2006-08-01 16:18:48

42 ezer európai ministráns nagy találkozója Rómában


Augusztus elsején és másodikán tartják az Örökvárosban az európai ministránsok minden eddiginél nagyobb méretű találkozóját, amelyen 17 európai országból 42 ezer ministráns vesz részt papokkal és kísérőkkel együtt. Az utolsó 2001-ben tartott ministráns találkozónak 11 országból érkezett 22 ezer fiú és lány ministráns résztvevője volt. A mostani találkozóra – melynek témája: „Spiritus vivificat” - Magyarországról 1570 ministráns érkezett és így a magyarok a harmadik helyen állnak, a közel 35 ezer német és a 2000 osztrák ministráns után. A Szlovákiából, Szerbiából, Romániából érkezett ministránsok között is számos magyar van. A két napos zarándoklat során a magyar szentmisét augusztus 2-án, szerdán délután 4 órakor a Santa Maria degli Angeli bazilikában Bosák Nándor Debrecen-Nyíregyháza-i püspök mutatja be a csoportokat kísérő számos magyar pappal együtt.
A 42 ezer ministránst a római zarándoklatra 14 megyéspüspök és 8 segédpüspök kísérte el, többségük német egyházmegyék főpásztorai. A ministránsok európai zarándoklatát 5 évenként rendezi meg a Coetus Internationalis Ministrantium – röviden CIM, melynek európai elnöke Martin Gachter bázeli segédpüspök. A zarándoklat közös programja a következő: augusztus elsején este 7 órakor a Szent Péter téren ünnepi szentmise, melynek főcelebránsa Christoph Schönborn bécsi bíboros érsek. Augusztus másodikán, szerdán délelőtt a zarándoklat résztvevői találkoznak a Pápával a Szent Péter téren az általános kihallgatás alkalmával. A találkozó minden résztvevője számára a CÍM kendőt osztott szét, melynek színe országonként változik, a magyarok színe a narancssárga.







All the contents on this site are copyrighted ©.