2007-03-22 16:25:04

Jézus, az isteni orvos szeretete vezesse mindig a betegápolókat - buzdította a Szentatya az Egészségügy Pápai Tanácsának tagjait


A betegek ápolásával Isten szeretetéről teszünk tanúságot - ez volt XVI. Benedek pápa beszédének alapgondolata, amelyet az Egészségügy Pápai Tanácsa tagjaihoz intézett csütörtökön fél egykor. A dikasztérium március 20-22-e között tartotta VII. plenáris ülését a Vatikánban, azzal a céllal, hogy értékelje a tanács munkáját és meghatározza a jövőbeli kezdeményezéseket a következő három területen: Isten igéjének hirdetése az egészség és a betegség világában; az egészségügyi dolgozók megszentelődése az imádság és a szentségek által; valamint az egyházi szeretetközösség megvalósítása az egészségügyi lelkipásztorkodás összehangolásán keresztül.

A Szentatya köszöntötte az ülés résztvevőit, élükön Javier Lozano Barragán bíborossal, a Pápai Tanács elnökével. Aláhúzta, hogy az egészségügy kiemelten evangéliumi környezet, amely közvetlenül Jézusnak, az emberiség jó szamaritánusának a működését idézi. "Az ember, az egész ember egészsége volt az a jel, amelyet Jézus kiválasztott arra, hogy megmutassa Isten közelségét, irgalmas szeretetét, amely meggyógyítja a szellemet, a lelket és a testet - mondta a Pápa, majd így folytatta: - Ez legyen minden kezdeményezésetek alapvető vonatkozási pontja: Krisztus követése, akit az evangéliumok az isteni orvosként mutatnak be". Ebben a bibliai összefüggésben érvényesül az a természeti etikai alapelv, amely szerint a betegnek joga van az ápoláshoz, s amelynek alapján minden emberi lényt védelmezni kell. A gyógyításnak az ember egészét magába kell foglalnia, így tehát az egészségügyi ellátás modern fogalma az ember teljes előmozdítását jelenti: a beteg gyógyításától a megelőzésig, a nagyobb emberi fejlődésre törekedve egy megfelelő családi és társadalmi környezet elősegítésével. Ez az emberi személyre alapuló etikai távlat megerősítést és támogatást nyer a szeretet parancsolatában, amely a keresztény üzenet középpontja. Az egészségügyben dolgozók tehát munkájukat jól végezve elviszik Isten szeretetének tanúságát az emberekhez.

XVI. Benedek pápa végül emlékeztetett az Eucharisztia fontosságára, amelynek a közelmúltban megjelent szinódus utáni buzdítását szentelte.
"Éppen az Oltáriszentségből tud folyamatosan erőt meríteni az egészségügyi lelkipásztorkodás ahhoz, hogy hatékonyan segítségére siessen az embernek és előmozdítsa az őt megillető méltóságot. A kórházakban és betegápoló intézményekben a kápolna az a dobogó szív, amelyben Jézus szüntelenül fölajánlja magát az égi Atyának az emberiség életéért" - mondta végül a Szentatya, aki apostoli áldásával búcsúzott az Egészségügy Pápai Tanácsának tagjaitól.








All the contents on this site are copyrighted ©.