XVI. Benedek pápa homíliája az Efezusban bemutatott szentmisén

Ez a szentmise hálaadás az Úrnak, Mária Istenanyaságáért. Ezt a misztériumot itt Efezusban, a 431-ben megtartott zsinaton hirdették ki ünnepélyesen – kezdte homíliáját a Pápa. Emlékeztetett rá, hogy ezt a keresztény közösség számára olyan kedves helyet tiszteletreméltó elődei is felkeresték, nevezetesen Isten Szolgái, VI. Pál és II. János Pál pápák. Angelo Roncalli, a későbbi Boldog XXIII. János, mint pápai képviselői 1935 és 44 között élt Törökországban. Nagy megbecsülést és csodálatot érzett a török nép iránt, amint azt az „Egy lélek naplója” c. írásában olvashatjuk: „Szeretem a törököket, értékelem ennek a népnek természetes tulajdonságait, számukra is van fenntartott hely a civilizáció előrehaladásában.”
A Pápa ezután gondolatait az elhangzott evangéliumi szakaszhoz fűzte: Mária, egyesülve Fiával életáldozata felajánlásában, kiterjeszti anyaságát minden emberre, különösen Jézus tanítványaira. Ennek az eseménynek kiváltságos tanúja volt a negyedik evangélium szerzője, maga János, az egyetlen Apostol, aki a Golgotán maradt Jézus Anyjával és a többi asszonnyal együtt. Mária anyasága, amely Názáretben a Fiat-legyen kimondásával kezdődött, a Kereszt tövében teljesedik be. Isten Fia, a Kereszten teljesítette be küldetését: Szűz Máriától megszületett, hogy a bűn kivételével mindenben osztozzon velünk emberi létünkben. Abban a pillanatban pedig, amikor visszatért az Atyához, a világnak hagyta az emberi nem egységének szentségét. Az Anya és a tanítvány közötti új kapcsolat nyomán felbonthatatlanul összetartozik az isteni és az egyházi anyaság.
Minden nép meghívást kapott Krisztusban arra, hogy tökéletesen részesüljön az üdvösség misztériumában. Szent Pál apostol az Efezusiakhoz írt levelében írja: „Krisztus a mi békességünk”. „Megszüntette az ellenségeskedést azzal, hogy a törvényt parancsaival és rendeleteivel saját testében érvénytelenítette.” Az Apostol, levelében kegyelmet és békességet kíván az efezusiaknak. A „kegyelem” az az erő, amely átalakítja az embereket és a világot, a „békesség” pedig ennek az átalakulásnak az érett gyümölcse. Krisztus a kegyelem és Krisztus a békesség. Misztériuma az üdvtörténetben, az egyházban valósul meg. Krisztushoz hasonlóan az egyház nem pusztán az egység eszköze, hanem egyben hatékony jel. Mária, Krisztus és az egyház Anyja pedig egyben Anyja a Krisztus és az Egyház közötti egység misztériumának.
Krisztus azért jött el, hogy békét hirdessen, nemcsak a zsidók és nem zsidók között, hanem minden népnek, mivel mindnyájan ugyanattól az Istentől, az egyetlen Teremtőtől, a világegyetem Urától származnak – mondta a Pápa, majd így folytatta homíliáját:
„Isten szavának erejében, innen, Efezusból, amely áldott a muzulmánok által is szeretett és tisztelt Legszentebb Szűz Mária jelenléte révén, különleges imát intézünk az Úrhoz, a népek közötti békéért. A földrészek közötti természetes híd szerepét beöltő anatóliai félszigetnek ebből a sarkából, a békéért és kiengesztelődésért fohászkodunk mindenekelőtt azokért, akik a „szentnek” nevezett földön élnek. Ez Ábrahám, Izsák és Jákob földje, amelyet keresztények, zsidók és muzulmánok egyaránt szentnek tartanak, és amelynek az a rendeltetése, hogy olyan népnek adjon otthont, amely áldássá válik minden nép számára. („Általad nyer áldást a föld minden nemzedéke”). Békét az egész emberiségnek! Bárcsak hamarosan megvalósul Izajás próféta jövendölése: „Ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.” Mindnyájunknak szükségünk van erre az egyetemes békére. Az egyház arra kapott meghívást, hogy ne csak prófétaként hirdesse ezt a békét, hanem legyen „jele és eszköze” is. Éppen ennek az egyetemes megbékélésnek a távlatában válik még mélyebbé és erősebbé a minden keresztény közötti teljes szeretetközösség és egyetértés vágya” – mondta a Szentatya, örömmel állapítva meg, hogy a szentmisén különféle szertartású katolikusok vannak jelen. A Pápa ezzel a látogatásával nemcsak saját, hanem az egyetemes egyház szeretetét és lelki közelségét is kifejezésre kívánta juttatni a törökországi keresztény közösség számára, amely elenyésző kisebbséget alkot, és amely minden nap nem kevés kihívással és nehézséggel néz szembe. Ezért Máriával együtt énekeljék a „Magnificat”-ot, dicsőítve Istent. Örömmel énekeljenek a megpróbáltatások és veszélyek között is, mint ahogy erről tanúskodott Andrea Santoro római pap is. Mária arra tanít bennünket, hogy örömünk forrása és egyetlen szilárd támaszunk Krisztus, akinek erős karjára hagyatkozunk. Mária, az egyház Anyja, kísérj el mindig bennünket utunkon! Isten Szent Anyja, könyörögj érettünk! Aziz Meryem Mesih’in Annesi bizim için Dua et”. Ámen.