A "Keresztek dombja egy nép szentélye" - mondta II. János Pál pápa 1993-ban, Litvániában tett apostoli látogatása során

A három Balti köztársaság, Litvánia, Lettország és Észtország főpásztorai június 16 és 24 között végzik szokásos, öt évenként esedékes „ad limina” látogatásukat
Most rövid ismertetőnket hallják Litvánia közelmúltjáról, egyháza jelenlegi helyzetéről.
A mindössze 65 ezer 200 négyzetkilométeren elterülő Litván Köztársaság lakóinak száma nem éri el a három és fél milliót, akik több mint 80 %-ban katolikusok. Az ortodoxok a lakosság 5-7%-át teszik ki, a protestánsok 1%-ot, a zsidó vallásúak 0,3%-ot alkotnak.
A Szentszék és Litvánia között 1927-ben írták alá a konkordátumot, az egyházmegyékben ebben az időszakban virágoztak a katolikus szervezetek, különösen a Katolikus Akció különböző formái, mint például ifjúsági csoportja.
Az első szovjet invázió 1940 nyarán sújtott le Litvániára, amelynek következtében a kommunista vezetők beszüntettek minden katolikus szervezetet, elkobozták az egyház vagyonát és betiltották a hitoktatást. Az értelmiség képviselőit letartóztatták, 1941 nyarától kezdve pedig tömegesen deportálták a szibériai gulágokba.
1941-ben Litvániát a náci csapatok foglalták el. Az első szovjet megszállás kegyetlenségei után a német inváziót a lakosság egyfajta megkönnyebbüléssel fogadta, de a kezdeti reményeket hamar követte a csalódás. Több papot és értelmiségit internáltak ezúttal náci táborokba. Csaknem teljes egészében kivégezték a zsidó lakosságot, sajnos, olykor helyi kollaboránsok közreműködésével.
1944-ben kezdődött a második szovjet megszállás, amely az értelmiségiek, papok, sőt püspökök Nyugatra való menekülését idézte elő. Az otthon maradottak közül sokakat szovjet lágerekbe deportáltak. Csaknem öt évtizeden át az erőszakos ateista rendszer a templomok falai közé kényszerítette a hitélet minden formáját.
1946-ban letartóztatták, majd titokban kivégezték Vincentas Borisevicius püspököt, több főpásztort Szibériába deportáltak, illetve letartóztattak.
1964 és 82 között újabb kísérletre került sor a litván kultúra eloroszosítását illetően, az orosz nyelv szélesebb körű kötelezővé tételével. Az új alkotmány szerint az egyház többé már nem jogi személy, hanem illegális intézmény, amelyet az államnak kötelessége volt ellenőrizni. A püspököket csak a kormány jelöltjei közül nevezhette ki a Pápa.
1972-ben jelent meg a „A Katolikus Egyház Krónikája Litvániában” földalatti, nagy befolyásra szert tevő kiadvány. A helyi vallásos életre vonatkozó rövid hírek közlése mellett az volt a fő célkitűzése, hogy tájékoztasson a szovjet rezsim által végrehajtott egyházüldözésről. Egyes, a Szovjetunióba akkreditált diplomáciai képviseletek segítségével a folyóirat szövege mikrofilm formájában eljutott a nyugati litván katolikusokhoz, akiknek közvetítésével angol és más nyelven készült fordításban a nyugati tömegtájékoztatási eszközök is hírt adtak a litvániai egyházüldözésről.
A Vatikáni Rádió litván adása „Hírek az egyházmegyéből” című rovatát teljes egészében a Krónikának szentelte. A fiatalok ateista képzésében részt vevő tanárok, valamint a helyi közigazgatási vezetők, a visszaemlékezések, tanúságtételek alapján, reszkettek a félelemtől, hogy esetleg megnevezik őket a Vatikáni Rádió műsorában.
1972-ben egy diák nyilvánosan elégette magát, tiltakozásul a szovjet megszállás ellen. A kommunista rezsim még keményebben üldözte az ellenzéki sajtót, majd letartóztatta a „Krónika” egyik munkatársát, és háromévi lágerre, valamint újabb 3 évi elzárásra ítélte. 1976-ban megszületett az ún. Helsinki Csoport, majd 1978-ban 5 pap megalapította a „Hívők jogait védő katolikus bizottságot”.
A 80-as évek elejétől kezdve a rezsim még ádázabb harcot folytatott a katolikus egyház ellen, több papot, hitoktatót megöltek, többek között a mesterségesen előidézett autóbaleset jól ismert módszerével. Erősebbé vált az egyházüldözés az iskolákban, valamint a családok ellen.
