2007-02-08 17:24:18

XVI. Benedek pápa beszéde a Fokoláre Mozgalom és a Szent Egyed Közösség püspökbarátaihoz


Mint már jeleztük, a világ 5 földrészének 42 országából érkezett 85 bíboros és főpásztor részvételével tartják találkozójukat február 3. és 9. között Castel Gandolfóban a Fokoláre Mozgalom püspök barátai, akiket csütörtökön délelőtt kihallgatáson fogadott XVI. Benedek pápa.
A kihallgatáson jelen voltak a Sant’Egidio közösség püspök barátai is, akik az 1968-ban született közösség alapításának évfordulóját ünneplik.
A Szentatya beszédében köszöntötte a Fokoláre mozgalom püspök barátait, valamint a találkozó más felekezetekhez tartozó résztvevőit, akik ezekben a napokban a következő témáról elmélkednek: „A megfeszített és elhagyott Krisztus fény a kulturális éjszakában”. A Szentatya áldását és jókívánságait küldte Chiara Lubichnak, a mozgalom alapítónőjének, majd köszöntötte a Szent Egyed közösség püspök barátait is, akik rendkívül időszerű témáról tartják IX. összejövetelüket: „A szeretet globalizációja”. Az a tény, hogy a főpásztorok a két egyházi mozgalom barátai közé tartoznak, aláhúzza a hívek új közösségeinek életerejét, valamint kinyilvánítja a karizmák közötti szeretetközösséget, s ez tipikusan az „idők jeleinek” a megnyilvánulása.
XVI. Benedek pápa utalt előde, II. János Pál szavaira, aki az utóbbi években született egyházi mozgalmakat és új közösségeket a Szentlélek gondviselésszerű ajándékának tartotta az egyház számára, hogy hatékonyan tudjon válaszolni korunk kihívásaira. A Szentatya felidézte a tavalyi pünkösdi imavirrasztást, amelyen nagy számban részt vettek az egyes egyházi mozgalmak és társulatok képviselői. A Pápa akkor is hangoztatta: a karizmák és szolgálatok sokszínűsége és egysége egymástól elválaszthatatlanok az egyházban. A Szentlélek azt akarja, hogy a mozgalmak sokfélesége mind az egyetlen Testet, vagyis az Egyházat szolgálja. Ezt azoknak a szolgálata révén valósítja meg, akiket Isten Egyháza vezetésével bízott meg, vagyis a püspökök által, akik egységben vannak Péter utódával. Ez az egység és sokféleség, amely Isten népét jellemzi, ebben a mai találkozóban is megmutatkozik – hangoztatta XVI. Benedek. A két egyházi mozgalom – a Fokoláre és a Szent Egyed közösség, erőteljes missziós dimenzióval rendelkezik. A gazdag nyugati világban, a relativista kultúra jelenléte ellenére, nem hiányzik a spiritualitás iránti igény. Ez a két mozgalom tanúskodik a hit öröméről és a keresztény lét szépségéről. A föld nagy kiterjedésű, csapásoktól sújtott területeire elviszik a szolidaritás üzenetét, azzal az egyszerre isteni és emberi szeretettel hajolnak le a szegényekhez és gyengékhez, amelyre a Szentatya Deus caritas est k. enciklikájában hívta fel a világ figyelmét. A püspökök és a mozgalmak szeretetközösségéből tehát értékes lendület fakadhat az egyház megújult elkötelezettségéhez, amely a remény és a szeretet evangéliumának hirdetésére irányul az egész világon.
A Fokoláre Mozgalom, amelynek lelkisége középpontjában a keresztre feszített és elhagyott Krisztus áll, hangsúlyozza az egység karizmáját és szolgálatát, amely a különféle szociális és kulturális környezetben valósul meg. Erre ad példát a „közösség gazdasága” modell, amelyet a Fokoláre mozgalom dolgozott ki. Fontos szempont továbbá még az ökumenizmus és a vallásközi párbeszéd. A Sant’Egidio közösség léte középpontjába az imát és a liturgiát helyezi, közel áll mindazokhoz, akiket a társadalmi kirekesztettség sújt. A keresztények számára az ember soha nem lehet idegen – mondta a Pápa, majd így folytatta:
„Közösen nagyobb lendülettel nézhetünk szembe azokkal a kihívásokkal, amelyek különösen sürgetőek a harmadik évezred elején: mindenekelőtt az igazságosság és a béke keresése, valamint egy testvéribb és szolidárisabb világ építése.” Utalva Afrikára, annak a reményének adott hangot, hogy annyi véres konfliktus után, a földrészen végre megvalósul a béke és a fejlődés. Az afrikai püspökök következő szinódusa minden bizonnyal jó alkalom lesz arra, hogy megnyilvánuljon Istennek a földrész népei iránti nagy szeretete – mondta a Szentatya, majd apostoli áldásával búcsúzott a két egyházi mozgalom püspök barátaitól.
A pápai kihallgatás után a Fokoláre mozgalom püspökei sajtókonferencián találkoztak az újságírókkal. Miloslav Vlk bíboros, prágai érsek ismertette a castel gandolfói találkozó megbeszéléseit, illetve tanúságtételek hangzottak el a „kulturális éjszaka” különféle szempontjairól.
Itt jegyezzük meg, hogy a Sant’Egidio Közösség alapításának évfordulója alkalmából Paul Poupard bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke csütörtökön este fél 7-kor szentmisét mutatott be a lateráni Szent János székesegyházban.







All the contents on this site are copyrighted ©.