XVI. Benedek pápa karácsonyi üzenete a közel-keleti püspökökhöz, papokhoz és világi hívekhez

Ebben a keresztény hit számára olyan fontos időszakban, a Pápa lélekben egyesül a Közel-Kelet minden helyi egyházával, hogy osztozzon aggodalmaikban és reményeikben. Assisi Szent Ferenc szavaival köszönti őket: Az Úr adjon nektek békét.
Szeretettel fordul azokhoz a közösségekhez, amelyek „kicsiny nyáj”-at képeznek, egyrészt híveik alacsony száma miatt, másrészt azért, mert olyan társadalmakban élnek, amelyek nagy többsége más vallás követője, illetve a jelen körülmények között nemzeteik komoly nehézségekkel néznek szembe. A Pápa mindenekelőtt azokra az országokra gondol, amelyeket erős feszültségek jellemeznek, és amelyekben kegyetlen erőszak dúl. A pusztítások válogatás nélkül lesújtanak védtelen és ártatlan személyekre is. A Közel-Keletről érkező hírek nap mint nap a drámai helyzet fokozódásáról tájékoztatnak, amelyből szinte nincs kiút. Olyan eseményekről van szó, amelyek az ott élők lelkéből a visszaütés, a bosszúvágy érzéseit váltják ki.
Ezek nem keresztény érzelmek, és ha engedünk nekik, akkor megkeményedik szívünk és eltávolodunk attól a szelídségtől és alázattól, amelyről Jézus Krisztus adott példát. Ezáltal elveszítenénk egy lehetőséget, hogy keresztény megoldást javasoljunk korunk legsúlyosabb problémáira. Nem lenne bölcs dolog ebben a pillanatban azt kutatni, hogy ki szenvedett többet, vagy ha benyújtanánk az elszenvedett igazságtalanságok számláját. Ezt már gyakran megtették a múltban, és az eredmény kiábrándító volt. A szenvedés végül is mindenki számára közös, és aki szenved, annak meg kellene értenie a másik fél szenvedését is. A türelmes és alázatos párbeszéd, amely egymás kölcsönös meghallgatásából áll, és amelynek célja a másik helyzetének megértése, már jó gyümölcsöket termett számos olyan országban, amelyben előzőleg erőszak és bosszúállás pusztított – írja üzenetében XVI. Benedek pápa.
A Szentatya Karácsonykor szüntelenül, és még nagyobb aggodalommal tekint a közel-keleti katolikus közösségekre. Kelet felé irányít bennünket a Napkeleti Bölcsek által megpillantott csillag, amely elvezette őket a Gyermekhez és Anyjához, Máriához. Keleten áldozta fel életét Jézus, keleten hívták először keresztényeknek a Mester tanítványait, ott született és fejlődött a nagy egyházatyák egyháza, ott virágoztak a különféle és gazdag spirituális és liturgikus hagyományok.
A Pápa ezeknek a hagyományoknak az örököseihez fordul most, hogy kifejezze személyes közelségét az emberi bizonytalanság, a mindennapos szenvedés, félelem és remény helyzeteiben. A Megváltó szavaival ismétli számukra: „Ne félj, te kisded nyáj! Úgy tetszett Atyátoknak, hogy nektek adja az országot.” A közel-keleti hívek mindig számíthatnak a Pápa maradéktalan szolidaritására, és biztosítja őket az egyetemes egyház támogatásáról is. A Közel-Kelet egyetlen katolikus hívője se érezze magát sorsára hagyatottnak. Helyi egyházaikat elkíséri a világ minden részén élő többi helyi egyház állandó imája és karitatív támogatása, a születő egyház példája és lelkisége nyomán.
A Szentatya számára ebben az árnyakkal teli időszakban vigaszt és reményt jelent, hogy a közel-keleti keresztény közösségek továbbra is életerősek és tevékenyek, elszántan tesznek tanúságot hitükről. Arra buzdítja a katolikus főpásztorokat, hogy tartsanak ki szolgálatukban, erősítsék meg az egymás közötti egységet és maradjanak mindig nyájuk mellett. Közösségeik a térségben nagy mértékben hozzájárulhatnak az ökumenizmus ügyéhez is.
Már régóta megfigyelhető jelenség, hogy sok keresztény hagyja el a Közel-keleti térséget, így fennáll annak a veszélye, hogy a Szent Helyek régészeti területekké alakulnak át. A veszélyes geopolitikai helyzetek, kulturális konfliktusok, gazdasági és stratégiai érdekek nehezítik a kisebbségek fennmaradását, ezért számos keresztény enged az elvándorlás kísértésének. Ne feledjék azonban, hogy a közösen megélt szenvedés is lehet egyfajta gyógyír a sebekre, elősegítheti a kiengesztelődést és a békét. A hívők továbbá tudják, hogy számíthatnak egy olyan reményre, amely soha nem csalatkozik, mert a Feltámadt Krisztus jelenlétén alapul. A legfájdalmasabb nehézségek közepette is, a keresztény remény bizonyítja, hogy a passzív beletörődés és a pesszimizmus az a valódi nagy veszély, amely fenyegeti a keresztségből fakadó hivatásra adott választ. Ez pedig bizalmatlanságot, félelmet, önsajnálatot, fatalizmust és menekülést idézhet elő. Jelen pillanatban a keresztények feladata, hogy bátrak és határozottak legyenek, Krisztus Lelkének erejében, annak tudatában, hogy számíthatnak hittestvéreikre a világ minden részén.
A Szentatya idéz tiszteletreméltó előde, II. János Pál pápa tanításából: „nincs béke igazságosság nélkül”, illetve „nincs igazságosság megbocsátás nélkül”. A megbocsátás nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy szabadon tervezhessük az új jövőt. A kölcsönös megbocsátásból születhetnek és fejlődhetnek ki a szolidaritás művei, írja üzenetében a Szentatya, bátorságra és bizalomra buzdítva a szentföldi keresztényeket. A politikai felelősöktől azt kérte, hogy a számításokon és stratégiákon túlmutató figyelemmel irányítsák az eseményeket, hogy minden ember tiszteletben tartásával építsenek igazságosabb és békésebb társadalmat.
„Mint ismeretes, - kedves testvéreim, - nagyon remélem, hogy a Gondviselés jóvoltából a körülmények lehetővé teszik zarándoklatomat arra a Földre, amelyet az Üdvtörténet eseményei tettek szentté. Remélem, hogy így, imádkozhatok majd Jeruzsálemben, amely - II. János Pál szavai szerint – „szívbéli hazája Ábrahám minden lelki leszármazottjának” – írta végül XVI. Benedek pápa a Közel-keleti püspökökhöz, papokhoz és világi hívekhez intézett levelében.