2006-10-04 18:25:40

Assisi Szent Ferenc Olaszország védőszentjének ünnepe Assisiben és Jeruzsálemben


Ebben az évben is nagy emelkedettséggel ünnepelték meg Assisiben, a zöld Umbria szívében Szent Ferenc, a világ egyik legismertebb szentje, a kisebb testvérek rendje alapítójának liturgikus emléknapját. Ferenc 1181 körül született és 45 éves korában, 1226. október 3-án hunyt el. Alig két évvel halála után IX. Gergely pápa szentté avatta. Az ünnepi szentmise elején Vincenzo Coli, az Assisi Szent Kolostor kusztosza köszöntötte az egybegyulteket Szent Ferenc felso bazilikájában. Coli atya emlékeztetett arra, hogy Szent Ferenc 800 évvel ezelott lépett Krisztus radikális követésének útjára. Példája jelentsen világos útmutatást nekünk is, hogy az evangélium szerint éljünk. Az olasz kormányt az ünnepi szentmisén Francesco Rutelli miniszterelnök helyettes képviselte. A szertartáson jelen voltak a dél-olasz calabriai régió 12 egyházmegyéjének püspökei, a régió elnöke és 80 polgármestere, mivel ezúttal az itáliai települések nevében Calábria ajándékozta azt az olajat, amely az év során Szent Ferenc sírjának votív lámpájában ég. „Mennyire jó lenne, ha most itt Szent Ferenc elott, mintha Krisztus elott hódolnánk, mi, akik az egész régiót képviseljük, oszintén kérni tudnánk életünk megtérésének kegyelmét” – mondta szentbeszédében Vittorio Mondello Reggio Calabria érseke. Akkor az általunk hozott olaj valóban életünk felajánlásának jelképe lenne a soha nem csalatkozó reménység jegyében.” Az ünnepi szentmise után az egyházi és polgári közméltóságok a Szent Kolostor loggiájáról köszöntötték az egybegyulteket. A kormány képviseloje felolvasta Olaszországhoz intézett üzenetét a ’Béke, a testvériség és a párbeszéd napja” alkalmából, amelyet olasz parlamenti törvény értelmében minden évben Szent Ferenc október 4-e ünnepén tartanak meg. Joachim Giermek minorita generális miniszter bejelentette, hogy jövore a votív olajat a Puglia régió ajándékozza Assisinek. A szertartás során a perugiai iszlám imám a barátság és a testvériség jelképeként egy kürtöt adott át Attilio Nicora bíborosnak, az ünnepség pápai legátusának.
Assisi Szent Ferenc ünnepét Jeruzsálemben is a szokásos fénnyel ünnepelték meg. Ferenc halálakor a rendnek már több, mint 1000 tagja volt és szentföldi tartományt 9 évvel korábban alapította meg néhány ferences testvér Jeruzsálemben, ahol 1219 és 20 között a hagyomány szerint maga Ferenc is tartózkodott. A ferencesek véglegesen 1229-ben telepedtek meg a Szentvárosban, a Keresztút V. állomásánál, a régi városrészben. A jelenlegi jeruzsálemi ferencesek is itt emlékeztek október 3-án este Szent Ferenc halálára. Október 4-én délelott a jeruzsálemi Szent Üdvözíto templomban tartották az ünnepi szentmisét, melynek focelebránsa Jean-Michel Poffet domonkos atya, a Biblikus Iskola igazgatója volt, az azonos idoben alapított két kolduló rend, a ferencesek és domonkosok hagyományos barátsága szellemében. Ezen a napon a Szentföld minden ferences kolostorában ünnepi szentmisét mondtak. A jeruzsálemi szentmisét követo hagyományos agapén megjelentek a szentföldi védnökséget alkotó négy nemzet: Belgium, Olaszország, Franciaország és Spanyolország fokonzuljai. Az Assisi szegénykéjeként ismert Ferenc kistermetu ember volt, rövid élete végére szinte teljesen megvakult, kezét és lábát felemésztették a stigmák sebei. Ferenc nem csak nagy szent volt, hanem olyan ember is, aki hitének tisztaságával képes volt átalakítani a világot. Assisiben született 1181-ben vagy 82-ben, gazdag posztókereskedo gyermekeként. Frenetikus fiatal évei után Ferenc 1205-ben felismeri Krisztus üzenetét, lemond a gazdagságról, sot még ruháitól is megfosztja magát a város püspöke és lakosai elott. Elhagyja a világot, hogy teljesen Istennek éljen. Prédikál, gyógyít, ördögöket uz. Hite sokakat magával ragadott, így alapította meg a a kisebb testvérek rendjét, amely az évek múlásával három nagyobb ágban folytatódott: a ferencesek, a minoriták és a kapucinusok ágában. 1210-ben III. Ince pápa jóváhagyja az elso ferences regulát, 1212-ben pedig a szép fiatal Chiara, Ferenc gyermekkori játszótársa megalapítja a klarisszák rendjét, a ferences rend noi ágát. Az Úrral egyre szorosabb egységben élo szerény és alázatos Ferenc 1224. szeptember 24-én La Verna hegyén megkapja Krisztus sebeit. 1226. október 3-án hunyt el, Assisiben temették el, sírja fölött már 1228-ban megkezdték a gótikus templom építését. Ferenc még életben volt, amikor a ferences rend megkezdte muködését Magyarországon is.







All the contents on this site are copyrighted ©.