2006-10-28 15:56:06

XVI. Benedek beszéde a Szent Péter téren a Szent Pio Művek és a Manfredonia – Vieste - San Giovanni egyházmegye zarándokaihoz


A pietrelcinai Szent Pio atya által alapított kórház 50. évfordulója alkalmából Rómába érkezett zarándokokat nagy szeretettel üdvözölte XVI. Benedek pápa. A következő szavakkal kezdte beszédét: „Nagy örömmel találkozom veletek ezen a téren, amely tanúja volt 1999-ben és 2002-ben Pietrelcina-i Pio atya boldoggá-, majd szentté avatásának.” Ezt követően köszöntötte Umberto D’Ambrosio érseket, a Manfredonia – Vieste - San Giovanni egyházmegye főpásztorát, a kapucinus szerzeteseket, a kórház vezetőségét, orvosait és ápolóit, illetve Olaszország és a világ más tájairól érkezett Szent Pio imacsoportok tagjait. Mindannyian egy nagy lelki család tagjainak számítanak. Első örökösként a kapucinus rendet említette, melynek tagjai a Kegyelmek Máriája szentély illetve az újonnan épült pietrelcinai Szent Pio atyáról nevezett templom lelkipásztori feladatait és gondnoki teendőit látják el. Ők az elsődleges szolgái azoknak a kegyelmi helyeknek, amelyeket évente több millió zarándok keres fel. A Szentatya arra kérte őket, hogy legyenek Szent Pio atya hiteles követői a Megfeszített Krisztus szemlélésében, hogy mély lelki élményeknek átélői lehessenek.
Pio atya szeretettől lángoló szívéből született az a kórház, melynek a Szenvedés Enyhítésének Háza nevet adta – folytatta a Szentatya. Háznak nevezte, azért, hogy a beteg - főleg, ha szegény - otthon érezze magát és így találjon enyhülést fájdalmaira két külön erő, az ima és a tudomány erejének köszönhetően. Ez volt az alapító szándéka. Az Istenbe vetett hitnek és a tudományos kutatásnak közös célját Jézus szavaival lehet a legjobban kifejezni: „életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,10).
Beszédében XVI. Benedek pápa külön szólt azokhoz az imacsoportokhoz, amelyek 1942 háború sújtotta telén, XII. Piusz pápának a keresztény néphez intézett felhívására jöttek létre, és a békéért kezdtek el imádkozni szerte a világon. Szent Pio atya is ösztönözte lelki gyermekeit, hogy válaszoljanak Krisztus földi helytartójának kérésére. Így alakultak meg az imacsoportok, melynek szervezeti központja, a még épülő Szenvedés Enyhítésének Háza volt. Ma már szerte a világon több mint 3000 tagja van ezeknek az imaközösségeknek, akik alapító okiratuk szerint elkötelezik magukat a tevékeny szeretet mellett, segítve a szenvedőket és a rászorulókat, ezzel fejezve ki Isten iránti szeretetüket.
Beszéde végén XVI. Benedek pápa megköszönte azt az imát, amivel apostoli munkáját támogatják. Szent Pio atya és a Szűzanya közbenjárására Isten kegyelmét kérte és apostoli áldását adta a Szenvedés Enyhítésének Háza munkatársaira.







All the contents on this site are copyrighted ©.