2007-01-10 16:02:18

"A hit, a szeretet és a bölcsesség egyesítse Lengyelország valamennyi hívőjét" - mondta a Pápa a lengyel zarándokoknak a szerdai általános kihallgatáson


XVI. Benedek pápa szerdán délelőtt fél tizenegykor az általános kihallgatás megkezdése előtt megtekintette a VI. Pál-terem előcsarnokában felállított jászol-kiállítást. A Szentatya mosolyogva időzött el a húsz betlehemből álló tárlat darabjai előtt, amelyeket az észak-olasz Trentino tartomány fafaragói készítettek (ugyanezek a mesterek alkották a Szent Péter-tér közepén elhelyezett nagy betlehem egyes alakjait is). Az "Édes Gyermek Jézus" - elnevezésű kiállítás február másodikáig látogatható a vatikáni VI. Pál-teremben.

A Pápa a kiállítás megtekintése után végighaladt a zsúfolásig telt kihallgatási csarnokon, meg-megállva, hogy fogadja az ünneplő hívek köszöntését, kezet fogjon velük és megáldja őket. A Szentatya végül elfoglalta helyét az emelvényen és megkezdte katekézisét, amelyben ezúttal Szent István vértanúról elmélkedett.

Katekézise felolvasása után a Pápa köszöntötte a bejelentett zarándokcsoportokat, mindenkihez saját nyelvén szólva. A lengyel hívekhez fordulva a Szentatya kiemelte Szent István diakónus, az egyház első vértanújának alakját, aki példát mutatott a hitről, a testvérek iránti szolgálatról és teljes szeretetről, az evangéliumi bölcsességről és arról a bátorságról, amellyel Krisztusról tanúskodott. "A hit, a szeretet és a bölcsesség egyesítse Lengyelország valamennyi hívőjét" - fohászkodott a Pápa.

A fiatalokhoz, a betegekhez és az ifjú házasokhoz intézett köszöntésében a Szentatya arra buzdított, hogy Urunk megkeresztelkedésének ünnepe, amelyre néhány nappal ezelőtt emlékeztünk, élessze föl mindenkiben saját keresztsége kegyelmét és emlékét. A fiatalok számára legyen ösztönző erő arra, hogy mindig örömmel tanúskodjanak Krisztus követéséről. A betegeknek nyújtson vigaszt, hogy a keresztség szentsége által egyesülnek Isten Bárányával, aki szenvedésével és halálával üdvözíti a világot. A fiatal házasokat pedig segítse abban, hogy családjukat a hit és a szeretet hiteles tűzhelyévé tegyék.

A Szentatya végül apostoli áldását adta a VI. Pál-teremben összegyűlt hívekre, akik ezúttal is számos ajándékkal kedveskedtek neki. Ezek között volt egy sárga színű futballmez "XVI. Benedek" - felirattal, amelyet egy olasz és külföldi papokból álló non profit szervezet adott át a Pápának. A szervezet, melynek jelmondata: "Tizenegy pap, aki istenien játszik", jótékony célból népszerűsíti a labdarúgást, hogy az így befolyó összegből az arra rászorultakat támogassa.

 A kihallgatáson jelen volt Fekete Szabolcs Benedek csákánydoroszlói plébános is, aki így számolt be élményeiről a Vatikáni Rádió hallgatóinak: RealAudioMP3







All the contents on this site are copyrighted ©.