenne azért, hogy nem segített rajtuk. Az a fénykép sérti az egész katolikus egyházat."
XII. Piusz pápa fotóját először az új Yad Vashem múzeum megnyitásakor, 2005-ben állították ki, és már az akkori nuncius, Pietro Sambi érsek is kérte, hogy módosítsák a kép alatti szöveget.







All the contents on this site are copyrighted ©.