A hivatásokról elmélkedett XVI. Benedek pápa Altöttingben, a bajor szerzetesekkel
és papnövendékekkel tartott vesperáso, hétfőn délután
"Ahol a lelkipásztorok megengedik, hogy nagy feladataik miatt egyre csökkenjen az
Úrral töltött idő, ott - akár hősies erőfeszítéseik ellenére is - elveszítik azt a
belső erőt, amely megtartja őket. Amit tesznek, üres aktivizmussá válik." XVI. Benedek
pápa ezekkel a szavakkal fordult hétfőn délután öt órakor a bajor szerzetesekhez és
szeminaristákhoz, akik az altöttingi Szent Anna-bazilikában gyűltek össze, hogy elimádkozzák
a vesperást. A Szentatya megemlékezett Annáról, Szűz Mária édesanyjáról is és vele
együtt az édesanyákról, édesapákról, nagyszülőkről és általában a családról, mint
"az élet és az imádság környezetéről, ahol megtanulunk imádkozni és ahol megérlelődnek
a hivatások. Ez utóbbiak alkották homíliájának középpontját: "Istennek valamennyiünkkel
terve van, Isten mindannyiunkat nevünkön szólít. A mi feladatunk az, hogy meghallgassuk
őt, képesek legyünk meghallani hívását" - mondta XVI. Benedek pápa. "Isten munkásokat
keres aratásába, mert sok az aratni való". Ez igaz Latin-Amerikára, Afrikára és Ázsiára,
de Németországra és Oroszországa is. Ma - tette hozzá a Pápa - olyan, mint amikor
az Úr megszánta a tömeget, mert pásztor nélküli nyájnak tűnt előtte. "Uram, nézd gyötrődését
óránknak, amelynek szüksége van az Evangélium hirdetőire. Hagyd, hogy magával ragadjon
most is a szánakozás! Nézd meg a világot és küldjél munkásokat" - fohászkodott a Szentatya,
aki ezután fölidézte Gábor arkangyal Máriához intézett megnyugtató szavait. Mária
megijedt, hogy nem méltó Isten akaratára. "Ne félj!" - mondta neki az angyal. "Ne
félj, név szerint hívtalak" - mondja Isten Izajás prófétán keresztül mindannyiunknak.
Hova menjünk, ha igent mondunk az Úr meghívására?- tette föl a kérdést a Szentatya.
Istennel lenni és küldöttként az emberek között haladni - ez a két dolog együttesen,
szétválaszthatatlanul alkotja a papi hivatás lényegét. Hogyan lehetünk Istennel? Az
első és legfontosabb a pap számára a mindennapi szentmise, amelyet mély belső átéléssel
mutat be. A második a zsolozsma, majd a Szentírás olvasása, amely nem múltbeli szavak
megfejtését jelenti, hanem az Úr szavának keresését most, itt, számomra. Végül pedig
a szentségimádás, amelyen keresztül "beszélhetünk Istennel, föltehetjük neki kérdéseinket,
megoszthatjuk vele aggodalmainkat és félelmeinket, mint ahogy örömeinket, kívánságainkat
és reményeinket is". A Pápa emlékeztetett még Edith Stein és Konrád testvér példájára,
aki Altöttingben nagy tiszteletnek örvend. Konrád testvér a tabernákulumot nézve tanulta
meg azt a kimeríthetetlen jóságot, amellyel az emberek felé fordult. A Szentatya
ekkor - utalva a hétfőn délelőtt az altöttingi szentélyben megáldott (Anbetungskapelle)
új örökimádás kápolnára - így szólt: "Altötting, hála Wilhelm Schraml püspöknek
új kincseskamrára tett szert. Ahol egykor a múlt kincseit őrizték, a történelem és
a vallásosság értékes tárgyait, ott található ma az egyház igazi kincse: az Úr állandó
jelenléte az Oltáriszentségben". Mielőtt elhagyta volna Altöttinget, a Pápa bíborosi
gyűrűjét a Fekete Szűzanyának adományozta, míg a bajor hívek számos ajándékkal kedveskedtek
a Szentatyának. Egyebek mellett a város egy terét nevezték el XVI. Benedek pápáról.