2006-10-09 17:43:45

XVI. Benedek pápa a tékozló fiú példázatáról beszélt az „ad limina” látogatásukat végző nyugat-kanadai püspököknek


Október 9-én, hétfőn, az „ad limina” látogatásukat végző nyugat-kanadai püspökök nevében Gerald Wiesner, a Prince George egyházmegye püspöke angolul, míg Raymond Roussain, Vancouver érseke franciául köszöntötte XVI. Benedek pápát. Ezt követően a Szentatya beszédet intézett a főpásztorokhoz, amelyben testvéri szeretetét és örömét fejezte ki a Nyugat-Kanadai Püspöki Konferencia tagjainak látogatása kapcsán. Szent Péter utódaként, biztosította őket szerető gondoskodásáról és imádságáról abban a szekularizált környezetben, ahol szolgálnak. A pápa angolul kezdődő beszédében Szent Lukács evangéliuma 15. fejezetének 32. versét idézte: „Vigadjunk és örüljünk, mert az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”
Meghatónak nevezte azt az önátadó buzgóságot és nagylelkűséget, amellyel a különböző egyházmegyékben tevékenykedő papok és szerzetesek bátorítják a világi híveket a Krisztus melletti tanúságtételükben, akik így az Ő igazságát és szeretetét viszik otthonaikba, iskoláikba, munkahelyeikre és a közéletbe.
XVI. Benedek pápa franciául folytatta beszédét. A tékozló fiúról szóló evangéliumi idézetet a Szentírás egyik legértékesebb szakaszának nevezte, amely hűen tükrözi Isten irgalmasságát és az ember erős vágyát a megtérésre és a kiengesztelődésre. Ez a példabeszéd megszólít minden korosztálybeli férfit és nőt, hogy a széttöredezett emberi kapcsolatait rendbe hozza. A tékozló fiú tapasztalata a mai embernek is szól: ha szabadságunkat Istenen kívül keressük és szeretnénk megtalálni a megoldás mindig az emberi méltóság elvesztésével, erkölcsi zavarral és a társadalom szétesésével jár. Mindeközben a mennyei Atyának az emberek iránti, szenvedélyes szeretete legyőzi az emberiség gőgjét. A Szentatya ezek után ismét angolul folytatta beszédét. Utalt arra, hogy ma is vannak a példabeszédben szereplő idősebb testvérek, akik távol vannak vagy eltávolodtak az Egyháztól. Ők valószínű képtelenek megérteni és elfogadni a feltétel nélküli szeretetet.
Végezetül XVI. Benedek pápa ismételten imáiról biztosította a püspököket. Mária, Jézus édesanyja oltalmába ajánlva, apostoli áldását adta egyházmegyéik papjaira, diakónusaira, szerzeteseire és minden hívőjére.








All the contents on this site are copyrighted ©.