2006-06-04 17:08:09

XVI. Benedek pápa pünkösd vasárnapi Regina Caeli imádsága előtt mondott beszéde


A Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmise után a Pápa rövid beszédet mondott a Regina Caeli elimádkozása előtt.
Pünkösd ünnepe hív bennünket az Egyház kezdeteihez való visszatérésre, ami a II. Vatikáni Zsinat megfogalmazása szerint: „a Szentlélek kiáradásakor lett nyilvánvaló” (Lumen Gentium, 2). Pünkösdkor az egy, szent, katolikus és apostoli Egyház öltött alakot; missziós Egyházként jelent meg a világ minden nyelvén szólás ajándékával, mert Isten szeretetének Jó Híre minden népnek szól. „A Szentlélek – ahogy a Zsinat tanítja – az Egyházat elvezeti a teljes igazságra, összefogja a szolgálatban és a közösségben, különböző hierarchikus és karizmatikus ajándékokkal látja el, irányítja és ékesíti a maga gyümölcseivel” (Lumen Gentium, 4). Az Egyházban a Szentlélek által létrehívott valóságok között vannak az egyházi mozgalmak és közösségek, amelyek tegnap örömmel találkoztak ezen a téren egy nagy világkongresszus keretében. Az egész Egyház, ahogy II. János Pál szerette mondani, a Szentlélektől áthatott egyetlen nagy mozgalom, egy folyam, amely átjárja a történelmet, Isten kegyelmével öntözve azt és élettel, jósággal, szépséggel, igazságossággal, békével teszi termékennyé.
Beszéde után a Szentatya franciául, angolul, németül, spanyolul, portugálul, lengyelül és végül olasz nyelven köszöntötte a jelenlevőket. Angolul kérte, hogy nyissuk meg szívünket a Szentlélek nagy ajándéka előtt, hogy folytatni tudjuk az Evangélium hirdetését és az Úr munkáját a mai világban. Lengyelül újra felidézte egy héttel ezelőtti apostoli útját, amikor éppen Krakkóban volt. Köszönetet mondott Istennek és minden lengyelnek hitükről tett életerős tanúságtételéért. Ma Pünkösd napján, arra kéri a Szentlelket, hogy egyre jobban hassa át hitüket, újítsa meg az Egyház életét és áldja meg a lengyel hazát. Olaszul köszöntötte azokat, akik ebben az évben részesültek a bérmálás szentségében vagy most készülnek rá. Külön üdvözölte azt a számos önkéntes szervezetet, akik ma a rákbetegek első országos napja alkalmából találkoznak. XVI. Benedek pápa imáiról biztosította őket és elismerését fejezte ki a betegek gondozása és az együttérzésük kifejezése miatt, ahogy a betegek, a családtagok és az önkéntesek együttesen néznek szembe a nehéz pillanatokkal.
A Regina Caeli elimádkozása után a Pápa apostoli áldását adta a jelenlevő zarándokokra.







All the contents on this site are copyrighted ©.