2006-12-28 16:41:05

A Szentatya január 4-én a római Karitász menzájára látogat, amelyet II. János Pál pápáról nevez el


A római helynökség szerdai közleményében arról tájékoztat, hogy XVI. Benedek pápa január negyedikén fölkeresi a római egyházmegyei Caritas szociális menzáját amely a Colosseum közelében található (Colle Oppio, Via delle Sette Sale 30.) A délelőtt 11 órakor kezdődő lelkipásztori látogatás során a Szentatya II. János Pál emlékének szenteli a menzát, leleplez egy emléktáblát és megtekinti a Karitász önkéntesei által készített betlehemet.
XVI. Benedek pápát római helynöke, Camillo Ruini bíboros kíséri el Ernesto Mandara római segédpüspökkel, és a római egyházmegyei Karitász igazgatójával, Guerino Di Tora atyával együtt. A Szentatya köszönti majd a menza vendégeit, találkozik az önkéntesekkel és a szociális munkásokkal, valamint az "Il Centro" (A Központ) ifjúsági központ fiataljaival, akiknek ebben az épületben van a székhelyük.
A Colle Oppión található szociális menza az első befogadó központ, amelyet hajléktalanok számára létesítettek Rómában. 1983-ban nyílt meg, s az elmúlt 23 év alatt több ezer hátrányos helyzetű olaszt és külföldit segített, több mint kilenc millió meleg ebédet-vacsorát biztosítva számukra.
1992. december 20-án II. János Pál pápa fölkereste a menzát, s e látogatás során hangzott el szájából a mondat: "A szenvedő ember hozzánk tartozik", amely azon az emléktáblán lesz olvasható, amelyet most utóda, XVI. Benedek pápa leplez le januárban.








All the contents on this site are copyrighted ©.