Torino idén ünnepli a hagyomány szerint a Jézus holttestét beborító lepel tiszteletének
500. évfordulóját, II. Gyula pápa 1506 tavaszán kibocsátott bullájára emlékezve.
Az évfordulóra utalt XVI. Benedek pápa is, aki áprilisban közzétett Dekrétumával meghatározta,
hogy május 4-én legyen a torinói lepel tiszteletének kötelező ünnepe és nem pusztán
fakultatív emléknapja a város székesegyházában. Az Osservatore Romano vatikáni napilap
június 24-i száma „A Leplen látható Arc szemlélésének rendkívüli élménye” c. cikkében
beszámol arról a tanulmányi összejövetelről, amelyet a torinói egyházmegye Sindone
Bizottságának elnöke, Giuseppe Ghiberti prelátus, valamint Gianmaria Zaccone, a torinói
nemzetközi szindonológiai központ munkatársa szerveztek a fél évezredes jubileum alkalmából.
Előadásaikban történelmi, liturgikus és lelkipásztori szempontokból mutatták be a
torinói Leplet. Paolo Tomatis atya, a torinói liturgikus hivatal igazgatója felszólalásában
megállapította, hogy a Lepel szemléléséhez szükségünk van a liturgiára, Isten szavára
és az Eucharisztia gesztusára. E nélkül mindenki saját hit- és élettapasztalatának
megfelelően értelmezi a Lepel üzenetét. A liturgia is tanulhat azonban valami nagyon
fontosat a Lepeltől: Jézus arcának és testének élő képmása a nevek és arcok jelentőségére
utal, mivel Isten, sokkal inkább egy személy, akivel találkoznunk kell, nem pedig
egy eszme, amelyet meg kell értenünk. A tanítványokhoz hasonlóan, akik a Tábor hegyen
szemtanúi voltak Jézus színeváltozásának, mi is áldozatul eshetünk a félelemnek és
a fellángoló lelkesedésnek, az álomnak és a lelki zűrzavarnak. Mint az emmauszi tanítványok,
mi is tudjuk, mit jelent az Úrral lenni kiégett szívvel és szomorú arccal, arra várva,
hogy felismerjük őt a hit szemével, az egyház alázatos közvetítése révén, azokban
a gesztusokban, amelyeket az egyház Jézus emlékezetére hajt végre. A Sindone, a
torinói Lepel nem önmagáért fontos, hanem azért, mert közvetlenül Jézushoz és a feltámadás
misztériumához vezet el bennünket, vagyis hitünk középpontjához. Roberto Repole atya,
a torinói egyetem teológusa szerint a Sindone önmagában véve nem maga az üdvösség,
hanem egy olyan ikon, amely révén a keresztények kapcsolatba lépnek egyrészt az emberi
szenvedés és halál misztériumával, amelyet Krisztus a végsőkig megosztott az emberekkel,
másrészt azzal a szenvedéssel és halállal, amelyet Krisztus megváltott. Ezért a Lepel
tisztelete olyan iskola, amely ismételten arra tanít, hogy egyetlen emberi arcot sem
lehet pusztán tudományos kísérletezés tárgyává tenni, hanem meg kell mindig őrizni
természetfeletti és szent mivoltát. A tudományos összejövetelen előadások hangzottak
el arról is, hogy hogyan terjedt el a Lepel tisztelete Nyugat- és Kelet-Európában,
illetve Amerikában.