2006-12-20 17:30:06

A szerda délelőtti általános pápai kihallgatás a közelgő karácsony örömének jegyében telt el


December 20-án délelőtt fél 11-kor XVI. Benedek pápa a VI. Pál teremben tartotta meg a szerdai általános kihallgatást. Katekézisében Jézus születéséről, Karácsony ünnepéről elmélkedett. Az általános kihallgatás során a Szentatya a szokásnak megfelelően különböző nyelveken köszöntötte az összegyűlt híveket. Franciául, angolul, németül, spanyolul, portugálul kívánt áldott Karácsonyt a családoknak és a közösségeknek. „Az ünnep békéje és öröme kísérjen el benneteket és szeretteiteket” – mondta a lengyel zarándokokhoz intézve köszöntését. Olasz nyelven a külön üdvözölte a Calabria régióból érkezett küldöttségnek, amelyet a régió elnöke Agazio Loiero vezetett. A calábriai hívek a szerda délutáni ünnepi gyertyagyújtásra érkeztek Rómába, mivel ebben az évben ők hozták azt a hatalmas fenyőfát, amelyet a Szent Péter téren állítottak fel és 20 ezer 20 ezer gyertyával díszítettek. A dél-olasz régió további 30 kisebb karácsonyfát is ajándékozott a Vatikánnak, amelyekkel a pápai lakosztályt, az Apostoli Palotát, a VI. Pál termet és a Kúria hivatalait díszítik fel.
A fiatalokhoz, betegekhez és az ifjú házasokhoz fordulva XVI. Benedek pápa a betlehemi jászol készítés szokásához fűzte gondolatait, amelyre ezekben a napokban kerül sor az olasz családokban. A Pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy a lelkiség, a kultúra és a művészet e fontos eleme továbbra is maradjon egyszerű és kifejező módja annak, amellyel arra emlékezünk, aki „eljött, hogy köztünk lakjon.”
A Pápa köszöntötte továbbá az Élelmiszer Bank Alapítvány képviselőit, arra biztatva őket, hogy folytassák tevékenységüket a legrászorultabbak érdekében. A kihallgatás végén az alapítvány elnöke átnyújtotta a Szentatyának az általuk ebben az évben létrehozott „Jótékonyság díját” 200 ezer euróval együtt, amellyel elismerésüket fejezték ki XVI. Benedek pápának a Deus Caritas est enciklikán keresztül kapott támogatásáért. Az alapítvány a Comunione e Liberazione lelkiségi mozgalom kezdeményezése. Minden évben Karácsony előtt egy vasárnap gyűjtést rendeznek az élelmiszer üzletekben a rászorultak megsegítésére.
A díjátadás során a Pápa bejelentette, hogy az enciklikája szerzői jogdíjaiból befolyó összeg egy részét annak a tanulmányi központnak adományozzai, amelyet volt tanítványainak társasága róla kíván elnevezni. A központ Joseph Ratzinger professzor teológiájának a tanulmányozását és kutatását akarja támogatni, illetve ösztöndíjakat biztosít a fundamentális teológia, a patrisztika és a bibliai kutatás területén.
A kihallgatás végén Szicíliából érkezett, hagyományos öltözetet viselő karácsonyi pásztordudásokkal készült fotó XVI. Benedek pápáról. A dudások és az észak-olaszországi Trentóból érkezett kórus karácsonyi dallamokat játszott és énekelt a kihallgatás során, közöttük a világszerte ismer Stille nacht éneket.







All the contents on this site are copyrighted ©.