Az egészség dimenziói - P. Szentmártoni Mihály sorozatának 2- része

Folytatjuk Páter Szentmártoni Mihály jezsuita pszichológus, a Pápai Gergely Egyetem professzorának előadássorozatát az egészségről. Mihály atya múltkori előadásában kifejtette, hogy nincs általánosan elfogadott meghatározás arra vonatkozóan, mi az egészség. Mivel azonban alapvető kérdésről van szó, feltehetően a szakemberek is keresik rá a választ. Most azt kérdezem Mihály atyától, milyen irányban folynak a kutatások ezen a téren?
P. Szentmártoni: A szakirodalmat lapozgatva arra lettem figyelmes, hogy új fogalmak jelentek meg az egészség címszóval kapcsolatban, pl. a „saját egészségi állapotunk észlelése” (angolul „health perception”, vagy „self-rated health”, amit úgy is fordíthatunk mint egészségi állapotunk személyes kiértékelését. A fogalom az egészség szubjektív meghatározására vonatkozik, azaz hogyan érzi magát valaki: mennyire érzi magát betegnek, ill. egészségesnek. Ez igen fontos fogalom, mert betekintést nyújt az egészség meghatározásának relatív voltába. Valaki ugyanis érezheti magát egészségesnek annak ellenére, hogy klinikailag beteg, pl., ha valakinek eltávolították a beteg veséjét, klinikailag már nem mondható egészségesnek, de ennek ellenére az illető egészségesnek érzi magát.
Új fogalom az „egészségvédelmi szisztéma” is, amely azokra a különféle tényezőkre utal, amelyek szerepet játszanak az egészség megőrzésében, ill. a betegségek gyógyításában. Ez a fogalom azért vált fontossá, mert az orvostudomány annyira specializálódott, hogy egyesek szerint szinte elveszítette igazi célkitűzését: az embert! Mindezek az új javaslatok és fogalmak arra utalnak, hogy az egészség fogalma még nem tisztázódott.
Kérdés: Az viszont tény, hogy a történelem folyamán többféleképpen próbálták meghatározni az egészséget. Az ókortól kezdve létezik az egészség orvosi meghatározása, miszerint az egészség a belső nedvek teljes egyensúlyának állapota. Korunkban, a társadalmi hasznosság nyomása alatt kialakulóban van egy új meghatározás: egészséges az, aki teljes önállóságnak örvend.

P. Szentmártoni: Az egészség definíciójával foglalkozik Elio Sgreccia püspök is, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke és hangoztatja, hogy az egészséget tulajdonképpen nem is lehet precíz definícióba beleszorítani, éppúgy, mint a betegséget sem, mert mindegyik érinti az embernek nemcsak fizikai, hanem lelki életét is. Minden azon múlik, milyen antropológia, emberkép a kiindulópontunk. Kritikusan elemzi a különféle meghatározásokat, beleértve az Egészségügyi Világszervezet által felkínáltat is, és kifejti, hogy a teljes fizikai, pszichikai és szociális jólét nem létezik. Arra is figyelmeztet, hogy ha megpróbáljuk alkalmazni a Világszervezet definícióját a túlnépesedés vitájában, akkor arra a következtetésre lehet jutni, hogy az abortusz elfogadható az „anya javára való tekintettel”. A szóban forgó meghatározásból hiányzik a lelki dimenzió, vagy még pontosabban: a személyes felelősség dimenziója.
Két irányban folynak próbálkozások arra vonatkozóan, hogy az egészség fogalmába belekerüljön a lelki dimenzió is. Egyesek szerint a strukturális nézet nyújthatna hasznos támpontokat, mások inkább a dinamikus nézetet tartják ígéretesebbnek.
Francisco Alvarez professzor, a „Camillianum“ Római Nemzetközi Egészségügyi Pasztorális Központ vezetője az egészséget három szinten vizsgálja: jól funkcionálni, jól érezni magunkat, jól lenni. Spanyolul a szójáték erősebben megmutatkozik: estar bien, sentirse bien, ser bien).
Az első szint a „jól funkcionálás“ szintje. Alapjában véve ez a szervezet működésére vonatkozik, amikor is minden egyes szerv rendben végzi munkáját. Ez a szint azonos minden élőlény szintjével, alkalmazható az állatokra is.
A második szint viszont, a „jól érezni magunkat“, már kimondottan emberi szint. A testi működés észlelését fejezi ki, hogyan éljük egészségi állapotunkat, hogyan értelmezzük testünk működését.
Végül a „jól lenni“ szintje az egészség lelki dimenziójára vonatkozik oly értelemben, hogy az ember természetének megfelelően éli életét. Ezen a szinten megkülönböztethető az egészség biológiai és biográfiai értelmezése. A biológiai interpretáció a dolgok természetes menetére vonatkozik, a biográfiai viszont az embernek az élettel való párbeszédére, vagyis hogyan viszonyul a dolgokhoz, így testéhez, egészségéhez, vagy éppenséggel betegségéhez is. Ezen a szinten az ember tágabb távlatban látja magát és életét. Megszületik az evangéliumi logika, miszerint az ember több mint az étel, a ruha, vagy éppenséggel az egészség. A beteg ember is „teljes“ ember ezen a szinten. Ha szabad tovább fűznünk ezt az izgalmas gondolatot, akkor azt mondhatnánk, hogy ezen a szinten lehetséges a szentignáci „indifferencia“, azaz olyan lelki beállítottság, amely nem akarja inkább az egészséget, mint a betegséget, hanem nyitottan áll minden lehetőséggel szemben, mert mindkét esetben képes Isten neki szánt útját látni.
Elia Sgreccia püspök szintén rétegesen látja az egészség fogalmát és megkülönböztet négy egészségi, ill. betegségi szintet, amelyek érintik az egész embert: szervi, pszichikai, társadalmi és erkölcsi-lelki szint. Ezek a dimenziók elkülönülhetnek egymástól olyannyira, hogy elképzelhető egy olyan helyzet, amelyben hiányzik a testi egészség (pl. egy rákos megbetegedés állapota), de az ember szellemileg jól van.

