2006-08-02 15:38:03

45 ezer ministráns gyermek és fiatal fogadta XVI. Benedek pápát a Szent Péter téren szerdán délelőtt – A Pápa azt a megtiszteltető feladatot bízta az európai ministránsokra, hogy legyenek mindig Jézus barátai és apostolai


45 ezer ünneplő ministráns fogadta szerdán délelőtt a Szent Péter térre érkező Szentatyát, aki a július 11-e óta tartó szünet után most ismét megtartotta a hagyományos általános kihallgatást. A Szentatya Castel Gandolfoból érkezett helikopteren Rómába, ahol a rekkenő hőség mellett, a ministránsok kitörő lelkesedése, tapsvihara és örömujjongása is fogadta. Ezen a két napon, augusztus elsején és másodikán tartják ugyanis a ministránsok 5 évenként szokásos találkozójukat, amelyen Európa 17 országából 45 ezren vesznek részt. A legnagyobb csoportot a németek alkotják 35 ezer ministránssal. Számtalan bajor fehér-kék zászlót láttunk lobogni ezekben a napokban Rómában a német nemzeti zászlókkal együtt. A második legnagyobb csoportot az osztrákok alkotják 2000 személlyel míg Magyarország különböző egyházmegyéiből több, mint 1500 ministráns volt jelen szerdán az általános pápai kihallgatáson, amely a zarándoklat csúcspontját alkotta. A magyar ministránsokat Bosák Nándor Debrecen-Nyíregyháza-i püspök, a püspöki kar hivatásgondozó bizottságának elnöke, Fülöp Ákos atya, a hivatásgondozó intézet titkára és több más lelkipásztor és laikus felkészítő kísérte el a nagy római találkozóra. A magyar csoportok 150 képviselője az általános kihallgatás során közvetlenül az emelvényen, a Szentatya közelében foglalhatott helyet.








All the contents on this site are copyrighted ©.