1984. március 4-én, Szent Kázmér, Litvánia védőszentje halálának 500. évfordulója alkalmából II. János Pál pápa ünnepélyes szentmisét mutatott be a vatikáni bazilikában, és nyilvánosan kijelentette, hogy szerette volna személyesen vezetni Litvániában a jubileumi szertartásokat, de a szovjet rezsim erre nem adta meg számára az engedélyt. 1987. január 19-én, II. János Pál pápa, többek között ezt mondta homíliájában:
„Az 1987-es év eseményei közül emlékezzünk „Litvánia megkeresztelkedésének” 600. évfordulójára, és álljunk imáinkkal testvéreink mellé, akik annyi évszázada kitartóan csatlakoznak Jézushoz az egyház hitében.”
II. János Pál továbbá apostoli levelet tett közzé a jubileumi év alkalmából, amelynek során a vatikáni bazilikában boldoggá avatta Isten szolgáját, Jurgis Matulaitist.
1988-ban kezdődött meg Litvániában a szovjet rendszer összeomlása, és megszületett az ország függetlenségének kivívását célzó mozgalom. A Pápa bíborossá kreálta Vincentas Sladkeviciust – ő volt a második bíboros a litván helyi egyház történetében.
1989-ben a hatóságok visszaadták az egyháznak a szovjet rendszer alatt képtárrá átalakított vilniusi székesegyházat. Még ebben az évben mintegy egy millióan alkottak élő láncot Észtország, Lettország és Litvánia között, hogy tiltakozzanak a „Ribbentrop-Molotov” paktum ellen, amely 60 évvel azelőtt a balti államokat a Szovjetunióhoz csatolta. Az Országgyűlés eltörölte a kommunista párt monopol helyzetét és a többpártrendszer mellett foglalt állást.
Mihail Gorbacsov 1990-ben felkereste Vilniust, és arra szólította fel a litván kommunistákat, hogy ne támogassák az ország függetlenségi mozgalmát. Februárban visszajuttatták a kommunista rezsim által elkobzott egyházi vagyonokat a katolikus egyháznak és más felekezeteknek. A február végén, március elején megtartott parlamenti választásokon az ellenzék döntő győzelmet aratott a kommunisták felett, az országgyűlés kihirdette Litvánia függetlenségét, és elnökéül megválasztotta Vytautas Landsbergist, az ellenzéki „Sajudis” párt vezetőjét.
II. János Pál pápa 1990. március 25-én, az Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében így fohászkodott: „Imádkozzunk az Isteni Gondviseléshez, hogy a litván kérdés igazságos és békés megoldásra találjon, őszinte párbeszéd révén a nemzetközi rend keretén belül”.
Gorbacsov szovjet elnök több ultimátummal fordult a vilniusi országgyűléshez, hogy vonja vissza a függetlenség kihirdetését, valamint gazdasági blokáddal próbálta büntetni a fiatal köztársaságot. 1990. március 11-én azonban az Országgyűlés hivatalosan is függetlenné nyilvánítja a litván nemzetet és visszaállítja azoknak a nemzetközi elkötelezettségeknek az érvényességét, amelyeket a szovjet megszállás miatt félbe kellett szakítaniuk. Ez azt jelentette, hogy legalább elméletben, ismét visszanyerte érvényességét az 1927-ben megkötött konkordátum.
Moszkva azonban nem nyugodott bele Litvánia elvesztésébe. 1991. január elsején szovjet ejtőernyősök szálltak le az ország területére, hogy összegyűjtsék a Vörös Hadsereg sorköteles katonáit. A szovjet csapatok elfoglalták Vilniusban a volt kommunista párt épületeit és a rendőrségi fegyverraktárt, az összecsapásoknak számos sebesültje volt. II. János Pál pápa január 11-én Sladkevicius bíborosnak küldött táviratában fejezte ki szolidaritását Litvánia lakosságával, valamint aggodalmának adott hangot. A szovjet ejtőernyősök január 13-án tüzet nyitottak a tüntető tömegre, 13 személyt megöltek. Az 1991. február 9-én megtartott népszavazás 90,47%-os többséggel egyértelműen kimondta Litvánia függetlenségét, az ország szeptember 17-én az ENSZ tagja lett.
II. János Pál, pápa 1993-ban tett történelmi látogatást az országban, amelynek során felkereste a litván nemzet jelképévé vált Keresztek dombját, ahol hosszasan imádkozott, majd egy évvel később ő maga is egy hatalmas feszületet küldött ajándékba látogatása emlékeként. „A Keresztek dombja egy szentély, egy nép szentélye” – mondta II. János Pál pápa a dombról, amelyen a hívek ezer és ezer különféle nagyságú keresztet helyeztek el, ellenállva a több évtizedes ateista rendszer vallásüldözésének.
Az ország 7 egyházmegyére oszlik. Audrys Backis vilniusi érseket, a Pápa a 2001-es konzisztórium során kreálta bíborossá. A főpásztor előzőleg hosszú éveken át volt a vatikáni Államtitkárság munkatársa.
A Litván Köztársaság 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz.