Az egyházi mozgalmak és új közösségek pünkösdi virrasztást előkészítő kongresszusa

Május 31-e és június másodika között tartották a Róma közelében fekvő Rocca di Pápán az egyházi mozgalmak és új közösségek II. világkongresszusát, amely egyben előkészület is volt a pünkösd vigíliai virrasztásra a Pápával. A Világiak Pápai Tanácsa nemrég felmérést készített ezekről az új egyházi mozgalmakról és közösségekről, amelyeknek a többsége a XX. században jött létre. A Tanács 127 mozgalmat számolt össze, vannak közöttük világszerte elterjedtek és ismertek, mint a Neokatekumenális út, a fokolare mozgalom, a Lélekben való megújulás, vagy a Comunione e Liberazione és kisebbek, amelyek esetleg csak egyes helyeken, városokban aktívak.
Hogyan lehet bemutatni Krisztus és a keresztény élet szépségét a mai társadalomban, amely úgy él, mintha Isten nem létezne? Ez volt az egyik fő kérdés, amelyre választ kerestek a kongresszus résztvevői. A csütörtöki kerek-asztal megbeszélés szereplői voltak: Vittorio Messori olasz író, Bernard Peyrous atya, az Emmanuel közösségből, Fouad Twal jeruzsálemi koadjútor érsek, Dino Boffo az olasz püspöki kar Avvenire c. napilapjának igazgatója és Andrea Riccardi történész, a Sant’Edigio közösség alapítója és elnöke.
Peyrous atya hozzászólásában a szekták és a New Age térhódításával foglalkozott. Ez a jelenség immár elterjedt az egész világon szervezett formákon keresztül, de úgy is, mint a hiedelmek nagy kereskedelmi kínálata, amelyből bárki saját ízlése szerint válogathat, akár egymásnak ellentmondóan is. Peyrous atya szerint ez a jelenség egyfajta menekülés a valóságból. A 19. században kezdődött „Isten nem létezik és semmi köze az emberhez” elméletnek a gyümölcse és főként a XX. században jutott el csúcspontjára, amikor az ember felfedezte, hogy saját erejéből nem képes eljutni a boldogságra.
Andrea Riccardi történész a Szent Egyed közösségtől a szegénység és erőszak világában szükséges keresztény tanúságtétellel foglalkozott. A háborúk, az erőszak és fájdalom nagy kérdőjeleket ébreszt a keresztény hívőkben. Ezek ugyanis olyan helyzetek, amelyekben attól félünk, hogy ránk ragad mások szomorúsága és szenvedése. A hívő emberek számára a békéért végzett imádság nagy erőt jelent és a hit bizonyosságának kifejezése. Mindenkinek az a feladata, hogy a béke szépségét szívtől szívig terjessze.
A jeruzsálemi latin pátriárka koadjútor érseke, Fouad Twal a szentföldi keresztények helyzetét ismertette. Jeruzsálemről azt mondta, hogy 2000 éves történelme során még soha nem volt ennyire súlyos helyzetben. A szentföldi keresztények gyökértelennek, elveszettnek érzik életüket. „Mi közel-keleti arabok – mondta Twal érsek – tudjuk, hogy a materializmus és a nemzetközi igazságtalanság az „érdekek és az intrikák szupermarketjévé” tette ezt a régiót és ez váltotta ki a vallásos és kulturális identitás olykor túlzott védelmét. „De Jeruzsálem a meglepetések városa és mi azt reméljük, hogy egy napon számunkra is elérkezik a feltámadás, az öröm, az igazságosság és a béke.” Fouad Twal érsek hozzászólásában elmondta azt is, hogy néhány új közösség, mint a Neokatekumenális út, a Comunione e Liberazione és a fokolare mozgalom válaszolt a meghívásra, hogy segítsenek a jeruzsálemi egyháznak, amely ezáltal megfiatalodott és a kegyelmi adományok sokféleségén keresztül jobban átéli az egyház egyetemességét. „A szentföldi egyház egy kis kovászt jelent a muzulmánok nagy tömegében, a mi jelenlétünk itt Ige és tanúságtétel”. Twal érsek, aki korábban Tunisz püspöke volt, végül megemlékezett arról a 7 trappista szerzetesről, akiket 1996-ban Algériában iszlám szélsőségesek gyilkoltak meg. „Ezt követően nem volt bosszúállás, gyűlölet, csak ima és könyörgés, hogy a kiontott vér a szeretet és a népek közötti kiengesztelődés magva legyen.”
Az új mozgalmak és közösségek II. világkongresszusának utolsó napján tartott előadást Angelo Scola bíboros velencei pátriárka. Beszédében többek között megállapította: elérkezett az ideje annak, hogy elismerjük, hogy a mozgalmak egyházi küldetését nem tekinthetjük különálló fejezetnek, hanem szükségszerűen az egyetemes egyház és a helyi egyházak egészének összefüggésében kell szemlélnünk. A bíboros szerint ezek a többnyire világi új közösségek, amelyek főként a II. Vatikáni Zsinat után jöttek létre - valójában két ezer éves modellre vezethetők vissza, az első keresztény közösségek mintájára. Scola bíboros mindenek előtt arra akart rámutatni, hogy a mozgalmak karizmatikus jellege nem áll ellentétben az egyház intézményi formájával, amelyet a Pápa és a püspökök képviselnek. Ténylegesen fennáll az a lehetőség, hogy ezek az új egyházi valóságok – akár közvetetten is – saját karizmájukat tartják példaképnek az egész egyház számára. Ugyanakkor el kell ismerni azt is, hogy azok, akik hiteles mozgalmakkal találkoznak, teljes értékű tapasztalatot szereznek az egyházról. E mozgalmak tagjai feltehetően olyan személyek, akik megtalálták azt a helyet, ahol hitelesen megtapasztalják a keresztény életet. Ezt a találkozást egy ellipszishez lehetne hasonlítani, vagyis olyan egyetlen jelhez, amely összeköti a két tűzforrást: a Szentlélek közeledik és hívja az embert és a szabadsággal rendelkező ember válaszol – mondta még Angelo Scola bíboros velencei pátriárka az új egyházi mozgalmak és közösségek kongresszusán.