2007-03-03 17:02:41

A Pápa beszéde a Bresciai VI. Pál Intézet tagjaihoz


XVI. Benedek pápa nagy örömmel fogadta szombaton (március 3.) a Bresciai VI. Pál Intézet Tudományos és Végrehajtó Bizottságainak mintegy harminc tagját, akikhez intézett beszédében elsőként a jelenlévő bíboros tagokat (Giovanni Battista Re, Paul Poupard, Georges Cottier), majd Giuseppe Camadini elnököt és az egyházmegye főpásztorát, Giulio Sanguineti püspököt köszöntötte.
Mint ismeretes, az intézet 1979-ben jött létre VI. Pál pápa halálát követően azzal a céllal, hogy összegyűjtse és tanulmányozza a pápa szellemi munkásságát. Az elmúlt több, mint huszonöt évben gazdag dokumentációt halmozott föl a Nemzetközi Tanulmányi Központ, amelynek könyvtára mintegy harmincezer kötetet foglal magába, szinte teljes egészében lefedve Montini pápa magánkönyvtárának anyagát is - jegyezte meg Giuseppe Camadini, az Intézet elnöke, majd az eddig publikált művek egy tiszteletpéldányát ajándékozta XVI. Benedek pápának.
A Szentatya megköszönte a figyelmességet, majd elmondta, hogy jól ismeri a VI. Pál Intézet működését, (hiszen a kezdetekkor tagja volt az azt előmozdító bizottságnak), és mindig is csodálta az egyházi tanítóhivatal iránti hűségét, mint ahogy azt is, hogy kitartó kutatómunkájával, tudományos és egyházi kezdeményezéseivel felhívja a figyelmet e nagy pápa apostoli buzgóságára.
"Erős kötelék fűz Isten szolgájához, VI. Pálhoz irántam való bizalmáért, amellyel müncheni érseknek nevezett ki, majd három hónapra rá bíborossá kreált" - folytatta beszédét XVI. Benedek pápa, aki ezután elődje alakját méltatta. VI. Pál volt az első pápa, aki a Szentföldön járt, valamint az ő nevéhez fűződik a II. Vatikáni Zsinat lebonyolítása és lezárása is.
Miben állt lelkipásztori tevékenységének titka? VI. Pál olykor nehéz és népszerűtlen döntéseket hozott, de ennek ellenére Krisztus iránti szeretetből cselekedett - ez a szeretet sugárzik minden tanításából. Missziós lelkülettől vezérelve az emberiséggel való párbeszéd vágya hajtotta, a szeretet civilizációjának építését tűzte ki célul egy olyan világban, amelyet a nyugtalanság és az erőszak gyötört.
"Szeretettel tanulmányozzátok VI. Pált... tudományos módszerességgel tanulmányozzátok őt... azzal a meggyőződéssel, hogy lelki öröksége tovább gazdagítja az egyházat és táplálhatja a mai kor emberének lelkiismeretét, akinek oly nagy szüksége van az örök élet szavaira." XVI. Benedek pápa szeretett elődje, II. János Pál szavait idézve zárta beszédét, majd arra bátorította a VI. Pál Intézet tagjait, hogy folytassák munkájukat és imáiról biztosítva őket apostoli áldását adta rájuk.








All the contents on this site are copyrighted ©.