A Pápa az Úrangyala elimádkozása előtt a vándorló családról beszélt
XVI. Benedek pápa január 14-én, vasárnap délben a szokáshoz híven dolgozószobája ablakából
imádkozta el az Úrangyala-imádságot a Szent Péter-téren összegyűlt zarándokokkal.
A Mária-ima előtt mondott beszédében az Elvándorlók és Menekültek Világnapjának
szentelte gondolatait, amelyet éppen vasárnap tartottak.
A Szentatya emlékeztetett
üzenetére, amelyet minden jóakaratú emberhez és főként a keresztény közösségekhez
intézett, az Elvándorló család - címmel. Úgy tekinthetünk a názáreti
családra, mint minden család ikonjára, mert Isten képmását tükrözi vissza, amelyet
valamennyi emberi család szívében őriz, még akkor is, ha az élet megpróbáltatásai
legyengítik és olykor eltorzítják. Máté evangelista elbeszéli, hogy kevéssel Jézus
születése előtt, Szent József arra kényszerült, hogy útra keljen Egyiptomba, magához
véve a kisdedet és édesanyját, hogy így megmeneküljön Heródes király üldözése elől.
A názáreti család drámájában megláthatjuk oly sok vándorló ember fájdalmas helyzetét,
különösen a menekültek, a száműzöttek, a kitelepítettek és az üldözöttek sorsát. Fölismerjük
benne a vándorló család nehézségeit: a nélkülözéseket, megaláztatásokat, a szűkölködést
és az elesettséget. A Pápa ekkor az emberi mobilitás széleskörű és szerteágazó
jelenségét elemezte. Az ENSZ által becsült adatok szerint közel kétszáz millió ember
kényszerül gazdasági okokból elvándorolni otthonából, kilenc millió a menekültek és
két millió a külföldön tanuló diákok száma. Ehhez kell még adnunk azokat a személyeket,
akiket egy adott országon belül kitelepítettek vagy hivatalos okmányok nélkül élnek,
de akik valamennnyien egy-egy családhoz tartoznak. Fontos tehát védelmezni a vándorlókat
és családjukat sajátos törvénykezési, jogi és közigazgatási eszközökkel, valamint
megfelelő szolgáltatási hálózattal és szociális, lelkipásztori ellátással. A Szentatya
annak a reményének adott hangot, hogy mihamarabb sikerül kiegyensúlyozottan kezelni
a vándorlás és általában az emberi mobilitás jelenségét, amely így az egész emberi
család javát szolgálja. Elsőként olyan konkrét intézkedésekre van szükség, amelyek
elősegítik a szabályos bevándorlást és a családegyesítéseket, különös tekintettel
a nőkre és a kiskorúakra. A nemzetközi vándorlás széles terén az emberi személyt kell
mindig a középpontba helyezni - figyelmeztetett a Pápa. Egyfelől a vándorlók emberi
méltóságának tiszteletben tartása, másfelől pedig a vándorlók részéről a befogadó
társadalom értékeinek elismerése teszi lehetővé a családok helyes beilleszkedését
a befogadó ország társadalmi, gazdasági és politikai rendszerébe. Kedves barátaim
- fordult a Szent Péter-téren őt hallgató hívekhez a Szentatya -, a vándorlás jelenségét
sosem problémaként kell szemlélni, hanem és elsősorban mint nagy erőforrást az emberiség
fejlődése számára. Különösen nagy erőforrást jelent a vándorló család, amennyiben
tiszteletben tartják és nem kell helyrehozhatatlan sérüléseket szenvednie, hanem egységes
maradhat. Így eleget tud tenni küldetésének, hogy az élet bölcsője, a személy befogadásának
és nevelésének elsődleges helye legyen. Kérjük ezt az Úrtól, a Szűzanya, valamint
Cabrini Szent Franciska, a vándorlók védőszentje közbenjárására - mondta végül a Szentatya,
majd az Úrangyala elimádkozása után a nagy világnyelveken is köszöntötte a Szent Péter
téren összegyűlt zarándokokat.
