2007-01-13 15:05:15

Campaniai püspökök ad limina látogatása a Pápánál


A karácsonyi időszak után újra kezdődtek a Vatikánban az olasz püspökök ad limina látogatásai. Január 11-e és 20-a között a campaniai főpásztorokra került a sor, akik a hosszú ideig az egyház központi kormányzásában résztvevő Crescenzio Sepe bíboros, jelenlegi nápolyi érsek vezetésével érkeztek a Vatikánba. A 25 egyházkerületből álló campaniai a legnépesebb az itáliai regionális püspöki konferenciák között. Az itt élő 6 millió lakos körében a lelkipásztori munkát 2300 egyházmegyés és 1400 szerzetespap látja el 1830 plébánián és más egyházi szolgálatokban.
Szent Pál apostoli útjai során eljutott Régiumba, a mai Reggio városába, majd innen társával a Nápoly melletti Puteoliba, a mai Pozzuoliba ment, ahol szavai szerint: „testvérekre találtunk és aztán indultunk tovább Róma felé.” Ez a testvérekre találás annak a jele, hogy Itália déli részére már Pál apostol előtt mások is elvitték az evangéliumi örömhírt. A campaniai nép ősi és hagyományos vallásosságáról számtalan apátság, templom, szentély, szeretet szolgálatot végző testvérület tanúskodik.
A campaniai regionális püspöki kar elnöke, Crescenzio Sepe bíboros szerint ma fények és árnyak egyaránt jelen vannak Olaszországnak ezen a déli részén. Az árnyoldalak között a bíboros az elterjedt szegénységet, a szervezett bűnözést és a mindinkább teret hódító közönyt, sőt pesszimizmust említette. A pozitív tények között kiemelte az egyház dinamikus jelenlétét a társadalomban: azt, hogy milyen nagy segítséget nyújt a rászoruló családoknak, időseknek és munkanélkülieknek. Jellemző még az egyházi és a politikai hatóságok nagyszerű együttműködése Nápoly és az egész régió gondjainak megoldásában.








All the contents on this site are copyrighted ©.