Urunk, mutasd meg ma is, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél, erősebb a halálnál - a Pápa húsvéti vigíliája

XVI. Benedek pápa Nagyszombaton este 10 órától vezette a Szent Péter-bazilikában a húsvéti vigília szertartását, amelynek során a hagyományt követbve a bazilika bejáratánál megáldotta a tüzet. Ezután körmenetben bevonult a húsvéti gyertya fényétől megvilágított templomba, ahol fölhangzott az Exultet, a húsvéti örömének, majd a Szentatya megkezdte az Igeliturgia, a Keresztségi liturgia és az Eucharisztikus ünnep szertartását, amelyen a bíborosokkal együtt koncelebrált. Az alábbiakban ismertetjük a Pápa homíliáját:

"Kedves Testvérek!
A legősibb időktől kezdve Húsvét napján a következő szavakkal kezdődik a liturgia: Resurrexi et adhuc tecum sum – feltámadtam és mindig veled vagyok: te rám tetted kezedet. A liturgia szerint ezek voltak a Fiú első szavai, amelyeket az Atyához intézett a feltámadás után, miután visszatért a halál éjszakájából az élők világába. Az Atya keze támaszt nyújtott neki ezen az éjszakán is, és így Ő ismét fel tudott kelni, fel tudott támadni.

A szó idézet a 139 (138-as) zsoltárból, és eredetileg más jelentése van. A zsoltár Isten mindenhatóságát és mindenütt való jelenlétét dicsőíti csodálattal, abba az Istenbe vetett bizalom éneke, aki soha nem veszi le rólunk a kezét. És keze jó kéz. A zsoltáros képzeletben utazást tesz a világegyetem minden dimenziójában, azt fürkészve, hogy vajon mi fog történni vele? „Ha felszállnék az égig, ott vagy. Ha az alvilágban tanyáznék, ott is jelen vagy. Ha felölteném a hajnal szárnyait, és a legtávolibb partokon szállnék le, ott is a te kezed vezetne, és a te jobbod tartana. Ha azt mondanám: Borítson el a sötétség, és az éj úgy vegyen körül, mint máskor a fény: neked maga a sötétség sem homályos, s az éj világos neked, mint a nappal.”

Húsvét napján az egyház ezt mondja nekünk: Jézus Krisztus megtette értünk ezt az utat a világegyetem dimenzióin keresztül. Az Efezusiakhoz írt levélben olvassuk, hogy Ő leszállt a föld legmélyebb térségeibe és az, aki leszállt, ugyanaz, mint aki „minden ég felé emelkedett, hogy a mindenséget betöltse”. Így a zsoltár látomása valósággá vált. A halál áthatolhatatlan sötétségébe Krisztus mint világosság lépett be – az éjszaka fényes lett, mint a nappal, és a sötétség világossággá vált. Ezért az egyház joggal tekintheti a hála és a bizalom szavát a Feltámadt Krisztus Atyához intézett szavának: „Igen, megtettem az utat egészen a föld legvégső mélységébe, a halál szakadékába, és elvittem a világosságot. Feltámadtam és örökre megragadott engem a te kezed.” A Feltámadt Krisztus Atyához intézett szava nekünk is szól: „Feltámadtam és most már örökre veled vagyok” – mondja mindnyájunknak. Kezem tart fenn téged. Bárhová is esel, mindig kezembe hullasz. Jelen vagyok egészen a halál kapujáig. Ahová senki sem tud elkísérni téged és ahová te nem vihetsz magaddal semmit, ott várlak téged és ott világossággá alakítom át számodra a fényt.

A zsoltárnak ez a szava, amelyet úgy olvasunk, mint a Feltámadt Krisztus hozzánk szóló beszédét, ugyanakkor azt is megmagyarázza, hogy mi történik a Keresztségben. A Keresztség ugyanis több, mint egy vízzel való meghintés, mint egy megtisztulás. Több annál, hogy valakit felvesznek egy közösségbe. A Keresztség egy újjászületés. Az élet új kezdete. Mint ahogy a Rómaiakhoz írt levélből felolvasott szakaszban hallhattuk, a Keresztségben Krisztusnak adjuk magunkat, életünket kezébe helyezzük, hogy Szent Pállal együtt mondhassuk: „Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem”. A halálon innen és túl Krisztussal vagyunk, és ettől a pillanattól kezdve a halál nem jelent igazán határvonalat – mondta homíliájában a Pápa, majd ezekkel a szavakkal fordult a megkeresztelendőkhöz:

„Ez a Keresztség újdonsága: életünk ezentúl már Krisztusé, nem a miénk. De éppen ezért nem vagyunk egyedül a halálban sem, mert Vele vagyunk, aki örökké él. A Keresztségben, Krisztussal együtt már megtettük a kozmikus utazást a halál mélységéig. Ő kísért el bennünket, sőt Ő fogadott be minket szeretetébe, ezért szabadok vagyunk a félelemtől. Krisztus átölel és magával visz bennünket, bárhová is menjünk – Krisztus maga az Élet.

