P. Raniero Cantalamessa homíliája a nagypénteki igeliturgián a Szent Péter bazilikában

A Pápai Ház prédikátora homíliájának témájául a Jézus keresztjének tövében álló asszonyokról elmélkedett. János evangéliumában ez áll: „Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna.”
Mária jelenlétére nem kell magyarázatot adnunk, hiszen az anyák soha nem hagyják el fiaikat, még akkor sem, ha kereszthalálra ítélik őket. De miért volt ott a többi asszony, kik ők, hányan voltak? Az evangéliumok megemlítenek néhány nevet: Mária Magdolna, Jakab anyja, Szalóme, egy bizonyos Johanna és Zsuzsanna. Ezek az asszonyok Galileából követték Jézust Jeruzsálembe és siratták a Golgotán Őt, majd pedig nagy szomorúsággal elkísérték a sírig. Némi férfiúi leereszkedéssel „jámbor asszonyoknak” szoktuk nevezni őket - mondta Cantalamessa atya, ám ők sokkal többek ennél, bátor anyák, akik szembeszegülnek annak veszélyével, hogy világosan egy halálra ítélt mellé álljanak. Jézus ezt mondta: „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem”. Ezek az asszonyok voltak az egyetlenek, akik nem botránkoztak meg. Az evangéliumok történelmi hitelességének egyik legbiztosabb jele éppen az, hogy a férfiakkal ellentétben ezek a nők oly csodálatos leírást kapnak az evangéliumokban. Mindig is kerestük a választ arra, hogy miért a jámbor asszonyok azok, akik elsőként látják meg a Feltámadottat. A régi szerzők ezt annak tulajdonítják, hogy mivel az első bűn elkövetője is nő volt, jogos, hogy a feltámadt Jézust is ők lássák meg elsőként. Az igazi válasz azonban egészen más: azért ők látják meg elsőként, mert ők voltak az utolsók, akik halottként vele voltak és a sírboltba is ők vitték el az illatos olajokat. Fel kell tennünk a kérdést, hogy a nők miért tudtak megbirkózni a kereszt botrányával? A választ már előre maga Jézus adja meg, amikor Simonnak a bűnös asszonyról beszél: „Bocsánatot nyert sok bűne, mert nagyon szeretett.” Az asszonyok magáért Jézusért követték őt, hálául a jóért, amelyet tőle kaptak, azért, hogy szolgálják őt, nem pedig, hogy karriert építsenek. Az Édesanyán, Márián kívül ők voltak azok, akik valóban elsajátították az evangélium szellemét. A szív érveire hallgattak, amelyben nem csalatkoztak meg. Jelenlétük a kereszt tövében és a feltámadt Krisztus mellett életfontosságú tanítást tartalmaz a mai technikai világ számára is. Nagyobb teret kell ugyanis engednünk a szív érveinek, ha azt akarjuk, hogy fizikailag egyre inkább felmelegedő bolygónk, lelkileg ne zuhanjon egy újabb jégkorszakba.
A mai modern világban valóságos bálvánnyá vált az „IQ” – az intelligencia kvóciens megállapítása. De ki gondol arra, hogy a szív kvóciensével is számolnunk kellene. Pedig egyedül a szeretet vált meg bennünket míg a tudásszomj egymagában a kárhozathoz vezet. Goethe Fausztjának is ez a végkicsengése: A világ összes könyve nem ér fel egy simogatással. „A tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet viszont épít” – olvassuk Szent Pál korintusiaknak írt első levelében.
A homo erectus, a homo faber és a homo sapiens sapiens – azaz a nagyon nagy tudású ember után – reméljük végre megnyílik az emberiség számára a nők korszaka, a szív és az együttérzés, az irgalom kora, hogy végre ez a föld ne legyen többé olyan mezőség, amely annyira kegyetlenné tesz bennünket.
A Pápai Ház szónoka nagypénteki homíliáját ezekkel a szavakkal folytatta. Mindenfelől egyre inkább felmerül az igény, hogy a nők kapjanak nagyobb életteret. A mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy a nők magasra tudnak emelni, de a mélybe is taszíthatnak bennünket. Nekik is szükségük van a krisztusi üdvösségre. De az is biztos, hogy a Krisztus által megváltott és emberi síkon, előítéletektől mentes nők, nagy mértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a mai társadalom megszabaduljon néhány immár megrögzött fenyegetéstől, mint az erőszak, a hatalomvágy, a lelki pusztaság és az élet megvetése… Egyedül azt a veszélyt kell elkerülnünk, hogy megismétlődjön a gnosztikus tévedés, miszerint a nőnek, ahhoz, hogy megszabaduljon, le kell mondania női mivoltáról és férfivé kell válnia. Ez az előítélet annyira erős, hogy maguk a nők is olykor behódolnak neki és úgy próbálják védeni méltóságukat, hogy kisebbítik a nemek közötti különbséget. Mennyire hálásaknak kell lennünk a jámbor asszonyoknak, mert a kálváriára vezető úton egyedül az ő siránkozásuk volt az, ami eljutott Jézus füléhez és egyedül az ő tekintetük keresztezte a kereszten függő Jézusét. De ezeket a jámbor asszonyokat nem csak csodálnunk kell, hanem utánoznunk is. Milyen kár, hogy a nők azonosítása a Jézus lábát mosó bűnös asszonnyal Mária Magdolna esetében mérhetetlen ősi legendák táplálója lett még ma is, ahelyett, hogy inkább úgy emlékeznénk rá, mint a feltámadás első tanújára, az apostolok apostolnőjére, amint Aquinói Szent Tamás mondja róla.
Raniero Cantalamessa atya nagypénteki prédikációjában végül arra kérte a keresztény nőket, hogy az evangéliumi jámbor asszonyokhoz hasonlóan ők is örömmel eltelve vigyék el a feltámadás hírét az apostolok utódainak és munkatársaiknak a papoknak, mondják azt, hogy a Mester él, feltámadt és azt, hogy nincs okunk a félelemre.