2006-08-12 16:30:31

Fiatalok zarándoklata a Lourdes-i kegyhelyre


Mint minden évben most is hívek ezrei gyűlnek össze a világhírű dél-franciaországi kegyhelyen, Lourdes-ban Mária Mennybevételének augusztus 15-ei ünnepén. A világ minden tájáról érkezett hívekhez csatlakoznak a francia nemzeti zarándoklat résztvevői is. Erre a zarándoklatra sajátságos helyzetben kerül sor, mivel a Lourdes-i egyházmegye már a jelenések 150. évfordulóját készíti elő. A jubileumi év 2007. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén kezdődik és egy évvel később ugyanazon a napon ér véget. A most folyó évben a 133. francia nemzeti zarándoklatot tartják a Massabielle-i barlangnál, ott ahol a Szűzanya megjelent Bernadettnek. „Hagyjátok égve lámpásaitokat” – ezt az evangéliumi gondolatot választották a zarándoklat mottójául ebben az évben. André Vingt-Trois párizsi érsek vezetésével és a Mária Mennybevételéről elnevezett szerzetesrendek közreműködésével megtartják mindazokat a lelki programokat, amelyek hagyománnyá váltak a lourdes-i zarándoklatok során. A naponta tartott katekézisek a kegyhely gazdag szimbolikájára épülnek: mint a forrás, a szikla, a fénysugár, a kicsinyek és a betegek. Mária Mennybevétele ünnepének zarándoklatában részt vesz 2000 fiatal is, akiket az olasz Renato Boccardo püspök is elkísér, mivel egy ideig ő volt a pápai utak és így az ifjúsági világtalálkozók szervezője is.








All the contents on this site are copyrighted ©.