"Boldogok a szomorkodók: majd megvigasztalják őket"- P. Cantalamessa ádventi elmélkedése a Szentatya jelenlétében

A nyolc boldogság közül ez előbbihez fűzte gondolatait első ádventi prédikációjában P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka.
Elmélkedését, amelyet az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában tartott meg XVI. Benedek pápa és a Pápai Család jelenlétében, a sírás és az öröm témájának szentelte. A nyolc boldogságot napjaink új helyzetének összefüggésében kell értelmeznünk - mondta a Pápai Ház szónoka. Ma egyrészt azért sírunk, mert tehetetlenül állunk azzal a kérdéssel szemben, hogy "Hol van a te Istened?", továbbá azért, mert világunk módszeresen visszautasítja a hit Krisztusát, egy olyan objektív történelmi kutatás nevében, amely bizonyos esetekben szubjektivizmusra korlátozódik. Korunk gondolkodásmódját a szexualitás uralja, és nem képes Krisztusra gondolni, csak érzelmi problémák összefüggésében. Tanúi lehetünk továbbá a harcos és agresszív ateizmus visszatérésének, amely a tudományosság álarca mögé bújik - állapította meg P. Cantalamessa, majd hozzátette: ezek a testvéreink azonban Isten létezésének bizonyítékát a könyvekben és biológiai laboratóriumokban keresik, nem pedig az életben. Isten létezéséről tanúskodik például a szentek, és a hitvallók végtelen sora, továbbá Jézus csodái, amelyeket az ateisták eleve elvetnek, anélkül, hogy megvizsgálnák azokat.
Egyfajta versengést tapasztalunk, amelynek célja, hogy Krisztust egyre inkább megfosszák minden transzcendens vonásától. Olyan, a mai ember mércéje szerinti Jézust mutatnak be, aki erkölcsi elveket terjeszt, és ezek szociológiai, nem pedig teológiai tartalommal telítettek. Jézust nemcsak az egyház dogmáitól, hanem még a Szentírástól és az Evangéliumoktól is "felszabadítják", és pusztán az apokrifekre támaszkodnak. Sírásra ad okot, hogy sokan választják az isteni törvénnyel ellenkező, rendetlen nemi vágy kielégítését, amely az ember ellen fordul, és szenvedéssé változik. Az egyház a közelmúltban sokat sírt azok miatt a gyalázatos tettek miatt, amelyeket néhányan papjai közül is elkövettek. Most elérkezett a pillanat, hogy Isten előtt sírjunk, bánkódjunk, mint ahogy Isten bánkódik őket látván. Ez a feltétele annak, hogy ebből a rosszból valóban jó fakadhasson - mondta Cantalamessa atya, majd így folytatta: Ezek a szerencsétlen testvéreink ne próbáljanak meg bűnükből hasznot húzni, kerüljék az interjúkat, emlékirataik közzétételét, amelyekben azzal kísérleteznek, hogy saját vétküket elöljáróikra , az egyházi közösségre hárítsák.
Nemcsak fájdalomból, hanem meghatottságból is lehet sírni. - a legszebb könnyek azok, amelyek akkor borítják el szemünket, amikor, megvilágosodva a Szentlélektől, látjuk mennyire jó az Úr, mennyire szeret bennünket. A Jézus által felkínált új rendben tehát nem a szenvedésé, hanem az Istennel teli élet öröméé az utolsó szó - fejezte be első ádventi elmélkedését P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka.