A Szentatya katekézise a szerda délelőtti általános kihallgatáson

XVI. Benedek pápa szerdán délelőtt az általános kihallgatás során folytatta nemrég megkezdett sorozatát a 12 apostolról. Ezen a szerdán katekézisében az apostoli kollégium egy másik nagyon fontos tagjára, Jánosra emlékezett, aki Zebedeus fia és Jakab testvére volt. Tipikus zsidó nevének jelentése: „az Úr megkegyelmezett” A Tiberiás tó partján rendezgette a hálókat, amikor Jézus testvérével együtt magához hívta. János is annak a szűk csoportnak a tagja, amelyet Jézus bizonyos alkalmakkor maga köré gyűjt. Péterrel és Jakabbal együtt jelen van Kafarnaumban, amikor Jézus belép Péter otthonába, hogy meggyógyítsa anyósát. A másik kettővel együtt követi a Mestert a Jairus, a zsinagógai elöljáró házába, akinek lányát Jézus visszahívja az életbe. Követi a Mestert színeváltozásakor, mellett áll az Olajfák hegyén, amikor a jeruzsálemi templom előtt elmondja beszédét a város és a világ végéről, és végül akkor is mellette áll, amikor a getszemáni kertben félrevonul, hogy imádkozzon az Atyához, kínszenvedése előestéjén. Nem sokkal Húsvét előtt, amikor Jézus két tanítványát kiválasztja, hogy elküldje őket az Utolsó Vacsora termének előkészítésére, Jánosra és Péterre bízza ezt a feladatot.
A Tizenkét Apostol között elfoglalt elsődleges helye teszi érthetővé János édesanyjának indítványát, aki egy napon Jézushoz megy, hogy arra kérje: két fia, János és Jakab, hagy üljenek mellette – egyik jobbról, másik balról – Isten országában. Tudjuk, hogy Jézus kérdéssel válaszolt: „Készek vagytok arra, hogy igyatok abból a kehelyből, amelyből én iszom?” Az volt a szándéka ezzel, hogy felnyissa két tanítványa szemét, bevezesse őket személye misztériumába, és jelezze nekik eljövendő hivatásukat, amely arra vonatkozott, hogy egészen a legmagasabb rendű áldozatig, a vértanúságig menően tegyenek majd róla tanúságot. Nem sokkal később ugyanis Jézus közli tanítványaival, „az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és váltságul odaadja életét sokakért.”
A Jézus Feltámadását követő napokban „Zebedeus fiait” Péterrel és néhány más tanítvánnyal együtt viszontlátjuk egy eredménytelen éjszakai halfogás jelenetében, amelyet követ a Feltámadt Krisztus csodálatos halfogása: a szeretett tanítvány ismeri fel elsőnek az Urat, és ő hívja fel rá Péter figyelmét.
A jeruzsálemi egyházban János kiemelkedő helyet foglalt el a keresztények első közösségének vezetésében. Péterrel együtt azt a küldetést kapják a jeruzsálemi egyház részéről, hogy erősítsék meg azokat, akik Szamariában befogadták Isten igéjét és imádkozzanak értük, hogy rájuk szálljon a Szentlélek. Különös módon emlékeznünk kell arra is, amit Péterrel együtt mondott a főtanács előtt, amely ítélkezett felettük: „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” Éppen ez az őszinteség, amellyel megvallotta hitét legyen példa és figyelmeztetés mindannyiunk számára, hogy mindig álljunk készen arra, hogy megvalljuk töretlen hitünket Krisztusban és adjunk elsőbbséget a hitnek minden emberi számítással és érdekkel szemben.
A hagyomány szerint János a szeretett tanítvány, aki negyedik evangéliumban az Utolsó Vacsorán fejét Jézus keblére helyezte. Ő van jelen a kereszt tövében és ő a tanúja nemcsak az üres sírnak, hanem a Feltámadt jelenlétének is. Tudjuk, hogy ezt az identifikálást a tudósok vitatják és egyesek Jánosban inkább Jézus tipikus tanítványát látják. Ez a kérdés a szentírás magyarázókra tartozik, mi azonban fontos tanítást kapunk életünk számára: az Úr Jézus azt szeretné, ha mindannyian tanítványai lennénk, akik baráti kapcsolatban állnak vele. Ha azt akarjuk, hogy ez megvalósuljon, akkor nem csak követnünk és hallgatnunk kell szavát, hanem Vele kell élnünk is és úgy, ahogyan ő élt. Ez csak akkor lehetséges, ha a legnagyobb bizalom kapcsolatát építjük ki Jézussal, úgy, amint az a barátok között történik. Egy alkalommal Jézus ezt mondta: „Nagyobb szeretete senkinek nincs annál, mint aki életét adja barátaiért…Már nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam.”
János apostol kultusza Efezusból indult ki, abból városból, ahol ősi hagyomány szerint János hosszú ideig működött és Traianusz császár idején halt meg nagyon idős korában. Jusztiniánusz császár a VI. században Efezusban nagy bazilikát emeltetett tiszteletére, melynek impozáns romjai még ma is léteznek. Keleten rendkívül nagy tisztelet övezi alakját, a bizánci ikonográfia legtöbbször úgy ábrázolja őt, mint idős, elmélkedő embert, aki mintha a belső csöndre intene bennünket.
Valóban összeszedettség nélkül nem tudnák megközelíteni Isten magasrendű misztériumát és kinyilatkoztatását. Segítsen bennünket is az Úr, hogy János apostoltól tanuljuk meg a szeretet nagy leckéjét, hogy mi is úgy érezzük, hogy Krisztus a végsőkig szeretett bennünket és szenteljük életünket Krisztusnak.