Pápai levél Damjáni Szent Péter születésének 1000. évfordulójára
XVI. Benedek pápa levélben méltatta Damjáni Szent Pétert, aki 1027 február 21-én született
az olaszországi Ravennában és 1072-ben hunyt el Faenzában. A Szentatya levelét felolvasták
azon az ünnepi szentmisén, amelyet kedden mutattak be Rómában, a Coeliusz dombon fekvő
Szent Gergely kamalduli monostorban. Levelében a Szentatya a középkori egyháztörténet
egyik legkimagaslóbb alakjának és a XI. század egyik legtermékenyebb egyházi írójának
nevezi Damjáni Pétert. Születésének 1000. évfordulója jó alkalom arra, hogy elmélyítsük
sokoldalú személyiségét, aki tudós volt és remete, egyházi ember, de főként Isten
szerelmese volt és aki életében szerencsés szintézist tudott alkotni a remeteség
és a lelkipásztori tevékenység között. Damjáni Péter elsősorban a latin egyházi remeteség
nagy és egyben utolsó szellemi megalapozója volt éppen abban az időszakban, amikor
megtörtént a keleti és a nyugati egyház közötti szakadás. A Szent Romuáld életének
szentelt művében a még osztatlan egyház monasztikus hagyományának legjelentősebb gyümölcseit
hagyta ránk, miszerint a remete életforma minden keresztényt Krisztus primátusára
és uralmára emlékeztet. A szent remete egyben kiváló egyházi ember is volt, mindig
készen állt arra, hogy kimozduljon a remeteségből, ha békességet kellett teremteni
egyházi emberek, szerzetesek, vagy akár egyszerű hívek között is. Küldetései után
újból és újból visszatért a Fonte Avellana-i remeteségbe és mivel mentes volt minden
földi ambíciótól még bíborosi méltóságáról is lemondott, hogy Krisztusba elrejtőzve
élhessen. A Szentatya levelében emlékeztet arra szoros kapcsolatra is, amely Szent
VII. Gergely pápához fűzte Damjáni Pétert és az un. gregorián reformban játszott szerepére,
amely átmenetet jelentett az első évezredből a másodikba. Egy részlegességtől és bizonytalanságtól
megjelölt korszakban Damjáni Szent Péter azt a meggyőződést közvetítette kortársainak,
hogy a hiteles keresztény tanúságtétel csak a két pólus – a magány és a közösség –
állandó harmonikus feszültségén keresztül fejlődhet ki. A Szentatya végül levelében
jókívánságait fejezi ki a kamalduli szerzeteseknek és apostoli áldását adja mindazokra
is, akik ezt a lelkiséget követik.