2006-10-18 18:40:20

A Pápa a szerdai kihallgatáson fájdalmának adott hangot a római metrószerencsétlenség miatt


Őszi napsütésben került sor szerdán délelőtt az általános kihallgatásra a Szent Péter téren, több mint 30 ezer hívő jelenlétében. XVI. Benedek pápa katekézisében ezen a szerdán elérkezett a Jézus által közvetlenül meghívott Apostolok bemutatásának utolsó alakjához a karióti Júdáshoz illetve a helyére megválasztott Mátyás jellemzéséhez.
Katekézise felolvasása után a Pápa különböző nyelveken köszöntötte az összegyűlt zarándokokat. Olasz nyelven mély fájdalmának adott hangot a kedden délelőtt történt római metróbaleset kapcsán. A fájdalomnak ebben a pillanatában – hangsúlyozta a Szentatya – lélekben különösen közel vagyok azokhoz, akiket érintett ez a esemény tragikus. A Pápa kifejezte szeretetét és vigaszt nyújtó érzéseit, majd imáiról biztosította őket.
A lengyel zarándokokhoz fordulva emlékeztetett II. János Pál pápa megválasztásának 28. évfordulójára és annak a kívánságának adott hangot, hogy Isten szolgájának tanúságtétele és gazdag lelkipásztori tanítása hozzon gyümölcsöt a szeretet és hit cselekedetein keresztül.
Az olasz hívek közül külön köszöntötte a passzionisták rendi gyűlésének résztvevőit, valamint Pistoia tartomány katolikus orvosszövetségének képviselőit, akik ezen a napon ünneplik védőszentjük, az orvos Szent Lukács napját.
Az általános kihallgatás végén a Szentatya egyenként köszöntötte a jelenlevő püspököket. Egy afrikai főpásztor egy fekete alapon nagyon finom aranyozott arabeszk mintákkal hímzett liturgikus köpenyt ajándékozott neki, amit a Pápa nagyra értékelt és rögtön a vállára is terített.
A Volkswagen gyár német elnöke pedig egy fekete színű, Phaeton típusú autót ajándékozott XVI. Benedek pápának.








All the contents on this site are copyrighted ©.