2007-03-20 16:26:25

Sri Lanka: az Egyház újra közvetítő szerepet vállal a szemben álló felek között


A Sri Lanka-i Karitász igazgatója, Damian Fernando atya aggodalmát fejezte ki a Zenit hírügynökségnek, hogy az országban felerősödött jelenlegi erőszakhullám nyílt konfliktushoz vezethet. Az utóbbi hetekben több mint 200 ezer embernek kellett elhagynia otthonát a sziget északi, észak-keleti részén, amelyet humanitárius válság kialakulása fenyeget. A Karitász humanitárius segélyakciót indított el az érintett területeken, élelmiszer, ruha és elsődlegesen szükségleti cikkek szétosztásával a kitelepítettek között. A helyzet romlása miatt felhívást intézett Rómából a konfliktusban érintett felekhez, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz, valamint a nemzetközi közösséghez, hogy kötelezzék el magukat újra a béke megteremtése mellett Sri Lankán.

Az Egyház és a Karitász újraindította közvetítő szerepvállalását, amelyet évtizedek óta megvalósít a szemben álló felek között. A 25 éve tartó konfliktus 70 ezer halottat követelt, nagyrészt a polgári lakosság köréből. „Hála a semleges álláspontunknak, diszkréten együtt dolgozunk az ellenséges felekkel, vagyis: a kormánnyal, a tamilokkal és a népi felszabadító buddhista fronttal egy békés megoldás megteremtése érdekében” – hangsúlyozta Damian Fernando atya, a Sri Lanka-i Karitász igazgatója.

Emlékeztetünk rá, hogy a magyar Karitász a közelmúltban két katolikus kollégiumot nyitott Sri Lankán, Szent Imre és Szent Erzsébet védelme alá helyezve az intézményeket.








All the contents on this site are copyrighted ©.