2006-10-12 16:14:35

XVI. Benedek pápa beszéde a Rágalmazásellenes Liga küldöttségéhez


A Pápa örömét fejezte ki a Liga vatikáni látogatása kapcsán. Felidézte, hogy a szervezet számos alkalommal tett korábban látogatást elődje, II. János Pál pápánál és boldogan folytatja Ő is a zsidóságot képviselő csoportokkal való találkozásokat.
Mai világunkban – mondta a Szentatya – a vallási, politikai és gazdasági vezetők számára komoly kihívást jelent, hogy fejlesszék a népek és kultúrák közötti párbeszédet. Ahhoz, hogy ezt hatékonyan végezhessék, szükség van a kölcsönös megértés elmélyítésére és a közös elkötelezettségre egy igazságosabb és békésebb társadalom építéséhez. Jobban meg kell ismernünk egymást és egymás kölcsönös felfedezése erejével nemcsak a toleranciára, de egymás valós tiszteletben tartására alapuló kapcsolatot kell építenünk – hangsúlyozta XVI. Benedek pápa. Zsidók, keresztények és muzulmánok osztoznak számos közös meggyőződésben és a humanitárius valamint a szociális elkötelezettség számos területe létezik, amelyben együtt tudunk és együtt kell működni – emelte ki a Pápa.
A II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate dokumentuma emlékeztet bennünket arra, hogy a kereszténység zsidó gyökerei köteleznek bennünket a múlt konfliktusain való felülemelkedésre és a barátság, valamint az együttműködés új kötelékeinek létrehozására. Ez különösen megerősíti azt, hogy az Egyház elítéli a zsidók ellen irányuló gyűlölet és üldözés minden formáját, valamint az antiszemitizmus minden megnyilatkozását bármikor és bármilyen forrásból származzon is. A Nostra Aetate dokumentum léte négy évtizede alatt számos pozitív előrelépést hozott és néhány korai – talán még csak kísérleti – lépést is megtapasztalt a vallási témák iránti nyitottabb párbeszéd terén. Az őszinte eszmecsere és párbeszéd ezen a szintjén találjuk meg az alapot és a motivációt egy szilárd és gyümölcsöző kapcsolat megteremtéséhez.
XVI. Benedek pápa beszéde végén az Egyetlen Mennyei Atyához fohászkodott. Áldjon meg minden olyan erőfeszítést, amely arra irányul, hogy a vallást soha ne használják fel ürügyként gyűlölet és erőszak szítására. Majd áldását adta a Rágalmazásellenes Liga küldöttségének tagjaira, családjukra és közösségeikre.







All the contents on this site are copyrighted ©.