2006-11-28 17:35:26

"Békét az országnak és a világnak”- a Szentatya Kemal Atatürk mondását írta be az államférfi emlékére emelt mauzóleum vendégkönyvébe


A török fővárosba való megérkezése után ez volt a Pápa látogatásának első állomása, ahová egyenesen a repülőtérről érkezett, hogy lerója tiszteletét a modern Törökországot megalapító államférfi sírjánál, ahol virágkoszorút helyezett el. Az Anadolu török félhivatalos hírügynökség tájékoztatása szerint a Pápa által a vendégkönyvbe beírt teljes szöveg a következő: „Ezen a földön, ahol különféle vallások és kultúrák fonódnak egybe, és amely hidat jelent Ázsia és Európa között, örömmel írom le a Török Köztársaság alapítójának szavait, mintha saját szavaim lennének: Békét az Országnak, Békét a világnak”. A Szentatyát ezután Ahmet Necdet Sezer államfő fogadta hivatalosan a Köztársasági elnök palotájában. A török elnökség közleménye szerint a következő témákról esett szó a Pápával folytatott megbeszélés során: „kétoldalú kapcsolatok, továbbá annak a lehetősége, hogy fejlesszék a megértést és a kölcsönös együttműködést, valamint regionális és nemzetközi témák.”
A Pápa ankarai látogatása arra is szolgál továbbá, hogy elmélyítsék a Szentszék és Törökország közötti baráti kapcsolatokat, és segítsék a béke és a kiengesztelődés megerősödését a jövő számára is.” XVI. Benedek pápa ezekkel a szavakkal fordult Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökhöz, aki az előző napok bizonytalansága után mégis jelen volt az ankarai repülőtéren a Pápa fogadásán. A Szentatya szavait a török televízió is átvette, és élő adásban közvetítette a képsorokat. XVI. Benedek pápa és a miniszterelnök közötti beszélgetés jól kivehető szavai a következők voltak: „Mindig nagy csodálatot éreztem Törökország kultúrája iránt, ezért pápaságom kezdetétől fogva szerettem volna ellátogatni Törökországba, azért is, hogy elmélyítsem a Szentszék és Törökország közötti barátságot, és hogy segítsem a kultúrák közötti találkozást, a béke és a kiengesztelődés érdekében végzett munkát, amely napjainkban kötelesség”.
„Nem vagyok politikus, nem ellenzem Törökország belépését az Európai Unióba” – Recep Tayyp Erdogan török miniszterelnök szerint ezek voltak a Pápa hozzá intézett szavai. A kormányfő, tolmácsolva a Szentatyával való mintegy 25 perces beszélgetését, hozzátette: „A Pápa azért jött el Törökországba, hogy megerősítse a katolikus-ortodox párbeszédet”. Látogatása a megfelelő pillanatban történik - fűzte hozzá Erdogan miniszterelnök. "Egy olyan világban, ahol az erőszak kultúrája eláraszt mindent, és a különbözőségek kapnak hangsúlyt, nagyon jelentős az a tény, hogy a Pápa fölkeres egy olyan többségében muzulmán, laikus és demokratikus országot, mint amilyen Törökország. A miniszterelnök hozzátette, hogy a Pápa pozitívan beszélt az iszlámról és a török EU csatlakozásról. Ez, mint elmondta, számára azt jelenti, hogy a találkozás pozitív kicsengésű volt.
A délután folyamán a Szentatya az ankarai elnöki palota vendégházában találkozott a török kormány vallási ügyekért felelős elnökével, Ali Bardakogluval. A találkozón jelen voltak a helyi muzulmán közösség képviselői, az ankarai és az isztambuli főmuftik.
A keddi nap utolsó hivatalos programjaként XVI. Benedek pápa a - szálláshelyéül szolgáló - ankarai apostoli nunciatúrán találkozott a diplomáciai testület mintegy 90 tagjával, akikhez beszédet intézett.
A Szentatya nemzetközi repülőterét, az Alitalia Ankarába tartó repülőgépe fedélzetén az újságíróknak kifejtette:
„Nem politikai utazásról van szó, hanem lelkipásztori látogatásról, amelynek célja a párbeszéd és a békéért való közös elkötelezettség”. A Pápa szólt még az egyház és az iszlám, valamint a keresztény testvéreinkkel folytatott párbeszédről, illetve a sorra kerülő baráti találkozások jelképes értékéről.
A helyszíni tudósítók szerint a kíváncsiság volt az uralkodó érzés, amely Isztambul modern, kozmopolita városát a leginkább jellemezte kedden, a Szentatya érkezése előtt, felváltva az előző napok tiltakozását, amely egyébként is a vártnál sokkal kisebb méretű volt. P. Federico Lombardi, rádiónk főigazgatója és egyben szentszéki szóvivő, a következőket nyilatkozta az utazást megelőzően: „A Pápa egyáltalán nem aggódik az út kimenetelét illetően, a Szentatya teljesen nyugodt. Két és fél hónapos munka után a Vatikánnak sikerült visszaállítania a bizalom kapcsolatát a törökországi iszlámmal, amely csütörtökön, november 30-án megnyitja a Pápa előtt legszentebb helyének, az isztambuli Kékmecsetnek a kapuit.”
Az ankarai kormány is annak a kívánságának adott hangot, hogy bárcsak ez a pápalátogatás „fordulópontot” jelentene az egyház és az iszlám közötti kapcsolatokban. A kormány szóvivője, Cemil Cicek hangsúlyozta, hogy fontos lesz minden, amit a „vendég mond és tesz”.
A Pápalátogatás előestéjén, hétfőn, a törökországi keresztények imában egyesültek, válaszként XVI. Benedek pápa kérésére. Az antióchiai katolikusok és ortodoxok közösen imádkoztak, kedden pedig katolikusok, ortodoxok és az örmény egyház tagjai autóbusszal Efezusba mentek, ahol a Pápa szerdán mutat be szentmisét.
A Szentatyát ötödik, külföldi apostoli útján elkíséri Tarcisio Bertone bíboros, vatikáni államtitkár, valamint egy tíz fős bíborosi küldöttség, közöttük Paul Poupard bíboros, a Kultúra és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke, és Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke.








All the contents on this site are copyrighted ©.