2007-03-21 18:08:01

Posztulátori nyilatkozat II. János Pál pápa boldoggá avatási eljárásáról


Kedden délelőtt Slawomir Oder prelátus, II. János Pál pápa boldoggá avatási eljárásának posztulátora sajtótájékoztatón nyilatkozott az újságíróknak a néhai Szentatya életét, erényeit és életszentsége hírét illető eljárás egyházmegyei szakaszának lezárásáról - tájékoztat a római helynökség sajtóirodája.
Amint arról már hírt adtunk, április 2-án déli tizenkét órakor a lateráni Szent János-bazilikában kerül sor az egyházmegyei szakaszt lezáró nyilvános ülésre, amelyre Camillo Ruini bíboros meghívta a római híveket. Ez egy szorosan vett jogi aktus lesz, amelyet a napközi imaóra elimádkozása előz meg.
A sajtónyilatkozat így folytatódik:
Az egyházmegyei bíróság által összegyűjtött anyagot, tehát a posztulátor által javasolt és a bíróság kezdeményezésére hivatalból beidézett tanúk vallomásait átadják a Szenttéavatási Kongregációnak. Ezen kívül a történelmi bizottság jelentéséhez csatolt dokumentumokat is továbbítják a vatikáni dikasztériumhoz.
A posztulátori hivatalhoz érkezett spontán tanúságtételek hasznosak lesznek az életszentség megállapításához, amely II. János Pál pápa életével, az erények hősies gyakorlásával együtt az egyházmegyei vizsgálat tárgyát alkotja. Ezek a tanúságtételek többségében az életszentségre vonatkozó vélemények, vagy olyan kegyelmek - testi vagy lelki jellegűek -, amelyekben a személyek meggyőződésük szerint Isten szolgája II. János Pál közbenjárására részesültek.
Nem lehet meghatározni a boldoggá avatás időpontját, még kevésbé a szentté avatásét. Nem a posztulátor feladata, hogy hipotéziseket állítson föl a kánoni eljárás hagyományos menetének módosításáról, amelyet a Szenttéavatási Kongregáció gyakorlata szentesít. Az eljárás időtartama értékes pillanat az egyház számára. Fontos úgy megélni ezt az időt, hogy jobban megismerjük Isten szolgája II. János Pál életét, tanítását és spirituális üzenetét.
A boldoggá avatáshoz vezető ügymenet lezárásához, az erények hősies gyakorlásához kapcsolódó eljárásnál szükség van egy csodára. Március 23-án, pénteken kerül sor a Parkinson-kórban szenvedő francia szerzetesnő "Super Miro" – a Pápa halála utáni közbenjárására történt feltételezett csoda - ügyének lezárására. Valószínűsíthető, hogy az említett időpontot követően az eljárást előkészítő felelős püspök engedélyezi majd, hogy pontosabb információkat adjanak ki az üggyel kapcsolatban.
Az ellentétes hang jelenléte az eljárásban nem más, mint evangéliumi tény. Maga Jézus mondja: "Boldogok vagytok, ha (...) minden rosszat fognak rátok" (vö. Mt 5,11). Nem kell meglepődni azon, hogy vannak ellentétes hangok, amelyek eltérnek az uralkodó véleménytől Isten szolgája életszentségére vonatkozóan. A Pápa alakja gazdag. II. János Pál hosszú időn át jelen volt az egyház életében és történelmében. Érthetők tehát a különféle reakciók, amelyeket az emberekből kiváltott. A Pápa római helynöke (Camillo Ruini bíboros) rendeletében felszólított mindenkit, akit érint, hogy hozza a posztuláció tudomására az ügyre vonatkozó anyagokat. A posztulátornak tudomása van arról, hogy a püspöki küldött, aki lefolytatta a vizsgálatot, figyelembe vette annak lehetőségét, hogy hivatalból beidézze azokat a személyeket, akiknek kételyeik vannak az üggyel kapcsolatosan - állapítja meg végül keddi sajtónyilatkozatában Slawomir Oder prelátus, II. János Pál pápa boldoggá és szentté avatási eljárásának posztulátora.







All the contents on this site are copyrighted ©.