2006-06-12 15:57:37

XVI. Benedek pápa vasárnap déli Úrangyala imádsága a Szent Péter téren


Pünkösd utáni vasárnapon a Szentháromságot ünnepeljük – mondta XVI. Benedek pápa abban a beszédében, amelyet vasárnap délben az Úrangyala elimádkozása előtt intézett a Szent Péter teret megtöltő több tízezer hívőhöz. A Szentlélek, akinek segítségével megérthetjük Jézus szavait, elvezet bennünket a teljes igazságra. Neki köszönhetően a hívők megismerhetik Isten legbensőbb világát, és felfedezik, hogy Isten nem végtelen magány, hanem a fény és a szeretet közössége, adott és kapott élet az Atya, a Fiú és a Szentlélek közötti örökös párbeszédben – Szerető, Szeretett és Szeretet – ahogy ezt Szent Ágoston mondta. Ezen a világon senki sem láthatja Istent, de Ő maga megismertette magát, olyannyira, hogy János apostollal együtt megállapíthatjuk: „az Isten szeretet”. „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne”. Aki találkozik Krisztussal és baráti kapcsolatra lép vele, magát a szentháromságos Szeretetközösséget fogadja be lelkébe, Jézus ígérete szerint, aki így szólt apostolaihoz: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”
A hívő számára az egész világegyetem az Egy és Szentháromságos Istenről beszél. A csillagközi űrtől kezdve a mikroszkopikus részecskékig, minden ami létezik, egyetlen Lényre utal vissza, aki végtelen összhangban nyilvánítja ki magát a világegyetemet alkotó elemek sokféleségében és változatosságában. A lények rendjét olyan összhang dinamizmusa tartja fent, amelyet „szeretetnek” nevezhetünk. Ez a dinamizmus csak a szabad és értelmes lényként teremtett emberben válik lelkiséggé, felelősségteljes szeretetté, válaszként Istennek és a testvéreknek, őszinte önátadás formájában.
Ebben a szeretetben az ember megtalálja igazságát és boldogságát – mondta XVI. Benedek pápa, majd az Egy és Szentháromságos Isten kimondhatatlan misztériumához hasonló különféle analógiák közül, a családot említette meg. A család arra kapott meghívást, hogy legyen a szeretet és az élet közössége, amelyben a különbözőségek együttesen megvalósítják a szeretetközösséget.
A Szentháromság mesterműve minden élőlény között Szűz Mária, akinek alázatos, Istenbe vetett hittel teli szívét méltó otthonná tette az üdvösség beteljesedése számára. Az isteni Szeretet Máriában talált tökéletes válaszra és méhében az Egyszülött Fiú emberré lett – mondta a Pápa, majd a következő szavakkal fejezte be beszédét:
„Gyermeki bizalommal forduljunk most Máriához, hogy segítségével haladhassunk előre a szeretetben és életünk legyen az Atyát dicsőítő himnusz, a Fiú által a Szentlélekben.
Az Úrangyala elimádkozása után XVI. Benedek pápa emlékeztetett rá, hogy csütörtökön, június 15-én kerül sor Rómában a hagyományos Úrnapi körmenetre. A Szentatya este 7 órakor mutatja be a szentmisét a lateráni Szent János székesegyház előtti téren, majd a szertartás végén ünnepi körmenetben kíséri el a hívekkel együtt a legszentebb Oltáriszentséget a Merulana sugárúton, a Santa Maria Maggiora bazilikáig, ahol Eucharisztikus áldást ad. Arra szólította fel a római híveket és zarándokokat, hogy nagy számban vegyenek részt a körmenetben, amely jól kifejezi a keresztény közösség hitét és szeretetét az Oltáriszentségben jelen lévő Úr iránt.
A Pápa ezután franciául, angolul, németül, spanyolul és lengyelül köszöntötte a zarándokcsoportokat. Olasz nyelvű üdvözlésében külön kiemelte az Életvédő mozgalom egy csoportját, valamint a katolikus iskolák jelen lévő képviselőit.








All the contents on this site are copyrighted ©.