2006-09-09 18:21:21

"Az egyház nem belőlünk kiindulva él, hanem egyedül Krisztus szeretetén nyugszik" - a Pápa levele egy bajor katolikus hetilap olvasóihoz


A Münchener Kirchenzeitung szeptember 8-án közölte azt a levelet, amelyben a Szentatya utazása előtt nagy örömét fejezi ki, hogy megvalósul ez a látogatás bajor szülőföldjén. A Pápa örömmel emlékezik arra, hogy római évei során és még inkább, amióta Péter székébe választották, nagyon sok jelzés érkezett el hozzá éppen Bajorországból és nagyon hálás ezért a figyelemért és az imákért, amelyek igen fontos támaszt jelentenek számára a nagy egyetemes egyház iránti felelősség viselésében. A Szentatya örömmel gondol azokra a személyekre, akik várják őt, és jelen lesznek a szertartásokon, és máris köszönetet mond mindenkinek a fáradozásért. A bajor nép évszázados keresztény öröksége nyomán a Szentatya kifejezte reményét, hogy szülőföldjének szóló látogatásával felébreszti a kereszténység örömét, és főként megerősíti a keresztény közösségben az önbizalmat, hogy képes egy emberibb jövő megteremtésére mindenki számára. A Szentatya reméli még azt is, hogy egyre több fiatal legyőzi az egyház jövőjével kapcsolatos kétségeit és vállalja a papi vagy szerzetesi hivatásra szóló meghívást. Ezekben a napokban ugyanakkor ébredjünk tudatára annak is, hogy az egyház nem belőlünk kiindulva él, hanem egyedül Krisztus szeretetén nyugszik – írta még XVI. Benedek pápa a bajorokhoz intézett üzenetében.








All the contents on this site are copyrighted ©.