XVI. Benedek pápa a szerda délelőtti általános kihallgatás során folytatta a 12 Apostolról szóló katekézis sorozatát

Ez alkalommal a Jézus által közvetlenül kiválasztott tanítványok közül Tamás apostol alakjához fűzte szavait. Tamás apostol mindig jelen van az Újszövetségben található négy evangéliumban. Az első háromban Máté mellett találjuk, míg az Apostolok Cselekedeteiben Fülöp apostol társa. Neve zsidó eredetű, ta’am – ami annyit jelent, mint „iker”. János evangelista ezért több ízben is a „Didimusz” – névvel illeti, ami az iker görög megfelelője. Nem világos azonban, hogy miért kapta Tamás apostol ezt a melléknevet – tette hozzá katekézisében a Pápa.
Mindenekelőtt a negyedik evangéliumból tájékozódhatunk Tamás apostol személyisége felől. Az első említés arra a buzdításra vonatkozik, amellyel Tamás a többi Apostolhoz fordult, amikor Jézus elhatározta, hogy Betániába megy, hogy feltámassza Lázárt, és így veszélyesen Jeruzsálem felé közeledik. Ekkor Tamás így szól társaihoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt.”. Ez az eltökéltsége, amellyel a Mestert követni kívánja, valóban példaértékű, és fontos tanítást jelent számunkra – mondta a Pápa. Rámutat arra, hogy Tamás apostol maradéktalanul csatlakozik Jézushoz, saját sorsát is azonosítani kívánja Mesteréével, a halál legmagasabb rendű tanúságtételéig elmenően. Valóban, az a legfontosabb, hogy soha ne szakadjunk el Jézustól. Amikor az evangéliumok a „követni” igét használják, ez azt jelenti, hogy tanítványainak is abba az irányba kell menniük, amely felé Jézus halad. Ezáltal a keresztény élet a Jézus Krisztussal együtt eltöltött életté válik. Szent Pál írja, amikor megnyugtatja a korinthusi keresztényeket: „..életre-halálra szívünkben vagytok”. Az, ami az Apostol és hívei között fenn áll, természetesen mindenekelőtt a keresztények és Jézus között lévő kapcsolatra érvényes.
Tamásról másodszor az Utolsó Vacsoráról szóló evangéliumi szakaszban olvashatunk. Jézus, megjövendölve közelgő távozását, bejelenti, hogy helyet készít tanítványainak, hogy vele együtt legyenek: „Hiszen ismeritek az utat oda, ahová megyek”. Tamás ekkor jegyzi meg:„Uram, jegyezte meg Tamás, nem tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk az utat?” Kérdése alkalmat ad arra Jézusnak, hogy kinyilatkoztassa híressé vált szavaival: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Elsősorban tehát Tamás apostolnak tette Jézus ezt a kinyilatkoztatást, amely azonban mindenki számára érvényes. Amikor Jézusnak ezeket a szavait halljuk, vagy olvassuk, gondolatban Tamás mellé állhatunk, és elképzelhetjük, hogy az Úr hozzánk intézi beszédet, mint ahogy annak idején Tamáshoz szólt. Ugyanakkor az apostol kérdése feljogosít bennünket is arra, hogy, úgymond magyarázatot kérjünk Jézustól. Ezáltal kifejezzük saját korlátozott képességeinket arra, hogy megértsük őt, ugyanakkor bizalommal telve várjuk, hogy Jézus világosságot és erőt adjon számunkra válaszával.
Közismert, sőt közmondásszerű a hitetlen Tamásról szóló evangéliumi jelenet, amelyre 8 nappal Húsvét után kerül sor. Először Tamás nem hitte el, hogy Jézus, az ő távollétében feltámadt: „Ha csak nem látom kezén a szegek nyomát, s ha ujjammal a szegek helyét nem érintem és kezemet oldalába nem teszem, nem hiszem”. Ezekből a szavakból az derül ki, hogy Jézust most már nem annyira arcáról, mint inkább sebeiről lehet felismerni. Tamás véleménye szerint a Jézus önazonosságára utaló jelek most már mindenekelőtt a sebek, amelyek azt mutatják, hogy Jézus mennyire szeretett bennünket. Ebben nem téved az apostol. Tudjuk, hogy Jézus 8 nappal később ismét megjelenik tanítványai körében, és ekkor már jelen van Tamás is. Jézus felé fordulva ezt mondja: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezemet. Nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba. És ne légy hitetlen, hanem hívő”. Tamás erre az Újszövetség legcsodálatosabb hitvallásával válaszol: „Én Uram, én Istenem!” Szent Ágoston kommentárja szerint Tamás látta és megérintette az ember Jézust, de az Istenbe vetett hitét vallotta meg, akit nem látott és nem érintett. De amit látott és amit megérintett, arra indította, hogy higgyen abban, amiben odáig kételkedett”. Az evangélium Jézus szavaival folytatja az elbeszélést: „Hittél, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek”. Jézus ekkor minden keresztény számára alapvető elvet fogalmaz meg, ami ránk is vonatkozik – folytatta katekézisét a Szentatya. Egy másik Tamás, a nagy középkori teológus, aquinói Szent Tamás szavait idézte: ”sokkal többet érdemel az, aki látás nélkül is hisz, mint az, aki azért hisz, mert látott”.
Tamás apostol esete három fő szempontból fontos számunkra: egyrészt azért, mert vigaszt ad bizonytalanságaink közepett, másrészt mert megmutatja, hogy minden kétely végződhet ragyogó meggyőződéssel, minden bizonytalanságon túl, végül pedig azért, mert Jézushoz intézett szavai emlékeztetnek bennünket az érett hit igazi értelmére és arra bátorítanak bennünket, hogy a nehézségek ellenére haladjunk tovább a Jézushoz csatlakozó úton.
A negyedik evangélium utolsó feljegyzése Tamás apostolról a Tibériás tavon bekövetkezett csodálatos halfogást követő szakaszban található. Az evangelista nyomban Simon Péter után nevezi meg Tamást, ami azt bizonyítja, hogy jelentős helyet töltött be az első keresztény közösségben. Nevében született később a Tamás apostol cselekedetei és evangéliuma, mindkettő apokrif mű, de fontos, a keresztény kezdetek tanulmányozása szempontjából. Egy ősi hagyomány szerint Tamás apostol először Szíriát, majd Perzsiát evangelizálta, végül Nyugat-Indiába is eljutott, ahonnan a kereszténység elérte Dél-Indiát is. Ezzel a missziós távlattal zárta elmélkedését a Pápa, kifejezésre juttatva azt a kívánságát, hogy Tamás példája erősítse meg mindig Jézus Krisztusba, Urunkba és Istenünkbe vetett hitünket.