Négy új szenttel gazdagodott a világegyház: egy mexikói püspököt, egy nápolyi papot,
egy olasz és egy francia szerzetesnőt avatott szentté vasárnap a Pápa
XVI. Benedek pápa vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Szent Péter-téren mintegy
negyvenezer hívő jelenlétében ünnepélyes szentmisét mutatott be, amelynek során szentté
avatta a következő négy boldogot: Rafael Guízar y Valencia mexikói püspököt,
Filippo Smaldone nápolyi papot, Rosa Venerini olasz és Théodore Guérin francia
szerzetesnőket. Mindenüket otthagyták, hogy Jézust kövessék - mondta a Pápa -
Krisztus szeretve a szegényekben és a szenvedőkben, a nehézségek és üldöztetések közepette,
teljesen ráhagyatkozva az Isteni Gondviselésre.
A szertartáson számos hivatalos
delegáció részt vett, többek között: Franciaországból Catherine Vautrin, társadalmi
összetartás- és esélyegyenlőségi miniszter, Olaszországból Giuseppe Fioroni oktatási
miniszter, Mexikóból Luis Ernesto Derbez külügyminiszter, Nápoly, Lecce, Bari polgármesterei,
Carl Anderson professzor, a Kolumbusz Lovagok főlovagja. XVI. Benedek pápával 38-an
koncelebráltak, 180 pap áldoztatta a híveket, mialatt a Sixtus-kápolna kórusa énekelt.
José Saraiva Martins bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa kérte a
négy boldog szentté avatását, amelynek latin nyelvű formuláját így kezdte a Pápa:
"Ad honorem Sanctae et Individuae Trinitatis, ad exaltationem fidei catholicae
incrementum, auctoritate Domini nostri Iesu Christi, beatorum Apostolorum Petri et
Pauli ac Nostra..."
A Szentatya homíliája elején egy kis híján szentté
lett emberről beszélt: egy ifjúról, aki megmaradt a parancsok megtartásánál. A vasárnapi
evangéliumi szakaszból merítve a Pápa a következőképpen magyarázta a gazdag ifjú nemleges
válaszát Jézusnak, aki arra szólította föl, hogy adja el minden vagyonát és kövesse
őt. A visszautasítás azonban nagy szomorúságot idéz elő: "Ha az ember biztonságát
az evilági javakba helyezi, nem éri el az élet teljes értelmét és az igazi örömöt.
Ha azonban Isten szavában bízva lemond saját magáról és vagyonáról a mennyek Országáért,
látszólag sokat veszít, valójában azonban mindent elnyer. A szent éppen az a férfi
vagy nő, aki örömmel és nagylelkűen válaszolva Krisztus meghívására, mindent otthagy,
hogy kövesse őt".
Az új szentek - állapította meg XVI. Benedek pápa - ezt
az igényes, de megelégedést nyújtó evangéliumi utat járták be és "százszoros" jutalmukat
már ebben a földi életben megkapták a megpróbáltatásokkal és üldöztetéssel együtt,
és aztán elnyerték az örök életet. Jézus tehát - magyarázta a Szentatya - valójában
biztosítani tudja a boldog létet és az örök életet, de más úton, mint ahogyan azt
a gazdag ifjú elképzelte: nem a jótéteményeken, törvényes szolgálaton keresztül, hanem
Isten Országát választva, azt az "értékes gyöngyszemet", amelyért érdemes minden anyagi
javat eladni. A gazdag ifjú nem képes megtenni ezt a lépést. Annak ellenére, hogy
elérte őt Jézus szeretetteljes pillantása, szíve nem tudott elszakadni attól a nagy
vagyontól, amivel rendelkezett. Itt van tehát Krisztus követői számára a tanítás:
"Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten Országába!" (Lk 18,24) A földi gazdagság
elfoglalja és aggodalommal tölti el az elmét és a szívet. Jézus nem azt mondja, hogy
a gazdagság rossz, hanem azt hogy eltávolít Istentől, ha azt nem "fektetik be" úgymond
a mennyek Országáért, tehát nem segítik vele a szegényeket. Ennek megértése - tette
hozzá XVI. Benedek pápa - a "szív Bölcsességének" gyümölcse, amelyet "nem lehet pusztán
az intellektuális síkra redukálni", hanem "egy olyan ajándék, amely a magasból jön...
és amelyet az imádsággal lehet elérni". Ez a bölcsesség "többet ér az aranynál és
ezüstnél, sőt a szépségnél, az egészségnél és magánál a világosságnál is". Ezért -
húzta alá a Pápa - ahhoz, hogy belépjünk az életbe meg kell tartanunk a parancsolatokat,
de ez önmagában nem elegendő, hiszen az "üdvösség nem a törvény révén érkezik, hanem
Krisztus kegyelme által. És Krisztus ezt a feltételt szabja annak, aki hozzá fordul:
Jöjj és kövess engem.
A szentekben - folytatta homíliájában XVI. Benedek -
megvolt az alázat és a bátorság arra, hogy igennel válaszoljanak, és lemondtak mindenről,
hogy Krisztus barátai legyenek, amint azt a mexikói püspök, Rafael Guízar y Valencia
tette (1878-1938). Ő az első latin-amerikai kanonizált püspök. A XX. század elején
végezte szolgálatát Mexikóban, amikor tombolt a katolikusüldözés. Megszenvedte a száműzetést,
majdnem megölték, de sosem szűnt meg hirdetni az Evangéliumot. A "szegények püspökének"
nevezték. A Pápa ekkor spanyol nyelven így folytatta: "A szegény Jézus Krisztust követve
lemondott anyagi javairól és sosem fogadta el az ajándékokat a hatalmasoktól, vagy
azokat azonnal továbbadta. Ezért százszor annyit kapott és segíteni tudta a szegényeket,
még a szüntelen üldöztetés közepette is".
Az 1848-1923 között élt nápolyi
pap, Filippo Smaldone, a Szent Szív Szalézi Nővérek Kongregáció alapítójának
nagy szíve volt – mondta a Pápa – amelyet a szüntelen imádság és az Oltáriszentség
imádása táplált. A nápolyi pap szolgálatát leginkább a süketnémák javára végezte.
A süketnémákban Szent Filippo Smaldone Jézus képmását látta viszont és gyakran ismételte,
hogy ahogy az ember leborul a Legszentebb Oltáriszentség előtt, úgy kell letérdelni
egy süketnéma előtt is. Példája nyomán ébredjünk tudatára annak, hogy az Oltáriszentség
iránti szeretet elválaszthatatlan a felebarát iránti szeretetettől. Sőt: a felebarát
iránt szeretet valódi képessége abból a találkozásból származhat, amely az Úrral jön
létre az Eucharisztia szentségében.
Ezután a Pápa az olasz szerzetesnőről,
Rosa Veneriniről beszélt, aki 1656-1728 között élt és megalapította a róla
nevezett kegyes Tanítónők Kongregációját. Szolgálatát kora előítéletei ellenére folytatta
a legszegényebb lányok oktatása érdekében. Többek között ő nyitotta meg az első nyilvános
lányiskolát Olaszországban. Minden szenvedést Krisztus kínszenvedésével azonosulva
élt meg. Szerette ismételgetni: „annyira az isteni akarattal egységben érzem magam,
hogy se élet, se halál nem számít nekem: úgy akarok élni, ahogy Ő akarja és úgy akarom
szolgálni Őt, ahogy neki kedvére van és sehogy máshogy.”
A Szentatya végül
franciául és angol nyelven emlékezett meg a francia szerzetesnőről Théodore Guérin-ről,
aki 1798-1856 között élt és megalapította az „Ad Nemus” Isteni Gondviselés Nővérei
Kongregációt. 1840-ben öt szerzetesnő társával indult el Amerikába, alig 25 évesen,
hogy katolikus iskolákat és árvaházakat hozzanak létre. A hosszú tengeri és szárazföldi
utazás után a nővérek megérkeztek Indiana államba. Ott az erdőben találtak egy egyszerű
kápolnát, egy fából készült kunyhót. Letérdeltek a Legszentebb Oltáriszentség előtt
és hálát adtak, kérvén az Istent, hogy vezesse Ő az új alapítványt. Az Isteni Gondviselésbe
vetett nagy bizalommal, Théodore nővér sok nehézséget leküzdött és állhatatos maradt
abban a munkában, amit az Úr kért tőle.
A négy új szent példázatos tanúságtétele
– fejezte be végül XVI. Benedek pápa homíliáját – világosítsa meg és bátorítsa különösen
a fiatalokat, hogy hagyják, hogy Krisztus megnyerje magának őket szeretetteljes tekintetével.
Továbbá, hogy legyenek készek mindent hátrahagyni Isten országáért, hogy legyenek
képesek magukévá tenni az önátadás és a szolgálat logikáját, amely az egyedüli, ami
megváltja a világot.
A szentté avatási szertartás után a Pápa az Úrangyala
imádság előtt mondott beszédében spanyol, angol, francia, német, lengyel és olasz
nyelven köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket, különösen is az új szentek
országaiból érkezetteket. XVI. Benedek ezután Szűz Mária közbenjárásáért fohászkodott,
hogy minden hívő örömmel és nagylelkű elkötelezettséggel válaszoljon Isten hívására,
amely az életszentségre szól.