2007-03-29 17:37:59

XVI. Benedek pápa csütörtöki tevékenysége


A Szentatya március 29-én, csütörtökön délelőtt tizenegy órakor fogadta Lubomyr Husar bíborost, kijevi nagyérseket. Ezután az ad limina-látogatásukat végző szicíliai főpásztorok egy újabb csoportjával találkozott, közöttük Palermo és Catania érsekeivel.
Este hat órai kezdettel XVI. Benedek pápa bűnbánati szertartást vezetett a Szent Péter-bazilikában a fiataloknak. Mint már jeleztük, ez a liturgia készítette elő a Virágvasárnap megünnepelendő Ifjúsági Világnapot.
A bazilikában megtartott szertartás során a szentírási olvasmányok között felhangzott János evangéliumának azon verse, amely az idei Világnap mottója: "Ahogyan én szerettelek benneteket, úgy szeressétek egymást, ti is" (Jn 13,34). A Szentatya homíliáját - amelyről pénteki adásunkban számolunk be - követte a jelképes bűnbánati aktus a sixtusi kápolna keresztje előtt, amelyet ez alkalommal a Szent Péter bazilika főoltárán helyeztek el. Hét fiatal a hét főbűnért kért bocsánatot Istentől, mindannyiszor egy-egy mécsest gyújtva meg a kereszt előtt. Ezután került sor a bűnbánati liturgia csúcspontjára, amikor a Pápa és mintegy 200 pap hallgatta meg a résztvevő fiatalok személyes szentgyónásait. A bűnbánati liturgia pápai áldással zárult.







All the contents on this site are copyrighted ©.