2006-10-06 17:21:54

Ti adjatok nekik enni! - Lányi Béla verbita testvér, helyettes tartományfőnök ismertetője


A Világmisszió Országos Ünnepe,
2006. október 14-én, szombaton lesz a Világmisszió Országos Ünnepe a budapesti Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban. Az egész napos rendezvény reggel kilenctől este nyolcig várja az érdeklődőket. A szervezők nem arra számítanak, hogy minden résztvevő ott lesz egész nap, hanem arra, hogy mindenkinek tudnak valami érdekeset nyújtani.
Missziós előadások, koncertek, színpadi jelenetek sorakoznak a programban, melynek súlypontja a délelőtt 11 órai szentmise, melynek főcelebránsa Majnek Antal kárpátaljai megyéspüspök. Előtte, a missziós ünnep kezdetén, 9 órakor Dr. Nemeshegyi Péter jezsuita atya beszél a japán misszióról, majd keresztény könnyűzenei koncert következik. Délben a szervezők egyszerű ebédre hívják a jelenlévőket. Utána a kőszegi Missziós Tábor fiataljai mutatják be „A damaszkuszi úton” című színpadi jelenetet Szent Pál apostol megtéréséről. Majd Adányi László, a Magyar Katolikus Karitász főtitkára mondja el vetítettképes előadásban, hogy a Tsunami katasztrófa áldozatainak szánt adományaink segítségével mit tidott tenni a Karitász a katasztrófa sújtotta országokban. Ezután állami gondozott gyermekek zenés bemutatkozását hallhatjuk: öt Zala megyei lakásotthon gyermekei énekelnek és zenélnek. A délután második felében Hargitai Ernő, indiai misszióba induló gyermeksebész főorvos tesz tanúságot arról, hogy mit is jelent számára a távoli országban végzendő ingyenes szolgálat. Ezután a verbita rend vezetése kiküldi missziós szolgálatukra három új világi önkéntesünket: a főorvos úr mellett egy fiatalember az afrikai Ghánába, egy ifjú hölgy pedig Bolíviába készül. Kis szünet után indonéz koncert következik, majd az esti szentmise előtt fiatal verbita szerzetesek és barátaik pantomimját látjuk, mely szintén a hithirdetésről szól. Az esti szentmisét P. Varga János fiatal, Argentínában dolgozó verbita hithirdető mutatja be. Az indiánok apostola egykor itt, a ciszterci templomban volt hittanos, később sekrestyés. Itt is szentelte pappá Dr. Erdő Péter bíboros úr. A záróima után még lehetőség nyílik arra, hogy kiscsoportban kötetlenül beszélgessünk a belföldi és külföldi misszió gondjairól és örömeiről.

Új kezdeményezés-e mindez? Sok országban elképzelhetetlen az október, a missziós vasárnap hónapja valamilyen nagyszabású missziós rendezvény nélkül, a rendszerváltás utáni Magyarországon azonban csak 2002-ben kerülhetett sor az első missziós ünnepre. Ma is csak ezt az egy ünnepi alkalmat tudjuk nyújtani a magyar katolikusoknak, erre viszont az egész országból, sőt határainkon túlról is jönnek azok, akik számára fontos hitünk továbbadása. Az ünneplő sokaság tavaly is megtöltötte a főváros egyik legnagyobb templomát. Szeretnénk, ha idén még többen gyűlnénk össze.
A Világmisszió Országos Ünnepe mottója nem véletlenül szociális töltésű: Ti adjatok nekik enni! Egyházunk hithirdető munkája hatástalan, ha nem foglalkozunk a körülöttünk lévő társadalommal. E gondolat ad választ arra a kérdésre is, hogy mi is a célja a Világmisszió Országos ünnepének. Élményt szeretnénk nyújtani, melyből nem hiányozhat a tanúságtétel, a lelki elmélyedés sem. A mai hányatott, zaklatott világban kellenek az olyan „események”, melyekben egy hívő közösség időt szán önmagára és másokra. Olyanokra is, akik eddig mindenfajta hittől távol álltak… A nagy kihívás nemcsak az Egyház társadalmi bázisának kiszélesítése, hanem az önmagunk által vállalt, a 2007-es évre tervezett budapesti Városi Misszió megalapozása is, amely a főváros valamennyi plébániáját és egyházi intézményét szeretné megmozgatni. A szervezők hálásan köszönik az ünnep népes segítőgárdájának munkáját. Várunk mindenkit! Lányi Béla SVD
A VILÁGMISSZIÓ ORSZÁGOS ÜNNEPE
2006. október 14-én, a budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban

9.00 Köszöntés (P. Dr. Német László tartományfőnök)
9.15 A Felkelő Nap országában… (P. Dr. Nemeshegyi Péter SJ a japán misszióról)

10.00 - Szünet -

10.10 Keresztény könnyűzenei koncert (Csiszér László és az Új Jeruzsálem)

10.50 -Szünet -

11.00 Szentmise (Majnek Antal kárpátaljai megyéspüspök)
(Benne: a rajzpályázat díjainak kiosztása) (Énekel: a Nádszegi Plébánia kórusa)

    -Ebédszünet -


13.00 „A damaszkuszi úton” (a kőszegi missziós táborban bemutatott jelenet)
(Párhuzamosan: imaközösségi vezetők találkozója az iskolában)
13.30 „Segítettünk a Tsunami helyszínén…”
(Adányi László, a Magyar Katolikus Karitász főtitkára)

      Zenés bemutatkozás


( Zala Megyei Lakásotthonok állami gondozott fiataljainak egyesített kórusa)


15.10 - Szünet -

15.30 Hargitai Ernő, indiai szolgálatba induló orvos tanúságtétele
16.00 A Tartományfőnök Úr misszióba küldi világi önkénteseinket

16.15 - Szünet -

16.30 Indonéz koncert

17.00 - Szünet -

17.15 Pantomim (fiatal verbita szerzetesek és barátaik )
18.00 Szentmise (Varga János SVD fiatal, Argentínában dolgozó hithirdető mutatja be,
az indiánok között végzett hithirdető munkájáról szóló szentbeszéddel,
indiai és dél-amerikai énekekkel)
19.00 Záróima (SVD)
Utána lehetőség adódik kiscsoportos beszélgetésekre, kötetlen formában.
-A Világmisszió Országos Ünnepe alatt a templomban megtekinthetők P. Antoon Egging missziós atya Indonéziából származó különleges emléktárgyai, képei.
-A missziós imaközösségek kilenchetes imádsággal készülnek az Ünnepre. E készülődés szimbólumait leteszik a Vándor Missziós Madonna elé. E gyönyörű indonéz szobor több, mint másfél éve járja az országot és most először jelenik meg a Világmisszió Országos Ünnepén.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK! BELÉPŐDÍJ NINCS!
-A gyermekek részére külön foglalkoztatást biztosítunk.
-A program költségeire és a misszió támogatására anyagi adományokat elfogadunk.
-Meghívjuk egyszerű közös ebédre a jelenlévőket. Aki tud, hozzon száraz süteményt támogatásként..
-Szervezők: Pápai Missziós Művek és a Verbita Missziósok (06–30-418 – 91 – 96, 06 – 1 – 424 – 56-68) E-Mail: verbita hotmail.com Kérjük, olvassa frissített honlapunkat is: verbita.communio.hu










All the contents on this site are copyrighted ©.