Őszinte párbeszéd, öröm és szeretetközösség – ez jellemezte a Pápa és a római papság találkozóját csütörtökön délelőtt az Áldások termében

A Szentatya 9 pap kérdésére válaszolt, amelyek a következő témákat érintették: ifjúsági lelkipásztorkodás, a szentélyek jelentősége, az egyházi mozgalmak, az egyházművészet mint az evangelizálás eszköze.
„Örülök, hogy egy nagy egyházmegye püspöke vagyok, vigasztaló számomra ilyen sok papot látni” – ezekkel a szavakkal kezdődött XVI. Benedek pápa és a római plébánosok közötti párbeszéd. Az Isteni Szeretet római kegyhelyéről érkezett pap kérdésére válaszolva a Pápa hangsúlyozta, hogy a szentélyekben újra átéljük évszázadok nemzedékeinek imáit, ezért a kegyhelyek alapvetően fontosak az egyház számára. A Pápa felidézte a bajorföldi Altötting szentélyébe irányuló zarándoklatokat, amelyek során a fiatalok ráébrednek saját keresztény önazonosságukra. A Szentatya elmélkedésének nagy részét az ifjúság körében végzett pasztorációnak szentelte. Az ifjúság egy Istentől távoli világban él, ezért a fiataloknak nagy szükségük van arra, hogy a papok elkísérjék őket a Krisztushoz vezető úton. Meg kell velük értetni, hogy Krisztus nem egy nagy próféta, hanem Isten arca, a megbocsátás és a szeretet arca. A Szentatya rámutatott még a Szentírás tanulmányozásának jelentőségére, amely a következő szinódus témája lesz. A Bibliát a maga teljességében kell olvasni. Krisztusban találjuk meg mindennek a kulcsát, illetve a Biblia Krisztus Keresztjéhez vezet el bennünket – állapította meg még a Szentatya. Az egyházi mozgalmak témáját érintve a párbeszéd fontosságát emelte ki, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ne „oltsák ki a mozgalmak különféle karizmáit”. Ha az Úr újabb ajándékokkal halmoz el bennünket, akkor ezeket hálával kell fogadnunk, még akkor is, ha ezek az új ajándékok esetleg „kényelmetlenek”. Ezek a mozgalmak a hierarchia kezdeményezése nélkül, ahogy mondani szokták, alulról indulnak el, de valójában a magasból származnak, vagyis a Szentlélek ajándékaiként születnek az egyház életének új formái, mint ahogy ez az évszázadok során bekövetkezett. A Pápa elismerte, hogy Olaszországban a hit még mélyen gyökerezik, bár számos kihívás veszélyezteti. Az egyház mindenekelőtt spirituális valóság. Nem egy nemzetek felett álló szervezet, nem egy adminisztratív test, nem a hatalom képviselője. Nem is szociális ügynökség, bár végez társadalmi tevékenységet is, hanem Krisztus teste, vagyis spirituális test.
A rendkívül szívélyes légkörben lezajlott találkozón nem hiányoztak a humoros pillanatok sem. A Pápa az evangéliumból idézve utalt Jézusra, aki nappal dolgozott, éjszaka pedig imádkozott. „Be kell vallanom gyengeségemet, hogy éjszaka nem tudok imádkozni, mert szeretnék aludni” – mondta tréfásan a Szentatya, amire egyházmegyéje papjai nevetéssel és tapssal válaszoltak. Az egyházművészet alkotásait a Pápa mindig élő katekézisnek nevezte, amelyben Olaszország felbecsülhetetlenül gazdag. Ez a művészeti gazdagság is azt mutatja, hogy az egyház, bűnei és gyengeségei ellenére soha nem volt elnyomó szerv, hanem mindig szépségre sugalmazó forrást testesített meg. Camillo Ruini bíboros, a Pápa római helynöke, a Szentatyát köszöntve rámutatott ennek a nagyböjt elején szokásos találkozónak a jelentőségére, amikor a római papok szabadon előadhatják a Szentatyának kérdéseiket, feltárhatják elvárásaikat, reményeiket és nehézségeiket.