2006-11-29 17:12:28

"Mi, muzulmánok ellenezzük az erőszak és a terrorizmus minden megnyilvánulását" - mondta a török vallásügyi vezető a Pápának


XVI. Benedek pápa törökországi apostoli látogatásának első napján találkozott a török kormány vallásügyi vezetőjével, Ali Bardakogluval, akihez beszédet intézett. Ali Bardakoglu, aki korábban iszlám jogot tanított az isztambuli iszlám hittudományi egyetemen, a Pápát köszöntő beszédében reményét fejezte ki, hogy a Szentatya e néhány napos látogatás során megtapasztalhatja Törökország és az iszlám tiszteletét és toleranciáját más vallások iránt. Kis-Ázsia a három nagy egyistenhívő vallás: zsidó, keresztény és iszlám kultúra bölcsője és mindhárom a béke és a derű forrása. Ugyanakkor ma Közel-Keleten éppen a béke nevében folyik a vérontás és az emberi méltóság lábbal tiprása, ami ellen a vallási vezetőknek föl kell lépniük. A korunkat jellemző szekularizáció egyre inkább eltávolítja az embert Istentől, s a lelki és anyagi gondokkal küzdő embereket a magányba taszítja - állapította meg a török vallásügyi vezető, aki szerint a különböző vallások vezetőinek találkozniuk kellene és békés párbeszédet folytatniuk az emberiség problémáinak megoldására. Közös megegyezésre kellene törekedniük anélkül, hogy elismernék vagy kritizálnák egymás tanítását. "Mi, muzulmánok ellenezzük az erőszak és a terrorizmus minden megnyilvánulását" - fejtette ki Ali Bardakoglu. "Számunkra egy ártatlan embert megölni épp olyan súlyos bűn, mintha az egész emberiséget elpusztítanák. Éppen ezért sérelmezte a török vallásügyi vezető azt, hogy az utóbbi időben az iszlámról olyan negatív kép terjedt el, mintha ez a vallás az erőszakra bátorítana. Ezek a téves állítások éppen azokat támogatják, akik a vallást ürügyül használják gonosz tetteik igazolására - tette hozzá. Beszéde végén Ali Bardakoglu hangsúlyozta: fontos és pozitív lépésnek tartja a Pápa látogatását a különböző kultúrák, vallások és civilizációk közötti kiengesztelődés előmozdítására, hogy a kölcsönös tisztelet, az igazság és az igazságosság jusson érvényre.








All the contents on this site are copyrighted ©.