2007-04-04 17:27:17

Lelki élményekben gazdag Nagyhetet és örömteli Húsvétot kívánt a Szentatya az általános kihallgatáson mindenkinek


A nagyszerdai általános pápai kihallgatás a Húsvétra való felkészülés jegyében telt. XVI. Benedek pápa a Szent Péter-téren összegyűlt mintegy húszezer hívőnek tíz különböző nyelven is Krisztus szenvedéséről, megfeszíttetéséről és feltámadásáról beszélt, lelki élményekben gazdag Nagyhetet és örömteli Húsvétot kívánva valamennyiüknek. A zarándokok között volt magyar ajkú csoport is, akik a Szlovákiából, Fél, Szenc és Párkány helységekből érkeztek.

A lengyelekhez intézett köszöntésében a Szentatya utalt rá, hogy ezekben a napokban emlékeztünk szeretett előde, II. János Pál pápa halálának második évfordulójára. XVI. Benedek köszönetet mondott mindenkinek a Vatikáni Grottákban található sírnál mondott szüntelen imájáért és örömét fejezte ki II. János Pál boldoggá avatási eljárásának előrehaladása miatt. Végül azért fohászkodott, hogy Isten szolgája Karol Wojtyła tanítása változtassa meg valamennyi honfitársa és a lengyel családok életét.

Olasz és spanyol nyelvű köszöntésében a Pápa elsőként az Opus Dei személyi prelatúra által szervezett UNIV nemzetközi egyetemista találkozó (40. Fórum) résztvevőihez fordult, akik ezekben a napokban tartják Rómában éves összejövetelüket a következő témában: "Lenni, látszani, kommunikálni: a mozi és a televízió társadalmi divatjai és modelljei". Az öt földrész képviseletében összehívott fórum egyik célja, hogy önkéntes és szolidáris projekteket mutasson be, amellyekkel Afrikában, Latin-Amerikában és a Fülöp-szigeteken segítik a rászorulókat.

"Kedves barátaim! Kívánom, hogy római itt tartózkodásotok után nagy egyházi élménnyel gazdagodva térjetek haza, vágyva rá, hogy még nagylelkűbben szolgáljátok Krisztust és testvéreiteket - mondta a Szentatya, majd az Opus Dei személyi prelatúra alapító szentjét idézte. "Szolgálat: mennyire szeretem ezt a szót!” Szent Josemaría Escrivá azt vallotta, hogy "az Úrra bízzuk döntésünket, hogy megtanuljunk szolgálni, mert egyedül így tudjuk nemcsak megismerni Krisztust, de másokkal is megismertetni és megszerettetni Őt."

Az általános kihallgatáson megosztotta élményeit hallgatóinkkal Jakóczy Andrea, aki a szlovákiai Fél helységből zarándokolt Rómába. Mivel a Húsvétot társaival együtt az Örök Városban tölti, Andrea arra a kérdésre is válaszolt, milyen szándékra imádkozik a maga és családja részére? RealAudioMP3







All the contents on this site are copyrighted ©.