XVI. Benedek pápa üzenete az Elvándorlók
és Menekültek 93. Világnapjára
Az alábbiakban a MKPK titkársága által közzétett
fordítást olvashatják:
Az elvándorló család Kedves
Testvérek! A közelgő Elvándorlók és Menekültek Világnapja alkalmából, a Názáreti Szent
Családra, a családok ikonjára emlékeztetve arra szeretnélek kérni benneteket, hogy
gondolkodjatok el az elvándorló családok helyzetéről. Máté evangélista beszámol arról,
hogy József nem sokkal Jézus születése után arra kényszerült, hogy Heródes király
üldöztetése elől a Gyermekkel és Anyjával éjnek idején elmeneküljön Egyiptomba (vö.
Mt 2,13-15). Ezt az evangéliumi szakaszt elemezve írta 1952-ben tisztelt elődöm, Isten
szolgája, XII. Piusz pápa: „A száműzetésben lévő názáreti család – Jézus, Mária és
József, akik egy gonosz király haragja elől vándoroltak ki Egyiptomba és kerestek
ott menedéket – modellje, előképe és támasza mindazoknak az akármilyen korú és származású
emigránsoknak, zarándokoknak, a bármilyen helyzetben élő menekülteknek, akik arra
kényszerültek, hogy az üldözés vagy nyomor miatt elhagyják saját hazájukat, szeretett
rokonaikat, szomszédaikat, barátaikat, és idegen országba távozzanak.” (Exsul familia,
AAS 44, 1952, 649). Az egyiptomi száműzetésbe kényszerült názáreti család drámájában
felismerjük minden elvándorló, főleg a menekültek, a száműzöttek és a kitelepítettek,
a menedéket kérők, az üldözöttek fájdalmas helyzetét. Elismerjük abban az összes elvándorló
család nehézségét, nélkülözését, megaláztatását, szorongattatását éppúgy, mint a migránsok,
a menekültek és a menedékjogot kérők sok millióinak törékenységét. A názáreti család
a minden emberi család szívében őrzött Isten-képmást tükrözi, még akkor is, ha ezt
az emigráció elcsúfította vagy elhomályosította.
Az elvándorlók és menekültek
következő világnapjának témája – „az elvándorló család” – folytatja az 1980-as, 1986-os
és 1993-as világnapok gondolatait, és újból hangsúlyozni kívánja az Egyház elkötelezettségét
nemcsak az elvándorló, hanem annak családja iránt is, ami az élet kultúrájának helye
és forrása, az integráció tényezője is. Az elvándorlók családja számos nehézséggel
küzd. A családtagok közötti távolság és a kapcsolatok hiányossága gyakran okozza az
eredeti családi kötelékek felbomlását. Új kapcsolatok jönnek létre, új érzelmek születnek;
a távolság és a magány kemény próbája következtében sokan megfeledkeznek a múltról
és saját kötelességeikről. Ha a bevándorló család számára nem biztosítják a társadalmi
beilleszkedés és részvétel valódi lehetőségét, akkor nehezen képzelhető el annak harmonikus
fejlődése. A 2003. július 1-jén életbe lépett és a vendégmunkások és családtagjaik
jogainak védelmére megkötött nemzetközi egyezmény által részesüljenek védelemben az
érintettek, illetve a hozzájuk tartozó családtagok. Ez azt jelenti, hogy a család
értékét ismerjék el az immár társadalmaink strukturális jelenségévé váló elvándorlásra
vonatkozóan is. Az Egyház támogatja az olyan nemzetközi jogi eszközök ratifikálását,
amelyek célja a migránsok és a menekültek, illetve családtagjaik jogainak védelme,
és különféle intézményei és egyesületei által felajánlja nekik azt a jogi segítséget,
amelyre egyre inkább szükség van. Ennek érdekében a migránsok számára tanácsadó helyeket
és befogadó központokat létesített, illetve irodákat hozott létre az egyének és a
családok szolgálatára, és egyéb kezdeményezéseket vállalt, hogy ezen a téren is eleget
tegyen az egyre növekvő követelményeknek.