Kérdés: Természetesen ahhoz, hogy valakit egészségesnek mondhassunk szükséges, hogy a négy dimenzió összhangban legyen. Hogyan valósul meg ez az összhang?

P. Szentmártoni: Mario Bizzotto, a „Camillianum“ Intézet filozófia tanára az egészség dinamikus meghatározása mellett száll síkra. Kiindulópontja az orvostudomány egyik meghatározása, miszerint egészséges az az ember, aki meggyógyult. Ez a megfogalmazás érdekes távlatokat nyit meg. E szerint a nézet szerint mindenki tulajdonképpen „betegen“ születik, az egészséget tehát meg kell hódítani. Ennek mindenekelőtt vannak messzemenő etikai következményei, elsősorban az, hogy felelősek vagyunk az egészségünkért. Ezt a gondolatot jó lenne ma tudatosítani magunkban, mert igen gyakran olyan életmódot élünk, amellyel kockáztatjuk, vagy egyenesen megrongáljuk egészségünket.
A dinamikus nézet másik következménye az, hogy az egészség sohasem befejezett, teljes állapot, hanem állandó menetelés a mindig teljesebb, tökéletesebb egészség felé. Más szóval, az egészség nem olyan kvalitás, amit egyszer s mindenkorra be lehet biztosítani, hanem egész életre szóló feladatot jelent. Így is fogalmazhatnánk: a természet elvégzi a dolog felét, a másik fele a mi feladatunk. Egy naiv kis példával szemléltetném ezt a gondolatot. A hitoktató kérdezi a kisdiákot: „Mondd, ki teremtett téged? A gyerek gondolkodik egy ideig, majd így válaszol: „Úgy gondolom, hogy egy részemet Isten teremtette.“ Hogyhogy „egy részedet“ – csodálkozik a hitoktató. Mire a gyerek: „Hát, tessék tudni, engem a Jóisten igen kicsinek teremtett, a többit nekem kellett hozzáadnom!“. E kis mese tanulsága, hogy az egészség sem pusztán Isten ingyenes ajándéka, hanem feltételezi aktív közreműködésünket.
Ez a gondolat egészen közel vezet bennünket az egészség lelkiségéhez. Vagy ha ismét kérdés formájában akarunk fogalmazni, akkor így kérdezhetnénk: Mit mond a teológia az egészségről? Következő előadásunkban megvizsgáljuk, hogyan viszonyultak az egészséghez a korábbi korok emberei és hogyan viszonyulunk hozzá mi.