2006-09-01 10:41:00

Andrea Riccardi, a Szent Egyed közösség alapítója a szeptember 4-5-én Assisibe összehívott vallásközi találkozóról


A római Sant’Edigio közösség kezdeményezésére szeptember 4-5-én a világ nagy vallásainak vezetői imatalálkozót tartanak a békéért. A találkozó ebben az évben különös jelentőséggel bír, mivel éppen 20 évvel ezelőtt, 1986. október 27-ére hirdette meg II. János Pál pápa az első ilyen találkozót és színhelyéül a béke városát, Assisit választotta. A kezdeményezést a Sant’Egidio közösség karolta fel és azóta minden évben a világ valamely városában tartották meg ezt a találkozót. A 20. évforduló kapcsán ismét Szent Ferenc városát választották és a találkozó témája ez: „egy békés világért, a vallások és a kultúra párbeszéde”.
Andrea Riccardi professzor, a Szent Egyed közösség alapítója a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában emlékeztetett „Assisi szellemiségére”, amely a II. Vatikáni Zsinat által kívánt vallások közötti párbeszédet jelenti. „Azt hiszem, hogy XVI. Benedek pápa mély meggyőződése – mondta Riccardi professzor -, hogy a vallásoknak együtt kell működniük az együttélés érdekében és a katolikus egyháznak azon kell munkálkodnia, hogy elősegítse az emberek közötti békés együttélést… Ma olyan időket élünk, amelyben realizmusra és reményre van szükség, nem pedig illúziókra vagy elkeseredettségre.”
A 20. évforduló jelentős dátum, ezért döntöttek úgy, hogy ismét Assisiben rendezik meg a találkozót. A szeptember 11-e terrortámadást követően, 2002-ben II. János Pál pápa is visszatért ide imádkozni a vallások vezetőivel A nagy Pápának ezt a gesztusát kívánják felidézni. Ugyanakkor nemcsak a múlt, hanem a jelen felé is fordulnak, hiszen úgy tűnik, hogy a háború és az erőszak az emberi élet és a történelem elengedhetetlen részeivé váltak. Ezért nagy szükség van a vallásokra, amelyek bár sok mindenben eltérnek egymástól, de nagyon gyakran a béke üzenetének hordozói.
A két napos rendezvény fő témái között szerepel a család, a szolidaritás, az ökumenizmus, a globalizáció, az ima, mint a béke eszköze valamint a szegénység elleni küzdelem. Szeptember 5-én este imádsággal, béke felvonulással, majd a 2006-os békefelhívás aláírásával zárul a nemzetközi imatalálkozó.
A résztvevők között szerepel Cohen főrabbi Haifából, Toaff és Di Segni rabbik Rómából, Ibrahim Ezzedine az Egyesült Arab Emírségek elnökségének tanácsosa, a Lutheránus Világszövetség titkára, valamint számos bíboros, köztük Paul Poupard, Jozef Glemp, Lopez Trujillo és Walter Kasper bíborosok. Jelen lesznek továbbá a keleti és a keresztény felekezetek képviselői Izraelből, a Közel-Keletről, Pakisztánból, a Mediterrán térségből és Távol-Keletről.







All the contents on this site are copyrighted ©.