2007-02-02 15:07:55

XVI. Benedek pápa gyászmisét mutatott be Javierre Ortas bíboros lelki üdvéért


Pénteken (febr. 2-án) délben a Szent Péter bazilikában XVI. Benedek pápa mutatott be gyászmisét a csütörtökön elhunyt Javierre Ortas bíboros lelki üdvéért. A szertartáson számos bíboros és szalézi szerzetes koncelebrált. A hívek könyörgései között imádkoztak az elhunyt spanyol bíborosért, hogy az Úr tegye a mennyei liturgia részesévé. Ortas bíborost a Szalézi közösség San Callisto katakomba mellett található temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Bosco Szent János liturgikus ünnepének másnapján tért vissza a mennyei Atyához lelki fia, Antonio Javierre Ortas bíboros – kezdte homíliáját a Szentatya. Távozása pillanatában szerzetes testvérei közösen elmondták azt az imát, amelyet a szalézi család tagjai szoktak imádkozni, amikor valaki közülük éppen az Alapítójuk ünnepét követő napon adja vissza lelkét Teremtőjének. A Pápa felidézte az elhunyt bíboros életútját, kiemelve a fiatalok között betöltött nevelő tevékenységét, egyetemi apostolkodását, illetve, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusaként betöltött tisztségét. A Szentatya utalt rá, hogy éppen csütörtökön volt alkalma kezébe venni azokat a leveleket, amelyeket Javierre bíboros intézett szeretett II. János Pál pápához, és amelyekből kitűnik az Oltáriszentséghez fűződő mély kapcsolata. Amikor megköszönte a Szentatyának a papi felszentelése 50. évfordulójára küldött jókívánságait, így írt: „Öröm számunkra, amikor átéljük szentelésünk pillanatát. Annak tudatában vagyunk, hogy az Eucharisztiában, az Áldozat szentségében, Krisztus maradéktalanul megvalósítja egyetlen Papságát”. Az elhunyt bíboros címerében – emlékeztetett rá XVI. Benedek pápa – egy csónak látható, amely az egyházat ábrázolja. A kormányos a Pápa, a két oszlop, amelyhez a csónak ki van kötve, az Eucharisztia és a Szűzanya. Javierre bíboros, mint Bosco Szent János méltó fia, mély tisztelettel volt Mária iránt, követte példáját a csöndes és nagylelkű szolgálatban. Meggyőződése volt, hogy az Üdvözítő végtelen jósággal és szeretettel fogad be mindnyájunkat halálunk pillanatában – fejezte be homíliáját a Szentatya.







All the contents on this site are copyrighted ©.