2006-09-13 17:00:55

Katolikus, evangélikus, ortodox és zsidó képviselők imádkoztak a Pápával a Regensburgban tartott vesperáson


XVI. Benedek pápa a regensburgi egyetemen tartott előadása után, kedden délután kevéssel hat óra előtt érkezett meg a város neves székesegyházába (Szent Péter dóm), hogy ott ökumenikus vesperást vezessen. A szertartás megkezdése előtt a Pápa a Szent Ulrich templomnál találkozott a bajorországi zsidó bizottság elnökével, aki részt vett a vesperáson a helyi katolikus, ortodox, evangélikus felekezetek képviselői mellett. (Nevezetesen Gerhard Ludwig Müller regensburgi püspök, Augustinos ortodox metropolita, Johannes Friedrich lutheránus püspök)
XVI. Benedek pápa hozzájuk intézett beszédében a Koinonia (egyesülés, részvétel) témájáról szóló teológiai párbeszédre emlékeztetett, amely hamarosan Belgrádban folytatódik, az ökumenikus találkozó újabb állomásán; majd annak a reményének adott hangot, hogy "az élő Istennel való szeretetközösség, mely egyesíti a keresztényeket, elmélyül egészen a teljes egység megvalósulásáig". A Szentatya örömét fejezte ki a fölött, hogy a metodista egyházak világtanácsa csatlakozott a megigazulás tanáról szóló nyilatkozathoz. "A vallásközi találkozók korában - mondta XVI. Benedek pápa - könnyen abba a kísértésbe eshetünk, hogy elhalványítsuk Jézus Krisztusba, Isten Fiába vetett központi hitünk megvallását, vagy egyenesen elrejtsük azt. De ezzel nem szolgáljuk sem a találkozást, sem a párbeszédet" - figyelmeztetett a Szentatya. Jézus Krisztusba vetett közös hitvallásunk terén nem létezik közöttünk megosztottság. Imádkozzunk, hogy ez a közös alap egyre jobban megerősödjék."







All the contents on this site are copyrighted ©.