A bevándorló családok társadalmi
beilleszkedése érdekében már most is sok minden történik, jóllehet még ezután is sok
a teendő. Vannak reális nehézségek; ezek összefüggésben állnak a bevándorlók első
generációjának „önvédelmi mechanizmusával”, és azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy
akadályozzák a második nemzedék fiataljainak fejlődési folyamatát. A társadalmi beilleszkedés
megkönnyítése érdekében ezért törvényhozói, jogi és szociális intézkedések foganatosítására
van szükség. Az utóbbi időben növekszik a nők száma, akik a jobb életfeltételek keresése
közben és a sokat ígérő szakma- és hivatásbeli kilátások reményében elhagyják saját
hazájukat. Nem kevesen közülük mégis az emberkereskedelem és a prostitúció áldozatává
válnak. A családegyesítésben értékes közvetítő szolgálatot teljesíthetnek közöttük
a szociális segítők és különösen a szerzetesnők, akiknek munkája egyre nagyobb elismerést
érdemel.
A bevándorló családok társadalmi beilleszkedésével kapcsolatban
kötelességemnek érzem, hogy ráirányítsam a figyelmet a menekültek családjaira; ezek
életkörülményei a korábbiakhoz képest, a családegyesítés tekintetében is rosszabbodni
látszanak. A menekülttáborokban nem csak elszállásolási és az átélt tragikus tapasztalatok
által okozott traumákból és stresszhelyzetekből eredő személyes érzelmi nehézségek
tapasztalhatók meg. Ezek mellett olykor még annak a veszélye is fennáll, hogy a nők
és a gyermekek a túlélés olyan mechanizmusába sodródnak, ahol a szexuális visszaélések
martalékaivá válnak. Ilyen esetben figyelmes lelkipásztori jelenlétre van szükség,
amely a segítő gondoskodáson túl enyhíteni képes a megsebzett szívek fájdalmát, és
egyben felkínálja annak a keresztény közösségnek a támogatását is, amely újra helyre
tudja állítani a tisztelet kultúráját és ismét feltárja a szeretet igazi értékét.
A bensőleg összetört embereket bátorítani kell, hogy újra visszakapják önbizalmukat.
Ezen kívül biztosítani kell a családok jogait és méltóságát, valamint igyekezni kell
megfelelő otthonhoz juttatni őket. A menekültek pedig legyenek nyitottak és tanúsítsanak
pozitív magatartást a befogadó társadalom iránt, és készségesen vegyék ki részüket
a kiteljesülő közösség együttes építésére irányuló javaslatok megvalósításában, amely
egykor mindannyiunk „közös háza” kell legyen.
Az elvándorlók között van
még egy kategória, amelyet ugyancsak különleges figyelemmel kell kísérnünk: a más
országból érkező diákokat, akik otthonuktól távol élnek, és olykor nem rendelkeznek
sem megfelelő nyelvismerettel, sem barátokkal, és gyakran elegendő tanulmányi ösztöndíjjal
sem. Még súlyosabb a házas diákok helyzete. Az Egyház intézményeivel azon fáradozik,
hogy enyhítse a hiányzó családi háttérből eredő fájdalmaikat és elősegítse társadalmi
beilleszkedésüket az őket befogadó városokban, miközben olyan családokkal hozza őket
kapcsolatba, akik készségesen vendégszeretetükbe fogadják őket és megkönnyítik a kölcsönös
ismerkedést. Már volt alkalmam másutt is szóvá tenni: A külföldi diákok megsegítése
„az Egyház számára fontos lelkipásztori feladat. Azok a diákok, akik egyetemi tanulmányaik
végzése miatt elhagyják hazájukat, nem kevés problémával szembesülnek, különösen fennáll
számukra az identitás-krízis veszélye” (L’Osservatore Romano, 2005. december 15.,
vagy vö. német kiadás, 2006. 01. 13., 2. szám 14. o).
Kedves Testvérek!
Az Elvándorlók és Menekültek Világnapja legyen alkalom arra, hogy az egyházi közösségeket
és a közvéleményt fogékonnyá tegyük az elvándorló családok szükségleteire és problémáira,
valamint a bennük rejlő pozitív képességekre. Gondolataim különösen azok felé szállnak,
akiket közvetlenül érint az elvándorlás gyakori jelensége, de éppúgy száll azok felé
is, akik lelkipásztori energiájukat az emberi mobilitás szolgálatába állították. Pál
apostol kijelentése: „Krisztus szeretete sürget minket” (2 Kor 5,14) késztesse őket
arra, hogy kiváltságos módon szenteljék magukat a leginkább szükséget szenvedő testvéreik
szolgálatára. Ezekkel az érzésekkel kérem mindenki számára Isten pártfogását, és szívből
adom mindenkire különleges apostoli áldásomat.