Egy napon Wojtyła pápa így szólt hozzám: "A rezsim velem is megpróbálkozott" - Joaquín
Navarro-Valls visszaemlékezése
A La Repubblica - c, olasz napilap január 8-i számában II. János Pál pápa egykori
szóvivője, a jól ismert Joaquín Navarro-Valls osztja meg emlékeit az olvasókkal
a kommunista rendszer intézményesített hazugságaival, beszervezési kísérleteivel kapcsolatban.
A visszaemlékezésre a Stanisław Wielgus varsói metropolita érsek körüli események
adtak alkalmat - magyarázza az egykori szentszéki szóvivő.
Az akkori kommunista
országokban a hatalmi önkénytől függően a papok állandó feszültségben éltek a hősiesség
és a kompromisszumvállalás mindennapos döntései között. 1957 előtt számos papot megkínoztak
vagy eltüntettek és megöltek.
Jól ismerte ezt a valóságot az a személy is,
aki később Lengyelország leghíresebb papjává vált: Karol Wojtyła.Ő azonban
soha semmilyen kompromisszumot nem vállalt a kommunista rezsimmel. Hozzá kell
tenni, hogy ebben nagy segítségére volt hatalmas szegénysége, amely miatt nem volt
veszteni valója. S mivel nem vágyott semmire, nem is volt megzsarolható. Azt lehet
mondani - folytatja írását Navarro-Valls -, hogy a felebarát nehézségei iránti megértés
Wojtyła mély lelkiségének és szabadságának, végső soron magának hitéletének a része
volt. Gazdag élettapasztalatából fakadóan nagy megértéssel viseltetett mindenki iránt.
"Meg kell tanulni megbocsátani" - mondta egykor ezekre a tényekre utalva.
És ez a hozzáállása megmaradt akkor is, amikor már az egész egyház nevében tudta gyakorolni
a megbocsátást.
Karol Wojtyła pappá szentelésétől pápává választásáig az intézményesített
hazugság rendszerében élt, személyi fejlődésének társadalmi és kulturális táptalaját
ez adta. Azt gondolom - fűzi hozzá Navarro-Valls -, hogy csak a rá jellemző személyes
tulajdonságai miatt választott sok mástól eltérő utat magának. Persze álnéven kellett
publikálnia verseit, színműveit és antropológiai írásait, de ily módon nem a névtelenségbe
menekült, hanem nagyobb szabadsággal küzdhetett azokért az értékekért, amelyekben
hitt - anélkül, hogy az egyházat fölösleges veszélyeknek tette volna ki. Igen gazdag
humánus látásmódját siker koronázta, olyannyira, hogy II. János Pál pápát mindenki
mély tisztelettel vette körül - ez megnyilvánult halálakor is -, karizmája és mások
iránti megértése mindenki számára egyértelmű volt. Az is, aki nem szerette őt: tiszteletet
és végül csodálatot érzett iránta.
Egy alkalommal elmesélte, némi iróniával
a hangjában, hogy őt is hívatta a rendőrség, hogy kihallgassák. Kérdezősködtek politikai,
társadalmi nézeteiről, a hatalom felépítéséről. Ő megfontoltan válaszolt, és az emberről
perszonalisztikus szemlélettel beszélt, modern és ókori gondolkodókat idézve, Arisztotelész
Etikáját és Platón Politikáját. Aztán Max Scheler érték-etikáját és a szolipszizmus
veszélyeit fejtegette, amely csupán önmagára utal vissza. Természetesen a funkcionáriusok
semmit nem értettek ezekből a hosszú monológokból, és végül elengedték, ezt jegyezve
föl róla: "Nem veszélyes". Közben azt gondolták - mesélte évekkel később nevetve
Wojtyła -, hogy egy napon majd együttműködöm velük. Nem véletlen, hogy Karol Wojtyła
volt az egyedüli lengyel püspök, aki megkapta az útlevelet, hogy részt vegyen a II.
Vatikáni Zsinat valamennyi ülésén. Kezdetben a lengyel hatóságok tévesen azt hitték,
hogy majd engedni fog és elfogad valamilyen együttműködést a kommunista rezsimmel,
még ha nem is áll át az ő oldalukra, de legalább valami köztes pozíciót vesz föl.
Valószínűleg a politikai rendszer számolt az illető személy diplomáciai ügyességével
és gondolkodó nagyságával, de elkerülte figyelmét az emberről alkotott magas szintű
látásmódja, s elsősorban lelki szabadsága.
Karol Wojtyła azokban az években
nem csak beszélt az igazságról, hanem az igazságban élt: abban az
igazságban, amit a totalitárius rendszer módszeresen megpróbált elfojtani a strukturált
hazugsággal. Ő azonban belülről annyira szabad volt, hogy semmiféle szolgaságra nem
tudták kényszeríteni, olyan rendkívüli eleganciával hordozta az emberség súlyát -
zárja személyes visszaemlékezését a La Repubblica hasábjain Joaquín Navarro-Valls,
II. János Pál pápa egykori szóvivője, majd hozzáteszi:
"A bátorság és a hősiességig
menő következetesség, mint tudjuk, ritka erények, s nem mindenki rendelkezik könnyedén
velük. Ezért, és főként azért, mert "meg kell tanulni megbocsátani" - ahogyan
II. János Pál pápa mondta többször azokra az évekre vonatkoztatva - úgy gondolom,
hogy nem az ítélkezés nehezebb - ami mindenestre kockázatos vállalkozás -, hanem a
megértés. Vagy az, hogy legalább megpróbáljunk megérteni. Ami persze nem zárja ki,
hogy csodálattal és talán hálával forduljunk azok felé, akik a kompromisszum és a
hősiesség ambivalenciájában az igazság útját választották.