Térjünk vissza Nagyszombat éjszakájához – folytatta homíliájában a Szentatya. A Hiszekegyben valljuk: „alászállt a poklokra”. Mi történt akkor? Mivel nem ismerjük a halál világát, ezért a halál leküzdésének ezt a folyamatát csak olyan képek segítségével tudjuk elképzelni, amelyek nem megfelelőek. Mégis megértjük, hogy titokzatos dologról van szó.

A halál kapuja be van zárva, senki sem tud onnan visszatérni. Nincs kulcsa ennek a vaskapunak. Krisztusnak azonban tulajdonában van a kulcs. Keresztje szélesre tárja a halál kapuit, amelyek most már nem áthatolhatatlanok. Keresztje, szeretetének radikalitása az a kulcs, amely kinyitja ezt a kaput. Annak a szeretete, aki Isten létére emberré lett, hogy meghalhasson – ez a szeretet az, amelynek van ereje, hogy kinyissa a kaput. Ez a szeretet erősebb a halálnál. A keleti egyház húsvéti ikonjai jól ábrázolják, hogy Krisztus hogyan lép be a halottak birodalmába. Ruhája fényből van, mert Isten maga a világosság. A halottak világába belépő Jézus viseli stigmáit: sebei, szenvedései erővé váltak, olyan szeretetté, amely legyőzi a halált. Krisztus találkozik Ádámmal és minden emberrel, aki a halál éjszakájában várakozik. Isten Fia a megtestesülésben eggyé vált az emberrel – Ádámmal. De csak abban a pillanatban, amikor véghez viszi a szeretet legvégső tettét, és leszáll a halál éjszakájába, csak akkor viszi végbe a megtestesülést. Halála révén kézen fogja Ádámot, minden várakozó embert és kiviszi őket a világosságra.

Most azonban feltehetjük a kérdést: Mit jelent ez a kép? Milyen újdonság történt valójában ott Krisztus által? Az ember lelke ugyanis a teremtés pillanatától kezdve halhatatlan – mi az az újdonság, amelyet Krisztus elhozott nekünk? Igen, a lélek halhatatlan, mert az ember különös módon jelen van Isten emlékezetében és szeretetében, bűnbe esése után is. Az Istennel való egység nélküli örökkévalóság büntetés lenne az ember számára. Az ember ugyanis nem képes arra, hogy feljusson a magasba, bár arra vágyik. Csak a feltámadt Krisztus vihet el bennünket a magasba, egészen az Istennel való egységig, ahová saját erőnkből nem tudunk eljutni. Krisztus valóban vállára veszi az elveszett bárányt és hazaviszi őt. Testébe kapaszkodva élünk, Testével szeretetközösségben jutunk el Isten szívéig. Csak így vagyunk szabadok, és életünk maga a reménység.

Ezért örvendezünk Húsvét vigíliáján: szabadok vagyunk. Jézus feltámadása azt nyilatkoztatta ki, hogy a szeretet erősebb a halálnál, erősebb a rossznál. A szeretet az az erő, amely révén magával visz bennünket. Egyesülve szeretetével, szeretete szárnyain, Vele együtt szállunk alá a világ sötétségébe, annak tudatában, hogy éppen így, Vele együtt fel is tudunk emelkedni. Imádkozzunk tehát ezen az éjszakán: Urunk, mutasd meg ma is, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél, erősebb a halálnál. Szállj alá modern korunk éjszakáiba és poklaiba is, és fogd kézen a várakozókat. Hozd ki őket a világosságra! Légy velem sötét éjszakáim során és vezess ki engem! Segíts, hogy leszálljunk veled a várakozók sötétségébe, akik a mélyből hozzád kiáltanak! Segíts bennünket, hogy elvigyük oda világosságodat! Segíts, hogy eljussunk a szeretet „igen”-jéhez, ami révén veled együtt leszállhatunk a mélybe és felemelkedhetünk a magasba! Ámen."

A Pápa homíliája felolvasása után az új életre való születés jelképeként megkeresztelt két gyermeket és hat felnõttet. Valamennyi felnõtt nõ volt, közülük négy ázsiai: Kínából és Japánból érkeztek.