2006-10-25 12:13:26

Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek kedden birtokba vette római címtemplomát


Dziwisz bíboros október 24-én, kedden este hat órai kezdettel ünnepélyes szentmisét mutatott be a Santa Maria del Popolo (a nép Szűzanyja) római címtemplomában. II. János Pál pápa egykori magántitkárát, a ma 67 éves krakkói főpásztort 1963-ban szentelték pappá, majd 1998-ban püspökké. XVI. Benedek pápa ez év március 24-én kreálta őt bíborossá.
A Vatikáni Rádió lengyel szekciójának adott interjújában Dziwisz bíboros elmondta: "Annak ellenére, hogy 27 évig éltem Rómában II. János Pál pápa mellett, a város továbbra is lenyűgöz engem. Amikor a Lateráni Szent János-székesegyházba mentem és a "Caput et Mater" - feliratot olvastam, mindig nagyon egységben éreztem magam Szent Péter székével. A bíborosi kollégiumba való kinevezésem, valamint a címtemplomom kijelölése még jobban köt XVI. Benedek pápához, akinek mély elismerésemet és hűségemet fejezem ki. Még inkább egységben érzem magam a római egyházzal, a papsággal, a helynökséggel és azzal a sok-sok baráttal, akiket itt hagytam, amikor Krakkóba mentem. Ha nem is mondhatom azt, hogy újból rómainak érzem magam, mindenesetre mélyen egynek érzem magam a római néppel - mondta még a Vatikáni Rádiónak Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek.








All the contents on this site are copyrighted ©.